77 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

A foglalkoztatottak számának növekedése és a bérek folyamatos emelkedésének köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom már 77 hónapja folyamatosan bővül - mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal adatait kommentálva kedden az M1 aktuális csatornán.

77 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

A KSH legfrissebb közlése szerint a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően.
   
Cseresnyés Péter hozzátette, 2010 óta Magyarországon körülbelül 40 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ezzel az eredménnyel az ország a visegrádi négyek között az élmezőnyben van.
   
A novemberi adatok közül kiemelte a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben mért 12,9 százalékos forgalomnövekedést, amely az államtitkár szerint az emberek elhalasztott vásárlásainak pótlásával magyarázható. Egyúttal azt is jelenti, hogy a foglalkoztatás bővülésének és a bérek emelkedésének következtében az emberek ma már nagyobb létbiztonságban érzik magukat, mint a 2010-es évek elején, amikor a válság következtében sokan visszatartották a tartós fogyasztási cikkek vásárlását.
   
Cseresnyés Péter kérdésre válaszolva elmondta, becslések szerint a kiskereskedelmi forgalom decemberi értéke a karácsonyi és a szilveszteri vásárlásoknak köszönhetően meg fogja haladni az 1200 milliárd forintot.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Ma is extrém lesz az UV-sugárzás!

Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 04. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

762 millió forint jogdíjat kaptak a magyar dalszerzők

Rekordszámú, összesen 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint a tavalyi évben. A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere vezeti, ám az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is. A tavalyi koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.
2020. 07. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

18,7 milliárd forintos informatikai fejlesztést indít a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a Széchenyi 2020 program révén a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások.
2020. 07. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elromlott a hangulat, esett a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken.
2020. 07. 03. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén gyengébb termés várható

Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok miatt a közepesnél gyengébb termés várható, a nyári aratású szántóföldi növényekből mintegy 7 millió tonnát takaríthatnak be több mint 1,6 millió hektárról - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2020. 07. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületben a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs első érdemi javaslatokat tárgyaló ülésen az adóterhek, az adó- és foglalkoztatási bürokrácia csökkentése mellett az idegenforgalom és a vendéglátás jogszabályi támogatása volt a kiemelt téma. A vállalkozásokat, különösen pedig a beruházásokat hátráltató tényezők feltérképezésére a Gazdasági Versenyhivatal elnöke konzultációra hívja az érintetteket.
2020. 07. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a Delta Technologies Igazgatóságának összetétele

Július 29-ei hatállyal lemondott a Delta Technologies Nyrt. igazgatósági tagságáról Hartmann István.
2020. 07. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött a magyarok kedve az utazáshoz

Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel pénteken.
2020. 07. 03. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a 2021-es költségvetésről szavaznak

Az Országgyűlés ma dönt a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatáról.
2020. 07. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Tovább erősödhetnek ma a vezető részvények

Az erőteljes csütörtöki emelkedés után is erősödhetnek még a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényei - írta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek pénteken.
2020. 07. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Startup Hungary érdekképviseleti szervezet

Megalakult a Startup Hungary tizenkét ismert magyar startup alapítója, valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal részvételével; az új szervezet tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára - közölték az alapítók az MTI-vel csütörtökön.
2020. 07. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy tram-train járművet rendelt a MÁV-Start

A MÁV-Start Zrt. további négy tram-train járművet rendelt a Stadler cégtől - közölte a MÁV csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújuló energiából juthat versenyelőnyhöz a Gallicoop a világpiacon

Mintegy 282 millió forintos támogatást kapott a koronavírus járvány miatt létrehozott, kormányzati versenyképesség-növelő programban a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. A vállalat a forrás révén és saját ráfordítással összesen 582 millió forint értékű energetikai fejlesztést és gépbeszerzést valósít meg. A támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Erdélyi István elnök-vezérigazgató írták alá Szarvason.
2020. 07. 03. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakosság segítségét kérik a tigrisszúnyogok felmérésében

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ismét felhívásban kéri a lakosságot, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.
2020. 07. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén is meleg, napsütéses idő várható, egy kis esővel

Pénteken sokfelé csapadékos, utána jellemzően száraz, napsütéses idő várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2020. 07. 03. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjével, az Iniciál Autóházzal bővül az AutoWallis csoport

A 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoporttal tavaly kötött együttműködés újabb lépéseként az AutoWallis tulajdonába kerül a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó Iniciál Autóház Kft. 40 százaléka. A vállalat – melynek ügyvezetője az alapító, Taródy Zsolt marad – árbevétele tavaly elérte a 19,3 milliárd forintot, míg az AutoWallisé a 75,3 milliárd forintot.
2020. 07. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép pluszban zárták a napot a tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 07. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a vezető részvények a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,04 pontos, 2,34 százalékos emelkedéssel, 36 222,58 ponton zárt csütörtökön.
2020. 07. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: