700 eFt felett van a juniorok, 1 mFt felett a tapasztaltabbak átlagbére ebben a szakmában

PROGmasters: a legtöbben minimum 10 év szakmai múlttal, főként vendéglátós, kereskedelmi, oktatási vagy pénzügyi területről váltanak IT-ra

700 eFt felett van a juniorok, 1 mFt felett a tapasztaltabbak átlagbére ebben a szakmában

Havonta átlagosan bruttó 709 ezer forintot keresnek a legfeljebb egy éve dolgozó junior informatikusok, azonban a 2-4 éves szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáik már átlagban havi bruttó 858 ezer forintot visznek haza - derül ki az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters felméréséből, amelyben összesen 601, szoftverfejlesztőként, manuális és automata tesztelőként vagy alkalmazás-üzemeltetőként végzett résztvevőjük 26,6 százaléka, 160 fő válaszolt. A jellemzően 5-8 hónapos képzések résztvevőinek negyede 5-9 év, míg közel fele több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett korábbi szakmájában. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése jelenleg 1,003 millió forint, ráadásul a 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – szakemberek átlagosan bruttó 1,4 milliós fizetésre tesznek szert. A Covid idején általánossá váló home office lehetősége az IT területén a járvány után sem szűnt meg: a kutatás résztvevőinek 85 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e lehetősége az otthoni munkavégzésre. A multinacionális cégeknél vagy nagyvállalatoknál dolgozó résztvevők 22 százalékának van tudomása arról, hogy munkáltatója jelenleg is keres szoftverfejlesztő vagy -tesztelő munkakörbe juniorokat - olvasható ki a kutatási eredményekből.

A PROGmasters idén februári felmérésének 160 válaszadója összesen 66 különböző cégnél dolgozik, amelyek 30 százaléka multinacionális vállalat, 24 százaléka nagyvállalat, míg 46 százaléka KKV.

A résztvevők 25,6 százaléka 5-9 év, míg további 46 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett korábbi szakmájában, amikor a karrierváltás mellett döntött és elvégezte a PROGmasters valamelyik képzését. A válaszadók 13,1 százaléka a vendéglátásban vagy az idegenforgalomban, 9,3 százaléka az IT, telekommunikáció, 8,1 százaléka az értékesítés és kereskedelem, szintén 8,1 százaléka az oktatás területén, és további 7,5 százaléka a pénzügyi szektorban dolgozott korábban. A kutatásban résztvevők 57 százalékának van felsőfokú végzettsége, és 93 százalékuk beszél legalább középszinten angolul vagy németül - derül ki a PROGmasters februári kutatásának eredményeiből.

700 ezer forint felett a juniorok havi átlagfizetése, 1,4 millió a senioroké

Az informatikai szektorban elérhető jövedelmek az átlagnál (a KSH által idén februárban publikált bruttó 728 ezer forint körüli átlagkeresetnél) jóval magasabbak, amit a PROGmasters idén februári felmérése is visszaigazolt. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése jelenleg 1,003 millió forint (a PROGmasters másfél éve szeptemberben elvégzett hasonló kutatása szerint akkor az átlagfizetés még 913 ezer forint volt). Az IT szektorban gyorsan emelkednek a fizetések: az elmúlt 12 hónapban elhelyezkedett kitöltők átlagosan havi bruttó 709 ezer forintot keresnek, míg a 2-4 éve végzettek már átlagban bruttó 858 ezer forintot visznek haza havonta. A 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – résztvevők pedig átlagosan havi bruttó 1,4 milliós fizetésre tesznek szert.

A kutatás szerint azonban nem a fizetés az elsődleges szempont, ami alapján munkahelyet váltanának a PROGmastersnél végzettek: 49,3 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy nem elsősorban a fizetés számít a döntésükben, míg a válaszadók további ötöde (21 százaléka) csak legalább 30 százalékkal magasabb jövedelemért lenne hajlandó otthagyni a jelenlegi munkahelyét. A felmérés résztvevőinek 56 százaléka egyébként jelenleg is ugyanott dolgozik, ahol a képzés után elhelyezkedett - derül ki.

A karrierváltók többsége számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció

A karrierváltásra törekvőket a magasabb jövedelem mellett a szakmai fejlődés és az előléptetés is motiválja. A kutatás résztvevőinek több mint fele (53 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a munkahelye szervezett számára belső képzést az elmúlt egy évben. A folyamatos szakmai fejlődésnek köszönhetően a PROGmasters friss felmérése szerint mostanra az összes válaszadó 58,7 százaléka érte el a medior vagy a senior pozíciót, azonban ez az arány a legalább négy éve végzettek körében 95 százalékos (a legalább négy éve végzettek 52 százaléka medior, 43 százaléka pedig senior pozícióban dolgozik jelenleg).

A kutatás arra is kitért, hogy az elmúlt nyolc évben végzettek között milyen arányban vannak olyanok, akik jelenleg is külföldön, vagy Magyarországról külföldi IT projekten dolgoznak. Az összes résztvevő 5 százaléka külföldön, míg harmada, 33,5 százaléka itthonról dolgozik külföldi projekten. A nemzetközi karrier azonban ennél is szélesebb kör számára lehet opció: a legalább két év szakmai tapasztalattal rendelkező válaszadók 76 százaléka véli úgy, hogy lenne lehetősége külföldön, vagy külföldön működő cégnek távmunkában dolgozni a jelenlegi szaktudásával és tapasztalatával. A felmérésből kiderült az is, hogy a végzettek harmada (33,1 százaléka) rendszeresen használja a mesterséges intelligenciát a napi munkája során.

A Covid idején általánossá váló home office lehetősége az IT területén a járvány után sem szűnt meg, amit az is mutat, hogy a kutatás résztvevőinek 85 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e lehetősége az otthoni munkavégzésre.

A megkérdezettek 40 százaléka szerint nőtt az IT területen dolgozók száma a cégénél

A PROGmasters a kutatásban arra is rákérdezett, hogy az elmúlt 12 hónapban hogyan alakult az IT területen dolgozók száma a résztvevőket foglalkoztató cégeknél. A válaszadók 40 százaléka szerint az elmúlt egy évben bővült munkahelyén az IT területen dolgozók száma, 43,8 százalék szerint stagnált a létszámuk, vagy nincs tudomásuk annak alakulásáról, míg a válaszadók 16,2 százaléka szerint csökkent a létszám. A legalább két éve végzettek 55 százaléka egyébként az elmúlt három hónapban kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra, ráadásul a multinacionális cégeknél vagy nagyvállalatoknál dolgozó résztvevők 22 százaléka tud arról, hogy a munkáltatója jelenleg is keres juniorokat szoftverfejlesztő vagy -tesztelő munkakörbe.

A 2016-ban alapított PROGmasters IT képzési központ főként a 18-45 éves, karrierváltást tervezők, valamint az eredeti szakmájukban maradó, de digitális kompetenciáik fejlesztésére törekvők számára kínál online vagy személyesen, illetve munka mellett is végezhető informatikai képzéseket.


Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás: