A jelenlegi gazdaságpolitikával nem lehet felzárkózni az európai uniós bérekhez

A jelenlegi gazdaságpolitika soha nem fogja a magyar béreket, jövedelmeket felzárkóztatni az európai uniós átlaghoz - jelentette ki Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szombaton Budakeszin, Szél Bernadett társelnökkel tartott közös évértékelő sajtótájékoztatóján.

Schiffer András szerint emellett olyan hűbéri rendszer épül ki, amelynek gerince a közfoglalkoztatás.

   
Kiemelte azt is: nagyon sok fiatalnak külföldön kell szerencsét próbálnia. "Ha valaki nem összeszerelő üzemben akarja leélni az életét, akkor a kivándorlás és a közmunka között választhat." 

   
Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök "a német nagytőke cselédjévé" teszi az országot, mesterségesen alacsonyan tartják a béreket. 

   
Az ellenzéki politikus azt mondta: a hűbéri rendszer átalakulóban van, "kitört a bandaháború" a Fideszen belül, újraosztják a lapokat: újraosztják a földeket, az állami megrendeléseket. 
   
Az LMP-nek az a feladata - hangsúlyozta a frakcióvezető -, hogy 2018-ra világosan felmutassa egy megújuló Magyarország képét: a politikát az oligarchák kezéből vissza kell adni az embereknek, az új Országgyűlésnek pedig világos antikorrupciós szabályokat kell elfogadnia. 
   
Azt mondta, ki kell seprűzni azokat az offshore-lovagokat - "Andy Vajnát és tettestársait" -, akik ma elszívják a magyar nemzetgazdaság életerejét, és olyan pályára kell állítani a magyar gazdaságot, ahol a hajtóerő a tudás, a kutatás-fejlesztés.
   
Schiffer András kitért arra is: az LMP úgy várja majd a következő választást, hogy "eltolja azt az üvegplafont, amelyet a szervezeti hiányosságok jelentettek 2014 előtt". 
   
A migráció kérdésével kapcsolatban újságírói kérdésre Schiffer András közölte: "arra mutatott rá a krízis, hogy amennyiben a globális nagyvállalatok átveszik az irányítást a demokratikus kormányok felett, egyre szörnyűbb globális válságokkal kell Európának is szembenéznie". 
   
Szél Bernadett azt mondta: 2015 vesztesei a dolgozó emberek voltak, az adózók fele a létminimum alatt keres, a háztartások több mint harmada a létminimum alatti jövedelemből él.
   
Az LMP szerint a kivándorlók a lábukkal üzennek Orbán Viktornak, és a demográfiai válság egyre súlyosabb lesz a következő időszakban.
   
Az LMP társelnöke az utóbbi hetek egyik legsúlyosabb eseményének nevezte, hogy az Orbán-kormány "bevallotta, mit gondol a magyar nőkről (...) , szakítottak a nemi esélyegyenlőségnek még a gondolatával is". Egyenlő munkáért egyenlő bér jár, és ki kell állni egy olyan vízió mellett, ahol a nemek közötti bérkülönbség nem nő, hanem csökken - hangoztatta.
   
Véleménye szerint 2015-ben újabb és újabb korrupciós botrányok törtek ki, "ami nyilvánvalóan nem független attól, hogy az Orbán-kormány elvesztette korábbi oligarchabázisát". 
   
Szél Bernadett az MTI-nek elmondta: a paksi bővítés az év "egyik legsúlyosabb ügye", szerinte a 3 ezer milliárd forintot csekély kontroll mellett készül elkölteni a magyar kormány. Hozzátette: az LMP eddig is azon az állásponton volt, hogy a káros paksi bővítésre nincs szükség, most azonban már "teljes felelőtlenségről beszélhetünk". Úgy költik az adófizetők pénzét, hogy talán soha nem lesz erőmű, viszont a pénzt zavartalanul lehet "kilapátolni" - jelentette ki.

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: