Amerikában folytatja terjeszkedését a legnagyobb kínai bank
A hétfőn bejelentett ügylet szerint az ICBC (Industrial and Commercial Bank of China) 80 százalékos részesedést vásárol a hongkongi központú Bank of East Asia Egyesült Államokban működő leányvállalatában. Az ICBC az első kínai bank, amely tulajdonrészt szerez amerikai bankban. Az ügylethez az amerikai hatóságok hozzájárulása is szükséges.
A kínai bank 140 millió dollárt fizet a részesedésért, és összesen 13 New York-i és kaliforniai bankfiókot vesz át. A szerződést már a múlt héten, Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök washingtoni látogatása alatt megkötötték, de csak hétfőn jelentették be. "A többségi részesedés megszerzése társaságunk globalizációs stratégiájának fontos része" - közölte az ICBC.
Az ügylet "szilárd alapot teremt az Egyesült Államokban a fiókhálózat kiépítéséhez " - áll a közleményben. Az ICBC-t az együttesen 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkező pekingi pénzügyminisztérium és egy állami tulajdonban lévő befektetési társaság irányítja.
A cég 2006-ban nemzetközi hálózat kiépítésébe kezdett, érdekeltségeket vásárolt egyebek között Indonéziában, Makaón és Dél-Afrikában, a múlt héten pedig bejelentette, hogy Európában is terjeszkedik, London, Luxembourg, Frankfurt és Moszkva után fiókot nyit Madridban, Párizsban, Brüsszelben, Amszterdamban és Milánóban. Az 1984-ben alapított banknak Kínában 390 ezer munkatársa és 16 ezer fiókja van. Külföldi hálózata nagyjából 200 bankfiókból áll.