A nyugat-európai értéktőzsdék stabilizálódtak

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán megkapaszkodtak a nagy keddi zuhanás után. A befektetőket szerdán vásárlásra ösztönözte, hogy kedden a legtöbb részvény sokkal olcsóbb lett, ráadásul a tőkék nehezen is vándorolnak máshová, mert az aranyat, a kőolajat, az ipari fémeket, a kötvényeket a legtöbb elemző túlértékeltnek tartja.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos emelkedéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,56 százalékos napi előrelépéssel 1.092,68 ponton zárt, 4,49 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

 

Szerdán átlagon felül drágultak a gyógyszeripari részvények, de még az utóbbi két hónap alatt átlagosan 10 százalékkal leértékelődött bankrészvények is népszerűek voltak, annak ellenére, hogy továbbra sem tudni, sikerül-e rávenni az ír kormányt az EU válságkezelő keretének igénybe vételére az ország adósságproblémájának rendezésére. Kedden éppen ez az aggodalom taszította mélybe a részvénypiacokat.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 szerdán 10,66 pontos, 0,19 százalékos javulással 5.692,56 ponton zárt. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 36,83 ponttal, 0,55 százalékkal 6.700,07 pontra emelkedett. Párizsban a CAC-40 29,88 ponttal, 0,79 százalékkal 3.792,35 pontra gyarapodott.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 1,16 dollárral, estefelé 36 centtel volt olcsóbb a keddi zárónál, hordónként (159 liter) 84,37 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 75 centet vesztett, 81,59 dollár volt New Yorkban.

 

A többi piachoz hasonlóan az olajpiac is többé-kevésbé stabilizálódott szerdán, háromnapi, 7 százalékos áresés után, amelyet elsősorban a kínai pénzügypolitikai szigorítások keltette aggodalom okozott. A kínai kormányfő maga is megerősítette még kedden, hogy mindent megtesznek az infláció féken tartása végett. A korábbi, nagy árzuhanás után - kedden már 2-3 dollárral mentek le árak -, az is támogatta a piacot, hogy a friss adatok szerint a múlt héten váratlanul csökkent az Egyesült Államok stratégiai olajtartaléka.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3533 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,34 dollárnál tartott, 0,0047 dollárral drágábban, mint kedd este, 5,47 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Este az euró 1,3399 svájci frank volt, 0,0032 frankkal olcsóbb, mint kedd este, 9,61 százalékkal gyengébb az év véginél. Az eurót ugyan továbbra is nyomják az euróövezeti "periféria", most főleg Írország ismét bonyolódó államadósság-problémái - a kötvénykereslet visszaesése árt a legtöbbet az eurónak -, azonban szerda délután a vártnál alacsonyabb amerikai inflációról és a másfél éve legkevesebb új lakásépítésről megjelent adat megfordította az irányzatot.

 

Az adatokból a befektetők arra következtetnek, hogy a Fed nem kockáztat inflációt a két hete meghirdetett, új mennyiségi enyhítési programjával, így a dollár lefelé indult a korábban elért, hétheti csúcsról. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt. A svájci frankhoz képest a történelmi mélypontja szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.339,65 dollár volt szerda este Londonban azonnali szállításra, kissé olcsóbb a keddi késői 1.341,50 dollárnál. Szerdán féken tartotta az arany árát is a gyenge amerikai inflációs adat. Az arany ára, négynapi folyamatos rekorddöntés után, múlt kedden, november 9-én ért új csúcsára, 1.424,02 dollárra Londonban azonnalra, az előző heti amerikai mennyiségi enyhítési döntés miatt elképzelhető inflációs kockázat árazása közben. Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legújabb rekord 16,14 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.


Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás: