A kiskereskedőket is támogatja az állam

Az idén májustól újra bevezetett kiskereskedelmi különadó és a boltok jelentős részére március közepétől május közepéig vonatkozó nyitvatartási korlátozás számos kiskereskedőt hátrányosan érintettek. Vannak azonban olyan állami támogatások, adózási és pénzügyi kedvezmények, amelyeket e szektorban is lehet alkalmazni. Az alábbiakban ezek közül gyűjtöttük össze a legfontosabbakat, amelyekből több a veszélyhelyzet után is elérhető marad.

A kiskereskedőket is támogatja az állam

„Az elmúlt három hónapban a kiskereskedelmi szektor nagyon vegyes képet mutatott a bevételek tekintetében. Örülhettek például az élelmiszert, a tisztító- és fertőtlenítőszereket értékesítő kiskereskedők, drogériák, valamint a barkácsboltok, műszaki boltok, webshop-ok. (Az örömüket persze részben beárnyékolta a májustól bevezetett kiskereskedelmi különadó.) Drasztikus visszaesés volt tapasztalható ugyanakkor például az autók, bútorok, ruházat, könyvek, játékok és sportszerek kiskereskedelmében” – mondta el Dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője.
 
Számos piaci szereplőnél indokolt lehet tehát az állami segítségnyújtás, és a szektor a gazdaság újraindítása szempontjából is nagy jelentőséggel bír.

Bértámogatási programok

A járvány idején az egyik legkorábbi kormányzati intézkedés, a járulékkedvezmény, majd az egyik ezt követő, a beruházási támogatás még nem volt elérhető a kereskedők számára.
 
Elérhető viszont két bértámogatási program, a munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkahelyteremtő bértámogatás. Előbbi a csökkentett munkaidőhöz vehető igénybe. A lényege, hogy az állam a nehéz helyzetbe került munkaadó helyett vállalja, hogy a kieső bér 70%-át (bizonyos korlátokkal) 3 hónapra megfizeti a munkavállalónak, ha a munkaadó elbocsátás helyett rövidített munkaidőben foglalkoztatja tovább a munkavállalót. A támogatás felső korlátja munkavállalónként a 3 hónapra összesen 337 ezer Ft.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
 
A munkahelyteremtő bértámogatási program célja pedig részben a járványhelyzet miatt megszűnt munkahelyek újbóli létrehozása, részben pedig teljesen új munkahelyek teremtése. „A támogatás lényegében a munkavállalói létszám koronavírus veszélyhelyzet kihirdetése (2020. március 11.) előtti állapotra történő visszaemelésére is kapható. Sőt, igényelhető akár ugyanannak a munkavállalónak az újra foglalkoztatásához is, akit 2020. március 11. után, de e program május 18-i bevezetése előtt bocsátottak el” – hangsúlyozta Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere.
 
Ez utóbbi támogatási forma 6 hónapra igényelhető, a bruttó bér és azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100%-ára, de havonta legfeljebb 200 ezer Ft. Így a támogatás összege a teljes időszakra munkavállalónként legfeljebb 1 200 000 Ft.

Adófizetések halasztása

A NAV a társaságok kérelmére a legtöbb adónemben engedélyezhet fizetési halasztást, részletekben történő fizetést. Emellett az adóelőlegek csökkentésének lehetősége is nyitva áll a szektor szereplői számára. Ezek jelentősen segíthetnek a fizetőképesség fenntartásában azoknál a kereskedőknél, amelyek bevétele a közelmúltban lecsökkent.

Kedvezményes hitelek állami támogatással

Ezek kizárólag mikro-, kis-, és középvállalkozások számára elérhetőek, de a kiskereskedők között százezres nagyságrendben találhatók ilyen vállalkozások. Az alacsony kamatszint az állami kamattámogatásnak köszönhető.
 
A Növekedési Hitelprogram Hajrá 2,5%-os éves kamatozású és a vállalkozások üzleti tevékenységéhez széles körben felhasználható (például tárgyi eszköz beruházásra, cégvásárlásra; forgóeszköz és likviditás – pl. munkabérek – finanszírozására; EU-s támogatás előfinanszírozására; hitel kiváltására). Ennél is kedvezőbb kamatozásúak (évente 0,1% és 0,5% közötti) a Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói, amelyek hasonló célokra használhatók fel.

Pénztárgépek felülvizsgálatának halasztása

A kereskedelmi szektor szereplői számára könnyebbséget jelent a pénztárgépek éves felülvizsgálatának halasztása. Ha a felülvizsgálat határideje a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, akkor azt elég a veszélyhelyzet megszűnése utáni 120 napon belül elvégeztetni.

Az adóhatóság méltányosan jár el mulasztások esetén

Az adóhatóság a járványhelyzetben előforduló mulasztások, késedelmek esetén különösen méltányosan próbál eljárni, határidő hosszabbítás engedélyezésével, a bírság mérséklésével, esetleges mellőzésével. Ez igaz mind az adóbevallások benyújtására, mind az adóhatósági ellenőrzésekre.
 
Sőt a NAV tájékoztatója szerint még a végrehajtási eljárások felfüggesztésére is megfelelő indok a koronavírus járványhelyzet miatti fizetési nehézség vagy jövedelemkiesés.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: