A legnagyobb fenyegetés már nem a terrorizmus

A kibertámadások és a kibernetikai kémkedés megelőzte a terrorizmust az Egyesült Államokat fenyegető kockázatok toplistáján - derült ki az amerikai hírszerző szerveknek a globális kockázatokról készített, kedden nyilvánosságra hozott éves felméréséből.

A kibertérben jelentkező fenyegetések részben azért ugrottak az élre a várható kockázatok listáján, mert a számítógépes technológia annyira gyorsan fejlődik, hogy a biztonsági informatikusoknak nehéz lépést tartaniuk vele. "Bizonyos esetekben a világban gyorsabban alkalmazzák a digitális technológiákat, mint amilyen gyorsan megértjük azok biztonsági vonzatait és a bennük rejlő potenciális katonai veszélyeket" - állította James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója a keddi szenátusi meghallgatásra előkészített írásos tanúvallomásában.

 

A 16 amerikai hírszerző szolgálat működését koordináló Clapper szerint ugyanakkor csekély az esélye annak, hogy a létfontosságú amerikai infrastruktúra, például egy regionális villamosenergia-hálózat ellen az elkövetkező két évben jelentősebb támadás történne. Nem zárta ki azonban a kevésbé kifinomult támadások, például bankok weboldalai megbénításának lehetőségét. A hírszerzési felmérés közlését egy nappal megelőzően Tom Donilon, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nyíltan az amerikai vállalatok ellen folytatott kibernetikai kémkedéssel és adatlopással vádolta meg Kínát.

 

 

A nukleáris csapással fenyegető és a fegyvernyugvási egyezményt felmondó Észak-Korea Clapper megítélése szerint komoly fenyegetést jelent az Egyesült Államokra és Kelet-Ázsiára nézve. A kémfőnök szerint Phenjan támadást indíthat Dél-Korea ellen. Clapper szerint a rezsim erőfeszítéseket tesz egy közúton mozgatható interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésére, ám a tavaly áprilisi katonai parádén felvonultatott KN-08-at még nem próbálták ki. Az amerikai hírszerzés igazgatója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek minden korábbinál komolyabb belpolitikai kihívásokkal kell szembenéznie, és Oroszország politikai rendszerére a következő egy évben a társadalmi elégedetlenség miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik majd.

 

Clapper úgy vélekedett, hogy Putyin a Washington és Moszkva közötti megnövekedett feszültség ellenére kész együttműködni néhány, az amerikai érdekek szempontjából fontos területen, amelyek egyike Afganisztán. A James Clapper által a szenátus hírszerzési bizottsága előtt bemutatott, 34 oldalas jelentés részletesen taglalja a világ aktív és potenciális feszültséggócaival kapcsolatban várható fejleményeket is. Iránnak kapcsolatban az amerikai kémszervek arra a megállapításra jutottak, hogy a teheráni vezetés az urándúsítás és a rakétatechnológia terén mutatkozó, egyre javuló belföldi szakismeretek ellenére még nem határozta el magát az atomfegyverek megépítése mellett és nem tudni, hogy így tesz-e majd. Igaz, ez a lehetőség nyitva áll előtte.

 

Az idei jelentés megismétli a 2007-es Nemzeti Hírszerzési Felmérésnek azt a vitatott állítását, hogy Irán 2003 ősze és 2007 közepe között "leállította nukleáris fegyverprogramját". Szíriában az amerikai kémszervezetek szerint "felgyorsulóban van" az Aszad-rezsim védelmi képességének eróziója. Noha a kormányerők megakadályozták több nagyváros bevételét, a felkelők vidéken egyre nagyobb befolyásra tettek szert és a Törökországgal határos Idlíb tartományban "állandóbb bázist" teremtettek maguknak. Clapper nem tartotta kizártnak, hogy Damaszkusz vegyi fegyvereket vessen be.

 

Az amerikai hírszerzés igazgatója szerint az al-Kaida terrorszervezet jemeni csoportja még mindig nem tett le arról a törekvéséről, hogy belföldön intézzen támadást az Egyesült Államok ellen, igaz, ezek a kifinomult pokolgépekkel megkísérelt merényletek eddig rendre meghiúsultak. A hírszerzők szerint folytatódnak majd az erőszakos szélsőségesek amerikai földön való, internetes anyagokkal történő toborzása és ösztönzése. Az ilyen militánsok részvételével megkísérelt merényletek száma a várakozások szerint nem éri majd el az évi 10-et. Az al-Kaida "magját" képező csoportot, amelyet jelenleg a néhai Oszama bin Laden helyettese, Ajman al-Zavahiri vezet, oly mértékben sikerül meggyengíteni, hogy az valószínűleg nem képes már a Nyugat ellen összetett, nagyszabású támadásokat elkövetni.

 

Afganisztánnal kapcsolatban, ahol az Egyesült Államok és a szövetséges hatalmak csapatkivonásra készülnek, a felmérés megállapította: a tálib felkelés "képes maradt az ellenállásra és arra, hogy kihívást intézzen" Amerika nemzetközi céljaival szemben. A jelentés szerint továbbra is kínai egyeduralom várható a globális ritkaföldfém-ellátásban. Clapper sürgette, hogy a kongresszus enyhítsen a hírszerzés működését nehezítő korlátozásokon, amelyek az automatikus büdzsécsökkentés miatt j9ttek létre. A kényszerű lefaragások miatt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több ezer alkalmazottját küldhetik majd részleges kényszerszabadságra, ötezer szerződéses munkatársat bocsáthatnak el, veszélybe kerülhetnek a kibernetikai védelem és a műholdas hírszerzés egyes elemei.


Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás: