A hóvirág, a néni és az extraprofit.
Az illető egy meglehetősen idős néni. Nejlonszatyorból árul valamit. Többen is megállnak nála. Gondolom magamban itt is érvényesül a 'tömeg-reklám' balatoni lángos-sütőknél már megtapasztalt legtöbbször hamis illúziókra épülő, öngerjesztő elmélete: ahol többen vesznek oda megyek, az nyilván jobb.
A néni hamar végez, majd odacsoszog mellém a buszmegállóba.
Közelről jól látszik: 70-75 év körüli, megviselt arcú asszony, kopott szövetkabátját igazgatja.
Nem bírtam szó nélkül: "Csókolom, mit tetszett árulni?"
Rám néz gyanakvóan, ekkor látom: elöl gyakorlatilag nincs foga, egyik szemén előrehaladott szürkehályog - igen rossz állapotban van.
Érződik,hogy azt fontolgatja, szóba álljon velem vagy sem. Döntött: a hosszas hallgatás után meglepett milyen határozottan és büszkén mondta:"Hóvirágot!"
"Tetszik tudni, hogy azt tilos?"- vágom rá azonnal.
"Tudom hát - vagy öt éve"- megint a kabátjával matat.
"Akkor miért tetszik árulni?"-kérdem.
Erre beszélgetésünk legautentikusabb hangsúlyú válasza érkezett:
"Mert extraprofit !"
Felsegítem a buszra, felé állok miután nagy nehezen leül. Kiderült, elvált leányával élnek egy 60 éve épült házban, jelenleg havi 50 ezerből. Több évtizede árul virágot, saját kiskertjében is termeszt. Tulipánt, jácintot, rózsát. Az erdőre már csak a lánya jár, öröm hallgatni, ahogy az ibolyáról, kankalinról gyöngyvirágról beszél.
Kérdem, nem tart-e attól, hogy megbüntetik?
Elmondja: nem tudnak vele mit kezdeni, 76 éves, semmije sincs. Az nem baj, ha elzavarják, csak az áruját ne kobozzák el - attól fél. Annak idején is elvették a hóvirágait, mikor még nem volt védett, mivel engedélye sosem volt az árusításra. Az elkobzás ellen úgy védekezik, hogy egyszerre csak keveset visz magával, inkább többször fordul naponta.
"A hóvirág nagyon szép... és mióta eltűnt a piacról sokan keresik,többet adnak érte mint régen: mondom extraprofit."
Valahogy egyáltalán nem akartam neki elmondani, hogy a védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le - javarészt a nemzeti parkok védett területeiről - és adtak el nőnap környékén. Azt sem firtattam, hogy az idő előtti és az óvatlan leszakítások miatt az állomány veszélybe került. Arról meg végképp nem volt kedvem beszélni, hogy természetvédelmi értéke szálanként 10 ezer forint, tövestől való kiásás esetén azonban már fennáll az elpusztítás ténye, ekkor háromszoros a büntetés.
kogy