A francia kormány rendeletben hirdeti ki a vasárnapi nyitva tartás bővítését

Manuel Valls francia kormányfő néhány perccel a tervezett nemzetgyűlési szavazás előtt bejelentette: elfogadottnak tekinti és rendeletben kihirdeti a gazdaság beindítására összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése.

Ez utóbbi javaslatot a nemzetgyűlés szombatra virradó éjjel már elfogadta, de a reformprogramról a végszavazást kedden délután tervezte a parlament alsóháza. Miután a kormányzó Szocialista Párt bal szárnyának tiltakozása miatt nem volt garantált a többség a tervezet elfogadásához a nemzetgyűlésben, a kormány inkább az alkotmány 49.3-as cikkelye alapján rendeletben hirdette ki a reformot. A cikkely értelmében a tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt. A nemzetgyűlés megkerülésére azért volt szükség, mert a kormánypárti képviselők egy része délelőtt a kormányfő értésére adta: nem fogják megszavazni a vasárnapi nyitva tartás bővítését előíró törvényt is tartalmazó reformprogramot, amely a szociálliberális gazdaságpolitikai fordulat jelképévé vált.

 

A kormány ezt követően délután rendkívüli ülést tartott, amelyen Francois Hollande államfő engedélyezte Vallsnak, hogy a nemzetgyűléstől bizalmi szavazást kérjen kormányával szemben a reform miatt. "Semmilyen kockázatot nem vállalok, nem vállalom a felelősségét egy olyan tervezet elvetésének, amelyet alapvetőnek tekintek gazdaságunk számára. Nem fogunk meghátrálni, ez a franciák érdeke" - fogalmazott Valls a nemzetgyűlésben. "A kormány mindent meg fog tenni, hogy ez a törvény átmenjen, mert ez kell az országnak" - indokolta a döntést a miniszterelnök. A jobbközép ellenzék ezek után benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, amelyet várhatóan csütörtök este vitat meg az alsóház, de nem valószínű, hogy el is fogadja.

 

"Az igazság napvilágra került. Nincs többé sem kormánytöbbség, sem kormány" - írta Nicolas Sarkozy, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának elnöke a Twitteren. A Le Monde című napilap elemzése szerint annak ellenére, hogy a kormány elismerte saját gyengeségét azzal, hogy erőhöz folyamodott, politikailag nem sokat kockáztatott, miután a felmérések szerint a franciák több mint hatvan százaléka támogatja a reformot, s a baloldali szavazók 58 százaléka is mellette foglalt állást. A kétszáz javaslatból álló reformcsomagot a szenátus tavasszal fogja megvitatni. A programnak a baloldali képviselők és a szakszervezetek által legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése. Az eddigi öt helyett ezentúl évi 12 vasárnapon tarthatnak nyitva az üzletek.

 

Az engedélyezett napokat az önkormányzat jelöli ki, az alkalmazottak önkéntes alapon és 100 százalékos pótlékkal foglalkoztathatók vasárnap. Az úgynevezett turisztikai és kereskedelmi övezetekben - amelyeket viszont a kormány határoz meg - a nyitva tartásnak ezentúl nincsenek korlátai vasárnap, hétközben pedig éjfélig van rá lehetőség. Az itt dolgozóknak hétvégén és este 9 óra után dupla fizetés jár, az esti hazafele való közlekedést és a munkavállalók gyermekeire való vigyázás költségét pedig a munkáltató köteles fedezni. A szöveg az igazságügyi szektorban szigorúan szabályozott foglalkozási ágak (közjegyzők, ügyvédek, végrehajtók) liberalizációját is kezdeményezi.

 

A brit és a német modellt követve a reform megnyitja a piac előtt a jelenleg szigorúan szabályozott belföldi távolsági buszközlekedést, amelynek járatain fele annyiba kerülhetne egy jegy, mint a vonatokon. A liberalizálással a piacra belépő magáncégek új járatokat indíthatnának, elsősorban azokon a vonalakon, ahol jelenleg csak vasúti közlekedés működik, ezzel a törvénytervezet szerint legalább 10 ezer munkahely is létrejönne, s egy év alatt 5 millióval nőne a busszal közlekedők száma. A Franciaországban dolgozó, illetve az országon áthaladó külföldi teherautó-sofőröknek pedig ezentúl az őket foglalkoztató külföldi vállalkozás a franciaországi átlagbért lesz köteles megfizetni, amely egy francia kamionos esetében nettó 2600 euró.   (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: