A jog doktorai buktak meg: tanácsot adtak, számlát nem

A fővárosban szúrópróbaszerűen vizsgálat alá vont öt ügyvédnél, illetve ügyvédi irodánál igénybe vett próbaszolgáltatások során a "jog doktorainak" 60 százaléka nem adott nyugtát, holott tőlük joggal várható el, hogy - már csak hivatásukra tekintettel is - betartsák a jogszabályokat, és ezzel maguk is erősítsék az adózási morált - ismertette az adóhatóság friss ellenőrzési tapasztalatait.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a Kelet-budapesti Adóigazgatóság revizorai - az idei ellenőrzési irányokkal összhangban - a közelmúltban a fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára. Többek között ügyvédi irodák honlapjairól és a tárgykörrel foglalkozó internetes blogokból informálódtak adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés céljából.

 

Az adatok alapján öt, az adójog területét mélységeiben ismerő fővárosi ügyvéddel egyeztettek telefonon időpontot személyes konzultációra, amelynek során az egyik ügyvéd még figyelmeztette is az inkognitóban lévő ellenőrt, hogy a "pénzt nehogy otthon hagyja". A fővárosi revizorok által előadott, jogi segítséget igénylő kérdés megválaszolása, illetve a felvetett probléma megoldására tett lépések megbeszélését követően az ellenőrzött ügyvédek közül hárman bizonylat nélkül vették át a konzultációs díjat, illetve az ügyintézéshez szükséges előleget.

 

Ezek összege tízezer és egymillió forint között volt. Bár az ellenőrzöttek meglepődtek, amikor a revizorok felfedték kilétüket, jellemzően elismerték mulasztásukat és együttműködtek az adóhatósággal. Akadt azonban olyan ügyvéd is, aki eljárásjogi hibát próbált keresni az ellenőrök munkájában, sikertelenül. A mulasztáson ért fővárosi ügyvédek a kiszabott bírságon felül bevallásaik utólagos ellenőrzésére is számíthatnak - közölte a NAV.

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás:

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás:

Póker vs Blackjack: Főbb különbségek

Ha kaszinóról van szó, a két legnagyobb klasszikus arc az asztalnál mindig ugyanaz: póker és blackjack.
2025. 10. 20. 15:58
Megosztás:

Októberre hajszál híján 1 gigawattal bővült a hazai napelemes kapacitás

A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon. Az idei első kilenc hónapban 997 megawatt volt a gyarapodás. Még hátra van egy teljes negyedév, így biztosra vehető, hogy zsinórban a negyedik esztendőben is megugorjuk az 1 gigawattot - írta hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 20. 15:30
Megosztás:

Egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatja Csehország EU-tagságát

Csehország tagságát az Európai Unióban a lakosság 55 százaléka támogatja, 24 százaléka ellenzi, míg 21 százaléknak nincs konkrét véleménye ebben a témában - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az NMS ügynökség készített a Právo napilap és a Novinky.cz hírportál megrendelésére.
2025. 10. 20. 15:00
Megosztás: