A pszichiátriai szakambulanciák számának növelését szeretné elérni a szakma

A pszichiátriai betegek ellátásában a szakambulanciák és a közösségi centrumok számának növelését szeretnék elérni a szakma képviselői, valamint azt, hogy a társadalom ne bélyegezze meg a mentális betegségben szenvedőket - hangzott el egy pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen.

Az utóbbi hetekben ismét előtérbe került a pszichiátriai ellátás annak kapcsán, hogy egy férfi egy idős nőt a villamos alá lökött Budapesten. Bár a beszélgetés résztvevői a konkrét esetről nem beszéltek, azt azonban kijelentették, hogy a mentális betegségben szenvedők nem jelentenek nagyobb veszélyt a társadalomra, és azt sem lehet kizárni, hogy egy ilyen eset megtörténjen.

 

Németh Attila, a Nyíró Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) főigazgatója azt mondta, a gyilkosságok két százalékát követik el skizofrének, hozzátéve, "az agresszivitás nem a pszichiátriai betegek specifikuma". Nemzetközi adatokat ismertetve elmondta, 14 millió emberre esik egy olyan eset, amikor valaki minden ok nélkül (tehát nem nyereségvágyból, bosszúból, előre kitervelten stb.) megöl egy másik embert.

 

Rihmer Zoltán Széchenyi-díjas professzor is arra hívta fel a figyelmet, hogy a pszichiátriai betegek között kisebb az agresszívek aránya, mint a teljes lakosságon belül. Valójában a 18 mentális betegségcsoportból kettőnél (skizofrénia, paranoid pszichózis) van hajlam az agresszivitásra, de még ezeknél a betegeknél is csak minden századik esetben történik valóban fizikai agresszió.

 

Rihmer Zoltán, aki több mint harminc évig dolgozott a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI), hangsúlyozta, nem igaz az a tézis, hogy az ilyen cselekedetek száma azért szaporodott, mert az OPNI-t bezárták. Ott sem volt több osztály, mint most, és évente több mint tízezer betegfelvétel történt, de a tartósan ott ápolt betegek száma ötvennél kevesebb volt. "Aki a Lipót újranyitását követeli, az hibás logikai alapon jó ügyet szolgál" - tette hozzá.

 

Azt mondta, az egészségügyi ellátórendszer akkori átalakítása során országosan 25 százalékkal csökkentették az pszichiátriai ágyak számát, a finanszírozás pedig a felére esett. Rihmer Zoltán úgy véli, szükség van egy országos intézetre, de nem azért, hogy "egy helyen legyenek a betegek", hanem ezek az intézetek oktatói, kutatói, szakmaszervező feladatot is ellátnak. Vizi János, az OPAI jogi osztályának vezetője a jogi anomáliákra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, senkit sem kötelezhetnek arra, hogy akarata ellenére a pszichiátriai osztályon tartsák, ez csak bírósági határozattal lehetséges.

 

Magyarországon nincs meg a jogi lehetőség a kötelező szakambuláns ellátásra sem. Megjegyezte, az egykori OPNI-ban sem lehetett a végtelenségig bent tartani egy beteget akarata ellenére, az ott folyó munkára is ugyanazok a jogi feltételek voltak igazak, mint bármelyik pszichiátriai osztályra az országban. Nem az OPNI-t kellene újranyitni - folytatta -, hanem emelt biztonsági fokozatú pszichiátriai osztályokat kellene létrehozni és ennek jogi hátterét megteremteni, mert ma ilyen osztályok nem léteznek Magyarországon. Emellett több közösségi centrumot lehetne működtetni, ami a betegeknek egyfajta biztonságot adna és segítené reintegrálódásukat a mindennapi életbe.

 

Úgy látja, sok a jogbizonytalanság, ami a megnehezíti az orvosok helyzetét is. Harangozó Judit, a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrum vezetője szerint az emberek keveset tudnak a mentális problémákról, és még mindig jellemző, hogy egy beteget megbélyegez a szűkebb vagy tágabb környezete. Véleménye szerint is növelni kell a szakambulanciák, illetve a közösségi centrumok számát, és a meglévő forrásokat is jobban lehetne hasznosítani. Ezek a közösségi centrumok - mint mondta - konkrétan és átvitten is közel vannak a beteghez.

 

Kevés beteg kapja meg a szükséges ellátást - jegyezte meg. Kurimay Tamás professzor, a Szent János kórház pszichiátriai osztályának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a háziorvosi ellátást is meg kell erősíteni ezen a területen. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke hozzátette, kevés a szakember és a szakápoló ebben az ellátási formában is, ma országosan 650 pszichiáter dolgozik, de kétszer ennyire lenne szükség, a rendszer túlterhelt, és folyamatos fejlesztést igényelne.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: