A középtávú pénzügyi keretről tárgyalnak az uniós miniszterek

A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós pénzügyi keretről (Multiannual Financial Framework, MFF) kezdtek újabb tárgyalást hétfőn Brüsszelben az EU-országok miniszterei az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsa keretében.

Az ülésen a tagállamok külügy- vagy EU-ügyi tárcavezetői vesznek részt, Magyarországot Győri Enikő, a külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára képviseli.  Az unió bevételi és kiadási kereteit középtávra kijelölő dokumentumról hosszú hónapok óta folyik az egyeztetés a tagországok között, és az év végéig hivatalban levő ciprusi EU-elnökség annak elfogadtatásával szeretné megkoronázni féléves tevékenységét.
    

Súlyos viták tárgya, hogy az Európai Bizottság, vagyis az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - néhány fejlettebb tagország nyomására - olyan tervezetet tett le a tagállami kormányok képviselői elé, amelynek alapján a kohéziós, felzárkóztatási források jelentős beszűkülésével lenne kénytelen számolni több tagország, köztük is kiemelt mértékben Magyarország.
    

Különösen éles bírálat tárgya az az elképzelés, amely az egyes tagországok gazdasági teljesítményének arányában határozna meg támogatási plafont - vagyis minél fejletlenebb egy tagország, annál alacsonyabban húzódna a számára adható kohéziós források felső határa. Ezzel az elképzeléssel szemben állnak azok az országok, amelyek szerint a legelmaradottabb országokba kell áramoltatni a legtöbb felzárkóztatási forrást.
    

Az eredeti javaslatokat a soros EU-elnökség már többször átdolgozta, de a hétfői vitában elhangzottakból kiderül, hogy a "tárgyalási doboz" (negotiating box) legfrissebb tartalma - a legújabb szövegváltozat - körül sincs még általános egyetértés.
    

Szintén az MFF kiugróan nagy összegekről szóló, ma még nyitott fejezetéhez tartozik a mezőgazdasági támogatások jövőjének kérdése. Az Európai Bizottságnak új javaslata is van, mégpedig az, hogy az EU kiadásához szükséges forrásokat új, uniós hozzáadottérték-adóból teremtsék elő a jövőben. Az Általános Ügyek Tanácsa ezen az ülésen foglalkozik az október 18-19-i EU-csúcs előkészítésével is. Ennek előzetesen eltervezett napirendjét minden bizonnyal erősen befolyásolja majd, hogy november 22-re rendkívüli EU-csúcsot is kitűztek.
    

Ugyancsak most tárgyalnak a tagországok képviselői miniszteri szinten arról, hogy melyek a tanulságai az eddigi első két "európai szemeszternek", hogyan lehet javítani a rendszert. "Európai szemeszter" alatt azt az egyeztetési folyamatot értik, amely - tekintettel a válságra - az egyes tagállami gazdaság- és pénzügyi politikák korábbinál szorosabb összehangolását jelenti az év első felében. E "szemeszter" során a tagországok a következő évre szóló elképzeléseiket megküldik Brüsszelbe, amire az EU "országspecifikus ajánlásokkal" reagál. Az így kimunkált terveket öntik aztán konkrét nemzeti költségvetési formába az ősz folyamán. (MTI)


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: