A Magyar Telekom húzta vissza a magyar részvénypiacot
Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: alapvetően pozitív az európai hangulat, a magyar tőzsdén semleges nap volt csütörtökön. A Mol csaknem egy százalékkal erősödött, és pluszban zárt a Richter is. Az OTP árfolyama gyakorlatilag stagnált, a piac a bank pénteki harmadik negyedéves jelentésére vár - közölte. Kiemelte, hogy a nagyobb papírok közül csak a Magyar Telekom zárt gyengén, másfél százalékos mínuszban. Nem érkezett olyan hír, amely ezt indokolná, a szakértő szerint a papír az elmúlt napokban jelentősen emelkedett, ennek korrekciója lehet a csütörtöki esés.
A Mol 115 forinttal, 0,97 százalékkal 11 995 forintra erősödött, 635,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,05 százalékkal 4082 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,43 százalékkal 345 forintra csökkent, forgalma 118,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,40 százalékkal 3725 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A Business Telekom Nyrt. (BTel) 14,95 százalékos mínuszban zárt csütörtökön. A társaságot délelőtt rendkívüli közzétételre szólította fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a sajtóban megjelent, a társaság "működésében észlelhető jelentős fennakadásokról szóló hírekkel kapcsolatban". Szerdán műszaki problémák miatt fennakadások voltak a BTel szolgáltatásában, a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyik telekommunikációs szolgáltatója, emiatt a tőzsde vezetékes telefon és fax elérhetősége sem működött. A BTel szerda este az MTI-vel azt közölte: helyreállt az országosan 22 órán keresztül áramellátási probléma miatt szünetelt szolgáltatásuk.