A kártörténeti nyilvántartás felül fogja írni a bonus-malus besorolást

A jövő év első napján hatályba lépő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény által előírt központi kártörténeti nyilvántartás beindulásával nehezen lesz tartható az a mai helyzet, hogy egy, a húsz év körüli ügyfél három autóra is 10-es bonusz fokozatot igazoljon - hangzott el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szerdai visegrádi konferenciáján, a kgfb szekcióülésen - tudósít az MTI.

A szekcióban zajló tanácskozást vezető Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára és Haraszti Zsolt a netrisk.hu internetes alkusz ügyvezetője is önmagát beteljesítő jóslatnak nevezte azt, hogy az idei kgfb kampányban minden valószínűség szerint a biztosítót váltók száma eléri az egymilliót. Az on-line alkuszok a kedd éjféli felmondási határidőig 600 ezer váltást regisztráltak, a korábbi évek arányait nézve, az egyéb csatornákkal együtt kijön az egymillió váltó.

 

Kérdésként merült fel, hogy a biztosítási évfordulót a biztosítók és az ügyfelek - közös megegyezéssel - nem fogják-e módosítani, hogy mennél több régi szerződés "forduljon meg" év közben. Ilics László a Generali-Providencia vezérigazgató helyettese ezt kizárta.

 

Vita alakult ki a flotta biztosításról, mivel azok tarifáit is közzé kell tenni a lapokban, holott korábban a biztosítók ezt nem tették, és egyéni tarifákkal dolgoztak. Ilics László úgy vélte, hogy a gépjármű flották sajátos kockázatúak, és amikor azt egy biztosító közzé teszi, akkor a saját szellemi termékét teszi hozzáférhetővé - ingyen - mások számára. Ezért azt javasolta, hogy helyezzék közjegyzői, vagy felügyeleti letétbe, ne jelenjen meg a lapokban, viszont az alkuszok kalkulálhassanak vele.

 

Haraszti Zsolt gyakorlati tapasztalata, hogy az idei kampányban a kicsi - 5-25 járműves - flották tulajdonosai inkább egyenként kalkuláltak díjat a járműveikre, mint sem flottaként kezelték azokat. Az indok egyszerű: így olcsóbban jutottak biztosításhoz.

 

Déri Éva, a PSZÁF igazgatója azt tartotta inkább járhatónak, hogy egyenként biztosítsák az eddigi flotta járműparkokat. Erre indokul szolgál a kártörténeti nyilvántartás, amely járműre lebontva megadja majd a baleseti adatokat. Egy másik probléma az volt, hogy egy év múlva már nem köbcenti, hanem kW alapon kell megkülönböztetni a járműveket, és ez átrajzolja a kockázatokat is.

 

Ilics László a saját biztosítója adatait idézte: az átsorolás után az ügyfelek 20 százalékának 10 százalékkal kisebb lesz a díja, viszont egy másik 20 százaléknak emelkedni fog a díja 10 százalékkal. A kedvezményeket három csoportba sorolta Trunkó Barnabás: az első csoport a kockázattal arányos, a második csökkenti a biztosító költségeit, míg a harmadik marketing jellegű. Példák az előbbi sorrendben: a lakóhely, az internetes kommunikáció, illetve a polgárőr mivolt. Déri Éva felvetette, hogy a sokfajta kedvezmény háttérbe sorolja a valós kockázati tényezőt, a bonus-malus besorolást.

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás: