A Fehér Ház elítélte az ankarai amerikai követség elleni támadást
Jay Carney, az amerikai elnöki hivatal szóvivője kijelentette, hogy az Egyesült Államok együttműködik a török hatóságokkal a felelősök kézre kerítése érdekében. A szóvivő szerint még nem tudják, hogy ki áll az öngyilkos merénylet hátterében, de hangsúlyozta, hogy az terrortámadásnak minősítendő. A török hatóságok szerint a merénylet hátterében, amelyben az elkövető mellett egy női biztonsági őr is életét vesztette, egy szélsőbaloldali szervezet áll.
Sajtóértesülések szerint az elkövető Ecevit Sanli, a Népi Felszabadító Forradalmi Párt/Front tagja volt. A fehér házi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján hangot adott meggyőződésének, hogy Chuck Hagel védelmi miniszteri kinevezését a szenátus annak ellenére is jóvá fogja hagyni, hogy jelölt csütörtöki védelmi bizottsági meghallgatása meglehetősen viharos volt. Carney elítélte a Hagel ellen John McCain republikánus szenátor által vezetett "zajos" támadást és úgy vélekedett, hogy annak hatására többen fognak a Pentagon élére kijelölt politikusra szavazni.