A jegybank sikerrel oldotta meg a bankközi pénzpiac feszültségeit

A nemzetközi likviditási válság kezelésében a jegybank sikerrel oldotta meg a hazai bankközi pénzpiac feszültségeit - állítja Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az Élet és Irodalom című heti lapban megjelent írásában, amelyben válaszol Surányi György volt jegybankelnök korábbi kritikájára, amely szerint a válságban a jegybank téves diagnózis alapján téves terápiát alkalmazott. (MTI)

Magyarországnak 2008 őszén azért kellett a nemzetközi szervezetekhez fordulnia, mert a költségvetés hiányát finanszírozó államkötvények kibocsátása, piaci értékesítése ellehetetlenült. A magyar devizatartalék szintje hasonló volt a régió más országaiéhoz, az országot az különböztette meg tőlük, hogy egyedül itt párosult az állam rendkívüli eladósodottsága az ország külső finanszírozásra való ráutaltságával - írta Karvalits, szemben Surányi véleményével, aki szerint mindenekelőtt a devizatartalék elégtelen szintje miatt kényszerült Magyarország az elsők között nemzetközi hitelért folyamodni 2008 őszén, a globális pénzügyi válság kirobbanása után.

 

Karvalits Ferenc rámutatott: "a felelőtlen "fiskális alkoholizmus" időszakában a jegybank lehetetlen feladat előtt áll, nincs jó választása. A jegybank az árstabilitás elérésével, fenntartásával tud leginkább hozzájárulni a társadalmi jólét bővüléséhez." Ugyanakkor állítja: "a jegybank csak olyan mértékben lazíthatja a monetáris kondíciókat, csökkentheti az irányadó kamatot, amit a piac értékítélete is visszaigazol".

 

Az alelnök szerint Surányi írásában a jegybankétól eltérő monetáris politikai filozófia jelenik meg, amelyben a gyengébb árfolyam versenyképesség-javító hatásai hangsúlyosak, miközben nem szól a jegybank alapvető küldetéséről, a forint értékállóságának megőrzéséről. Az MNB célja a pénzügyi válságban Karvalits szerint nem lehetett az ahhoz való alkalmazkodási folyamat megakadályozása, a jegybank csupán a gazdaság szükségszerű alkalmazkodási folyamatát próbálta meg simítani.

 

Ebben a legfontosabb eszközei a forint- és a devizalikviditás nyújtása volt a pénzügyi piacok működésének biztosítása érdekében - írta Karvalits Ferenc. A kamatemelés a bizalom helyreállítása és a spekuláció letörése miatt kezdetben elkerülhetetlen volt. Bár a 3 százalékpontos emelés komoly tehertétel volt a reálgazdaság számára, már a döntés előtt ennél nagyobb mértékben megemelkedett állampapír piaci hozamok világosan jelezték a piac ítéletét a kockázati felárainkról, és a lépéssel az MNB ezt csak elismerte - írta a jegybank alelnöke.

 

Az IMF-program létrejöttével a bizalom erősödött és a korrekció az alapkamatban azonnal megkezdődött. A kamatpolitika végig azzal a nehézséggel szembesült, hogy miközben az alacsonyabb forintkamat kedvezőbb a reálgazdaságnak, ha a kamatdifferencia elszakad a befektetők által elvárt kockázati felártól, akkor ezt az árfolyam jelentős leértékelődése követheti. Bár a gyengébb forint kedvező az exporttőr vállalatoknak, a meglévő devizaadósságok miatt kedvezőtlenül hat a belföldi szereplők törlesztési terhére - írta Karvalits Ferenc.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás: