A második hullám lehet az igazi erőpróba a munkaerőpiacon

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.

A második hullám lehet az igazi erőpróba a munkaerőpiacon

Miután a koronavírus március elején megjelent Magyarországon, a járvány terjedését megállítani hivatott intézkedések miatt gyakorlatilag megállt az élet nemcsak itthon, hanem az egész világon, így pedig számos szektorban több százezren vesztették el munkájukat hazánkban. A gazdaság felfutóban volt, csak az nem dolgozott, aki nem akart, és lasszóval fogták a munkaerőt. A járvány miatt ez véget ért, és egy esetleges második hullám ismét a feje tetejére állíthatja a munkaerőpiacot.

Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy sokkal több ma az álláskereső, mint a vírust megelőzően volt, ugyanakkor a minőség rosszabb.

„Sokkal több jelöltet kell meghallgatni, mire megtalálja a cég az igazit. Egy állásunkra például most háromszázan jelentkeztek, ami januárban még elképzelhetetlen lett volna. Óriási szám ez, de még egyikük sem került be állásinterjúra, mert a teszteken elbuktak. Nem merném rájuk bízni azt a munkát, amire embert keresünk” – fogalmazott a vezetési és toborzási szakértő, hozzátéve, hogy alacsony a boldogságfaktoruk a munkavállalóknak, nem célokban gondolkoznak, hanem veszteségben.

Emlékeztetett: a járvány kezdetén sokan azokat a munkatársakat küldték el, akiket már korábban is el kellett volna, ők vannak most nagy többségben az álláskeresők körében. Kiemelte, hogy a cégek felelőssége is nagy, mert bármilyen mélyponton is van egy munkavállaló, ha a vállalatban nem érez stabilitást, inkább továbbáll.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Bár sokan leállították a munkaerő-felvételt a tavaszi hónapokban, mert nem tudtak személyesen találkozni a jelöltekkel, a Performia Hungary Kft. ügyfelei előnybe kerültek, hiszen a toborzás 95 százaléka eddig is az online térben zajlott.

Hogyan lehetséges online végezni a munkaerő-felvétel nagy részét?

„Az Interspeedia szoftverünk a járvány előtt is óriási segítség volt a cégeknek, de most derült csak ki igazán, mennyire életmentő tud lenni. Nekünk nem kellett szüneteltetni a toborzást, sőt, el tudjuk hozni azokat az álláskeresőket, akiket máskor magasabb fizetéssel vagy divatosabb irodával elcsábítottak volna előlünk.” - mesélte a szakértő.

Az Interspeedia toborzószoftver egy olyan program, aminek segítségével a cég egy felületen tárolhatja az összes jelölt összes információját - GDRP-biztos módon - és innen kommunikálhat velük. Nemes-Nagy Szilvia elmondta, hogy korábban a HR-es munkatársaknak Excel-mágusnak kellett lenniük és napi 200 e-mailt megírniuk, hogy kézben tartsanak egy komolyabb toborzási feladatot. Ha mindez egy átltátható, online felületen zajlik, az rengeteg időt megspórol, így sokkal gyorsabban tud kommunikálni egy cég a legjobb jelöltekkel.

Márpedig a munkaerő-felvételben is kulcskérdés a gyorsaság. A toborzási specialista szerint a jó jelöltekkel úgy kell bánni, mint a forró krumplival, a lehető leggyorsabban kell kezelni őket, különben elhappolhatják őket előlünk.

„Ma már mindenhez programokat és alkalmazásokat használunk, a toborzás pedig valahogy a 20. században ragadt. Igyekszünk berángatni a 21. századba, hiszen látjuk, mennyivel jobbak így az eredmények” - jegyzi meg Nemes-Nagy Szilvia.

Hozzászólások

Tudatosak és felkészültek a millenniumi és a Z generáció tagjai

Meglehetősen tudatosak és felkészültnek érzik magukat a millenniumi és a Z generáció tagjai, ha a pénzügyekről van szó. Hosszabb távra is vannak pénzügyi terveik, rendelkeznek megtakarítással, úgy érzik, rendelkeznek a megfelelő tudással és információkkal, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt sokan borúsan látják a pénzügyi jövőjüket – többek között ezek jellemzik az 1980-as években és az 1990-es évek első felében született millenniumi, illetve az őket követő Z generáció tagjait a nemzetközi kutatások szerint.
2020. 10. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 20 százalékkal kevesebb adásvétel volt a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.
2020. 10. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csatlakoztathatod az ingatlanodat közművekre 2021-től

Tovább egyszerűsödhet az ingatlanok közművekre csatlakozásának szabályozása 2021-től. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által benyújtott törvénymódosítási javaslat elfogadása esetén a fogyasztók még könnyebben intézhetik otthonaik, épületeik villamosenergia-, földgáz-, ivóvíz- és szennyvízhálózatra csatlakoztatását - hangsúlyozza a szaktárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2020. 10. 28. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az óriási nemzetközi eséseket leköveti a magyar tőzsde is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 885,91 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 32 106,78 ponton zárt szerdán.
2020. 10. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezer álláskereső kezdheti meg az informatikai képzést

Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
2020. 10. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét a Resideo Kft.

Mintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei cég szerződésátadási ünnepségén.
2020. 10. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB-nek korlátozott felügyelete van a Revolut felett

Az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek az ugyanolyan szolgáltatást nyújtó, továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz. Ezeknek a társaságoknak az üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi felügyeletét a brit és litván pénzügyi felügyeleti hatóság végzi, az MNB-nek csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. 10. 28. 15:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Fóton debütál a HelloParks, a Futureal-csoport ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő cége

Budapest szomszédságában, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett, Fóton vásárolta meg első, ipari és logisztikai központ építésére alkalmas területét a HelloParks. A 76 hektáros területen zöldmezős beruházás keretében energiatakarékos, a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületek kapnak majd helyet, az első létesítmény már jövőre elkészül. A Futureal-csoport tagjaként működő társaság célja, hogy az ipari ingatlanfejlesztő szektor egyik meghatározó szereplővé váljon itthon, majd a közép-kelet-európai régióban.
2020. 10. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
2020. 10. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a végrendelet írás biznisz a koronavírus miatt

A világjárvány nem növelte jelentősen a végrendelkezési kedvet, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésből. Továbbra is sok a tévhit az örökléssel és a végrendelkezéssel kapcsolatban, a megkérdezettek háromnegyede nem tudta, hogy az élettársak végintézkedés hiányában semmit sem örökölnek egymás után, 52 százalékuk pedig azt sem, hogy milyen formai követelmények esetén lesz érvényes egy végrendelet. A válaszadók 29 százaléka tervezi, hogy haláláig egyszer végrendeletet ír, negyedük saját maga készítené el, a többség ugyanakkor közjegyzőhöz fordulna, mert azt tartja a legbiztosabb megoldásnak.
2020. 10. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők

Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.
2020. 10. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország gazdaságtörténetét vizsgálja az MNB legújabb kiadványa

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank könyvsorozatának legfrissebb, az 1920-2020 Tízszer tíz év számokban - Magyarország elmúlt 100 évének gazdaságtörténete című kiadványa, amelyből kiderül például, hogy geopolitikai okok miatt az elmúlt 100 évben a magyar gazdaságnak már ötször kellett az újrakezdés állapotából fejlődési pályára állnia - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a kötetet bemutató online sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2020. 10. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Korszerűsítik a Szegedi Közlekedési Kft. épületeit

Csaknem félmilliárd forintból korszerűsítik a Szegedi Közlekedési Kft. hét épületét, a fejlesztéstől jelentős energiamegtakarítást várnak - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú vállalkozás az MTI-t.
2020. 10. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén többen érettségiznek emelt szinten a szakmai tantárgyakból

A járványügyi szabályok betartásával rendben zajlanak az őszi szakmai érettségi vizsgák. Idén 902 diák kezdte meg érettségi vizsgáját szakmai ismeretekből, ebből 339-en emelt szinten, ami az előző évhez képest több mint háromszoros növekedést jelent - tájékoztatott kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. 10. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több magyar vásárol külföldi webáruházból

Évről évre nő az online vásárlások és a vásárlók száma is Magyarországon, a felnőtt lakosságból 3,3 millióan vásárolnak online és közülük több mint 2 millióan külföldről is, főleg Kínából rendeltek már terméket - derült ki a GKI Digital Magyar Posta felkérésére készített reprezentatív kutatásából.
2020. 10. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új autóbuszok állnak forgalomba a budapesti és elővárosi közlekedésben

A budapesti közösségi közlekedés fejlesztésének részeként a kormány százszázalékos finanszírozásával 60 új, korszerű autóbusz áll forgalomba a budapesti és elővárosi közlekedésben - mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kedden Budapesten, a Mercedes-Benz Conecto G típusú buszok sajtóbemutatóján.
2020. 10. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi pénz kell a nyugodt nyugdíjas élethez!

A magyarok közel hetven százaléka nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz, a meglévő életszínvonal fenntartásához pedig átlag 19,8 millió forint megtakarítást kellene felhalmozni a munkával töltött évek alatt – derül ki a SIGNAL IDUNA Biztosító megbízásából készült piackutatásból 2019 végén.
2020. 10. 28. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Intenzíven terjed a járvány itthon is

Rendkívül intenzíven terjed a járvány, megfékezésére csak akkor van esély, ha mindenki felelősen jár el - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
2020. 10. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU engedélyezi, hogy az MVM felvásárolja a cseh iCR nevű energetikai vállalatot

Az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján jóváhagyta, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. felvásárolja a csehországi innogy Ceská republika a.s. (iCR) nevű energetikai vállalatot - közölte az uniós bizottság kedden.
2020. 10. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinevezték az Információs Hivatal új vezetőjét

Kinevezték az Információs Hivatal (IH) új vezetőjét. Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
2020. 10. 28. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások: