A bornírt rendszerek a fejlődés gátjai

A helyi piacok újjáélesztése, a mezőgazdasági részfoglalkoztatás és önellátás támogatása vagy az agrár-környezetvédelem ösztönzése adhat többek között kitörési pontokat a vidékfejlesztésben – állítja az agromonitor.hu-nak adott interjújában Csatári Bálint, az újjászervezett Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke, akit a közelmúltban a „vidékfejlesztés pápájaként” mutatott be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A vidéki információhoz jutást segítő MNVH új elnöksége várhatóan április elején dönt az idei pályázatok pontos témáiról és menetrendjéről.

A mintegy egymilliárd forintnyi éves forrás szakmai találkozókra, jó gyakorlatok népszerűsítésére, nemzetközi együttműködésre és kiadványokra használható majd fel az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) úgynevezett technikai segítségnyújtási keretéből. E pályázatok tehát csak kiegészítő jellegűek lehetnek a vidék megoldásra váró mai problémahalmazaihoz képest. Csatári Bálint szerint nem lehet sikeres vidékfejlesztési programot végrehajtani, ha sokan nem tudják, mit jelent valójában a vidék a fenntartható jövő szempontjából. A teljesen mechanikus, néha már a bornírtság határát súroló pályázati rendszerek ugyanakkor segítség helyett esetenként gátolják a fejlődést.

Ilyen szerkezetben Európa összes vidéki pénzforrását is szét lehetne osztani, akkor sem lenne látványos eredmény – fogalmazott az MNVH elnöke. - MNVH-elnöki kinevezése kapcsán Önt a "vidékfejlesztés pápájaként” mutatta be a közvéleménynek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mit kell ez alatt érteni? - Nagyon kedves és hízelgő ez a kifejezés, de talán kellően tréfás is ahhoz, hogy ne kelljen bővebben kommentálnom. Több mint három évtizede foglalkozom területi kutatóként, geográfusként a vidék legkülönbözőbb problémáival. Ennyi idő alatt nagyon sok egyetemi hallgatóval, doktorandusz tanítvánnyal, kollégával, kiváló vidékfejlesztővel találkoztam.

Biztosan így ragadnak rá az emberre efféle jelzős szerkezetek. - Ön is karcagi kötődésű, miként a miniszter. Ez is közrejátszott abban, hogy Önt kérték fel az MNVH elnöki posztjára? - Fazekas Sándorral két éve találkoztam életemben először, amikor polgármesterként meghívott szülővárosomba, Karcagra, hogy a Magyar Kultúra Napján ünnepi előadást tartsak. Bár ez nagyon szép este volt, más ­- és főleg - munkakapcsolatban soha nem voltam vele. A felkérésem napján fogtunk kezet harmadszor. - Most geográfusként tevékenykedik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Regionális Kutatások Központjának kecskeméti Alföldi Tudományos Intézetében. Melyek voltak eddigi vidékfejlesztési szakterületei és ezek miként kapcsolódtak a geográfusi munkához? - Az elmúlt év december vége óta az intézetben nyugdíjas tudományos főmunkatárs vagyok, ezért is mertem elvállalni az MNVH-nál ezt a szép, de igen nehéznek tűnő közfeladatot.

Ami pedig a kutatási témáimat illeti, egyetemi doktori értekezésemet a szegedi tanyák településföldrajzából írtam harminchét éve. E különösen fontos és értékes alföldi szórványok kutatása szinte végigkísérte egész pályámat. Kandidátusi értekezésemet a bihari Sárrétek akkor igen újszerűnek tűnő vidékföldrajzából készítettem, majd Enyedi György akadémikus hívására - Kecskemétre kerülve - lett igazán lehetőségem kibővíteni a vidék-kutatásaimat. A Tiszazug, az Alföld, a Tisza vidék, a kiskunsági Homokhátság vizsgálatai, vagy a modern számítógépes apparátussal és módszerekkel végzett kistérségi elemzések már nemzetközi figyelmet is keltettek, és az egyre komplexebben megalapozott, úgynevezett vidéktudományok hazai bevezetését is szolgálni igyekeztek. Legutóbbi kutatásaink alapvetően geográfusi munkák voltak.

Kutatóként mindig igyekeztem úgy megfelelni a tudományos kihívásoknak, hogy az eredményeink a gyakorlatban is hasznosíthatók legyenek. - Tizenhat évig vezette a kecskeméti intézetet, amelynek vezetői posztjáról 2008-ban mondott le. Mi volt e döntés oka? - A legfőbb ok az volt, hogy a kutatóintézetünk alapfinanszírozása már a béreinket sem fedezte. Sőt, a fiatal, egyetemi doktori fokozatot szerző, tehetséges kollegáinknak „büntetés” is volt a szakmai előrehaladás, mert még több bevételt kellett teljesíteni, hogy a tudományos munkatársi bérük emelését is megkeressék. Ezt abszurdnak tartottam.

Az is oka volt a lemondásomnak, hogy miután rendre elkészítettük a régiók, a megyék és a nagyvárosok számára a jó színvonalú és tudományosan tisztességesen megalapozott fejlesztési koncepciókat - amelyek segítségével igen sok forrás megszerzése vált lehetővé számukra -, a kutatások további támogatásával már nem foglalkoztak.Többször is előfordult, hogy a kritikus, problémafeltáró területi kutatási eredményeink nem igazán tetszettek azoknak, akik egyébként támogathatták volna a munkánkat. Mondhatni gyakran a „tükör lett a hibás”. - Az Önt bemutató közelmúltbeli minisztériumi sajtótájékoztatón úgy foglalt állást, hogy az MNVH elnökeként sem kíván másként dolgozni, mint kutatóként.

Mit tart legfontosabb feladatainak? - Az idézett állásfoglalásomat úgy pontosítanám, hogy e poszton is hivatásszerető szakemberként és civil polgárként szeretnék közreműködni, mint ahogy azt kutatóként is tettem. Ezt talán azért is kell hangsúlyozni, mert az európai vidékhálózatról szóló szabályozás és az arra épülő hazai miniszteri rendelet szerint az a fő feladatunk, hogy hálózati típusú kapcsolatrendszereket építésünk, illetve serkentsük a párbeszédet és az együttműködést a vidékfejlesztésben érintett politikai, szakmai és civil szervezetek között. Fontos feladatnak tartom a „vidékről szóló tudáskészlet” pontosítását, gondozását és megújítását is, amellyel valamennyi vidékkel foglalkozó politikus, szakember és civil polgár egyetérthet.

Van, ahol már középiskolai szinten is tanítják a vidék-ismereteket. Nem lehet sikeres vidékfejlesztési programot végrehajtani anélkül, hogy sokan ne tudnák, mit is jelent valójában a vidék a városiak, sőt az egész társadalom számára a fenntartható jövő – például az egészséges élelem, a tiszta víz és a megújuló energia – szempontjából. - Az előző kormányt komoly bírálatok érték amiatt, hogy nem használta ki a vidékfejlesztési lehetőségeket. Ön szerint melyek lehetnek a legfontosabb kitörési pontok? - Kitörési pontok teljes értékű megfogalmazására most nem szeretnék vállalkozni, mert ezt egy interjúban csak túl általános módon lehetne megtenni, és nem is szeretnék elébe menni a kormányzat készülőben lévő, és általam még nem ismert dokumentumának sem. Néhány dolog azonban egészen biztosan kulcsfontosságú lesz és marad, mint például a mezőgazdaság és a vidék kapcsolatának újragondolása.

Kitörési pont lehet a helyi piacok újjáélesztése, vagy – különösen az elmaradott vidékeken – a mezőgazdasági részfoglalkozatás és az önellátás támogatása. Fel kell készülni a 2014-től változó uniós agrártámogatási rendszerre is. Biztosan növekszik majd az agrár-környezetvédelmi programok szerepe, mert ezek remélhetően mindannyiunk számára fenntartják majd az úgynevezett vidéki közjavakat. A vidéki térségeink sokfélesége miatt régi kutatói „vesszőparipám”, hogy – akár régiónként – különböző megoldásokkal számoló vidékfejlesztési programokra lenne szükség. Ehhez meg kellene újítani a túlságosan egységesítő pályázati rendszert, amelyhez sok fiatal, tehetséges vidéki szakemberre, új gazdálkodó rétegre is szükség lenne.

További kitörési pont lehet a vidéki közösségek újjáépítése, önbecsülésének helyreállítása is. E szakterületnek talán egyik legsikeresebbje a vidékturizmus, de a vidéki kultúra és a gazdaság más területei is hasonlóan fejleszthetők lennének, ha az erősödő helyi közösségek, civil és szakmai csoportok ezt tudatosan vállalnák. Ehhez képzésre is szükség van, amelyre jó példa a most indult vidékakadémiánk. - Az Ön korábbi nyilatkozata szerint már 2005-ben elkészítettek egy vidékstratégiát, amely azonban kevéssé vált ismertté. Mely elemeket lehetne átvenni a mai tényleges vidékfejlesztési munkához vagy az MNVH működtetéséhez? - Az anyagot körülbelül harminc, eltérő nézeteket valló agrárszakemberrel, erdésszel, természet- és környezetvédővel, illetve a vidék különböző szakterületeihez értő kollégával dolgoztuk ki. A dokumentum sokáig fenn volt a kormányzati portálon, de ettől még nem vált „hivatalossá”. Eléggé rövidített formában nemrég jelent meg a Falu című folyóirat Merítés elnevezésű gyűjteményes különszámában. Az anyag integrált és komplex szemlélete ma is aktuális, akárcsak annak az igénye, hogy a gondosan minősített és igen eltérő vidéki tereinkben különböző tartalmú fejlesztéseket hajtsunk végre. Ugyanakkor az a felvetés sem avult el, hogy a vidéktervezést - az ott élőkkel együtt - megújítsuk.

Azt hiszem, ahogy erről az MNVH elnökségének közelmúltbeli alakuló ülésén is hosszasan tárgyaltunk, ezeket az elemeket igyekszünk majd alkalmazni munkánk során. - Elnöki kinevezése kapcsán úgy foglalt állást, hogy nincsenek profi szakemberek a vidéki hálózatban. Milyen személyi és szervezeti változtatásokra van szükség? - Nem pontosan ezt mondtam. Sőt, a legkülönbözőbb pontokon nagyon sok jó, profi szakember dolgozik, csak éppen nincsenek „hálózatba kötve”. Ez nem puszta szójáték, hanem a valóság. Az MNVH szervezetében korábban több ezer szakember regisztrálta magát, de nem oldották meg, miként tudnának összefogni, bekapcsolódni különböző területi szinteken és szakterületeken az integrált vidékfejlesztési tevékenységbe. Ennek rendezése lesz a mi fő feladatunk. Ehhez szerintem arra is szükség van, hogy legalább a hét statisztikai-tervezési régióban legyenek olyan irodák, amelyekben olyan „profi” vidékfejlesztők dolgoznak, akik személyesen is éltetik a hálózatot, kapcsolatban állnak a gazdákkal, az önkormányzatokkal, a civilekkel és a Leader-közösségekkel. Emellett segítenek a pályázatok elkészítésében, illetve úgynevezett vidéki hálózati találkozási pontokat üzemeltetnek a „virtuális” hálózati információáramlás és működés mellett.

Tavaly 174 ilyen helyi vidékfejlesztési iroda szűnt meg. Jó lenne az ott dolgozó szakemberek egy részét visszahozni a megújuló hálózati munkába. - Az MNVH új elnöksége a közelmúltban tartotta alakuló ülését. Mikorra határozzák meg, hogy milyen típusú pályázatokat írnak ki és kik vehetnek részt e tendereken? - Április elején dönt az elnökség a Vidékfejlesztési Kutatási és Szakképzési Intézetben (VKSZI) kidolgozott – jórészt egyébként kis támogatási összegű – pályázatok pontos témáiról és a pályáztatás menetrendjéről. Hangsúlyozni szeretném, hogy e pályázatokat az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) úgynevezett technikai segítségnyújtási keretének terhére hirdetjük meg. Azaz a pénzek szakmai találkozókra, a jó gyakorlatok népszerűsítésére, a vidéki szervezetek és közösségek által kezdeményezett nemzetközi együttműködésére, kiadványokra használhatók majd fel. E pályázatok tehát csak kiegészítő jellegűek a vidék mai megoldásra váró problémahalmazaihoz képest.

De gyorsan szeretnénk majd adni a lehetséges forrásokból. Talán két ismert közmondásunk illik ide: kétszer ad, ki gyorsan ad. S ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. - Mikula Lajos, a vidékfejlesztési tárcához tartozó VKSZI főigazgatója – aki az MNVH főtitkári posztját is betölti – nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az MNVH-nál nem lesz „asztal alatti pénzosztás” és igyekeznek kiszűrni a pályázati puffertételeket is. Tervezi-e, hogy felülvizsgálják a korábbi kifizetéseket, és szankcionálják a jogosulatlan támogatás-kifizetéseket? - Nekem, mint újonnan felkért „társadalmi elnöknek” ezek nem tartoznak a feladataim közé. És, miután e szervezet két évvel ezelőtti megalakulása óta a vezetésében dolgozom, teljesen tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a korábbi elnök és elnökség sem volt sem „képben”, sem jogi, jogszabályi helyzetbe hozva e dolgokban.

Azt hiszem, ezekért a feladatokért a mindenkori kormányzat és háttérszervezetei, valamint az irányító hatóság felel. Mint szakemberek, korábban is hallattuk hangunkat, hogy túl nagyok a Leader-területek, hogy nincs szakmai-tervezési integráció a különböző tárcák vidékre irányuló fejlesztései között, mert bizony ez – és persze a bizalmatlanság - is rontja a forrásfelhasználás hatékonyságát. Azt hiszem, nem helyes a kérdésben megbúvó, félreértésre okot adó állítás. Két éves elnökségi munkálkodásom alapján kijelenthetem: a pénzek nem az MNVH révén jutottak el és ezután sem így fognak eljutni a vidéken élőkhöz.

A mi dolgunk, hogy szakmailag és jól szervezett, civil háttérrel segítsük tartalmasabbá, sikeresebbé tenni a jövő magyar vidékfejlesztését. - A Vidékfejlesztési Minisztérium a hálózat átszervezésével egyszerűsíteni és gyorsítani akarja a pályáztatást és a kifizetéseket. Hogyan lehet ezt elérni úgy, hogy a pénzfolyósítás ne váljon kockázatossá és ellenőrizhetetlenné? - Egyetértünk azzal a kormányzati és hivatali törekvéssel, hogy gyorsítsák a pályáztatást és a kifizetéseket. A kockázatot is nyilván a kormányzat és a hivatalok vállalják, az ellenőrzés is az ő dolguk. De ha szabálytalanságokat tapasztalnánk, mint két éve is egyszer, akkor mi is hallatni fogjuk a hangunkat.

- Az MNVH 2013-ig évente egymilliárd forintot oszthat el a pályázók között. Hogyan ítéli meg: sok vagy kevés ez a forrás? Mivel lenne elégedett a pénzfelhasználások eredményeként? - Engedje meg, hogy ismét pontosítsak. Először is szörnyű bajnak tartom, hogy nálunk szinte minden állandóan és csaknem kizárólag a pénzről szól. Ha többet gondolkodnánk, illetve pontos és finom módszerekkel kidolgozott tervek alapján, összehangoltan osztanánk szét, ami jut, biztosan a kevesebb is több lehetne. A teljesen mechanikus, néha már a bornírtság határát súroló pályázati rendszereink nemhogy segítenék a fejlődést vagy a felzárkózást, hanem esetenként már gátolják is. Ebben a szerkezetben Európa összes vidéki pénzforrását is szét lehetne osztani, akkor sem lenne látványos eredmény.

- Az ÚMVP Leader-programjában ennél jóval több forrás használható fel vidékfejlesztési célokra. Milyen kapcsolatot lenne érdemes kialakítani az MNVH és a Leader között? - Ez ismét súlyos kérdés, különösen azért, mert ez a mostani Leader-rendszer sokkal kevésbé sikerült, mint az első támogatási forma, amely valóban a kisebb vidéki közösségeket szervezte össze és karolta fel. Egyébként a kormányzat, a monitoring bizottság, az Irányító Hatóság és persze a Leader-csoportok felelősek az ÚMVP-s Leader-programok pénzforrásainak felhasználásáért és ellenőrzéséért, vagyis itt az MNVH-nak vannak legkevésbé feladatai. Abban azonban biztos vagyok, hogy az MNVH elnökségének e kérdéssel majd foglalkoznia kell, de csak oly mértékben, ahogy a bennünket létrehozó rendelet ezt lehetővé teszi. Van Leader-szakértő a testületünkben, és amit a Leader-elv javasol a lokalitásban – vagyis a helyi vállalkozók, a falusi és a kisvárosi önkormányzatok, civil szervezetek érdemi és jól kiérlelt, alaposan megtervezett fejlesztési együttműködése –, mi azt természetesen regionális, nemzeti, sőt akár nemzetközi szinten is megkíséreljük segíteni, szervezni.

Az MNVH-nak a rá jutó uniós technikai vidéktámogatási források felhasználásán túl nem feladata, hogy más egyéb pénzügyi programokhoz kapcsolódjon. Bár azt nyilván segítjük és pártoljuk majd, hogy a különböző tárcák vidékre jutó forrásai „integrált vidékfejlesztő hatást” váltsanak ki. Az Új Széchenyi Tervben is találhatunk már ilyeneket. Az MNVH, mint a magyar vidék jövőjéért felelős, sajátos hálózati szervezet elsősorban a vidékeinkért folyó különböző együttműködésekért, a szinergikus hatásokért, illetve a közösen vállalható vidéki ismeretek és jó gyakorlatok terjesztéséért dolgozik majd. Az már nagy siker lesz a számunkra, ha a különböző programok egymást és a lokális közösségeket is erősítik a sokszínű vidéki tájainkon.

Agromonitor.hu