Szorul a hurok a Goldman Sachs nyaka körül

Büntetőjogi eljárás indítását mérlegeli a Goldman Sachs ellen a befektetési bank által feltehetően elkövetett jelzálogalapú értékpapír-csalás ügyében az amerikai igazságügy-minisztérium - erősítették meg pénteken kormányzati tisztviselők az ABC tudósítása szerint.

Az amerikai ügyészség manhattani irodája és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja az esetleges bűnvádi eljárás kérdését. A névtelenséget kérő források szerint a közeljövőben nem várható döntés arról, hogy a vádat emelnek-e a Wall Street-i pénzintézet vagy alkalmazottai ellen.

 

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) két hete szinte piaci földindulást keltve csalás gyanújával polgári peres eljárást indított a Goldman ellen, ami után a brit, majd a német pénzügyi felügyelet is bejelentette, hogy vizsgálatot kezd. A SEC szerint a bank fontos információkat hallgatott el a befektetők elől "nem elsőrendű" (subprime) jelzáloghitel-piaci alapú származékos eszközökkel kapcsolatban, csalárd módon forgalmazva azokat.

 

Az igazságügy-minisztérium általában különösen nagy összegű értékpapír-csalások esetén indít bűnvádi eljárást. A büntető eljárással kapcsolatos hírekre reagálva Lucas Van Praag, a Goldman Sachs szóvivője közölte: a cég nem lepődött meg. "Teljes mértékben együttműködünk, ha információt kérnek" - mondta.

 

A The Washington Post rámutatott: a kormány ritkán kezdeményez egy konkrét cég ellen bűnvádi eljárást, és a legtöbb esetben már ennek mérlegelése is végzetes lehet a vállalatra nézve. A keddi kongresszusi meghallgatáson Lloyd Blankfein bankelnök visszautasította a vádakat, azt mondta, hogy a Goldman nem élt vissza a befektetők bizalmával, nem titkolt el előlük fontos információkat.

 

Közölte, hogy bankja nem hajtott végre titokban agresszív shortolást az általa kibocsátott jelzálogpiaci alapú értékpapírokra, úgynevezett CDO-kra. Carl Levin, a szenátusi vizsgálóbizottság elnöke viszont azt mondta: megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy a Goldman az ingatlanpiaci válságon nyerészkedett, etikátlanul járt el, az ingatlanpiac gyengülésére játszva erőteljes short (rövid) pozíciókat vett fel, s ebből 3,7 milliárd dolláros haszna származott. Az esetleges bűnvádi eljárás hírére a Goldman-részvények árfolyama majdnem 8 százalékkal zuhant. (MTI)

 


Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
2026. 05. 19. 02:30
Megosztás:

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 02:00
Megosztás:

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási fordulat új lendületet adhatna a szektornak.
2026. 05. 19. 01:30
Megosztás:

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 05. 19. 01:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt. A regionális rangsor tehát megfordult, és a panelpiacon Nyugat-Magyarország lett az ország legdinamikusabban dráguló térsége.
2026. 05. 19. 00:30
Megosztás:

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
2026. 05. 18. 23:30
Megosztás:

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál.
2026. 05. 18. 23:00
Megosztás:

Vitalik Buterin szerint az AI új korszakba kényszerítheti a kriptobiztonságot

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtathatja meg a kriptovaluta rendszerek elleni támadásokat. Szerinte a jövőben már nem lesz elég a hagyományos audit és a fejlesztői óvatosság: a blokklánc-infrastruktúrának matematikailag bizonyítottan biztonságos szoftverekre lehet szüksége.
2026. 05. 18. 22:30
Megosztás:

Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás:

Hawaii inspiráció a konyhában: kalua sertéshús modern módon

A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
2026. 05. 18. 20:30
Megosztás:

Tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az MTI-nek hétfőn elküldött közleményükben megerősítették, a JÉGER a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
2026. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás:

Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn egy évvel, 2027. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad vezette korábbi szíriai rezsimhez köthető személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott szankciókat, ugyanakkor hét szervezetet levettek a szankciós listáról, köztük a védelmi és belügyminisztériumot, hogy elősegítsék az Európai Unió és Szíria közötti kapcsolatok erősítését.
2026. 05. 18. 17:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta befektetés nyomában: Kite, Hyperliquid és Toncoin vezette a 24 órás kriptoralit

A kriptopiacnak vannak reggelei, amikor a grafikonok nem egyszerű számoknak tűnnek, hanem történeteknek. Egy kereskedő ilyenkor még kávé előtt ránéz a telefonjára, és azt látja: a tegnap még csendesnek tűnő token ma a lista élén áll.
2026. 05. 18. 16:30
Megosztás:

A közel-keleti konfliktus lassítja az osztrák gazdasági növekedést

Tovább romlott az osztrák gazdasági hangulat tavasszal a közel-keleti konfliktus közepette. Az UniCredit Bank Austria konjunktúraindikátora hathavi mélypontra esett áprilisban - derült ki az UniCredit Bank Austria gazdasági elemzéséből.
2026. 05. 18. 16:00
Megosztás: