Átlagosan 14 ezer forintot költünk karácsonykor a neten
A közlemény szerint karácsonykor főként könyvet, játékot és ruhát vásárolnak az emberek a 3000 hazai webáruház valamelyikében, de év közben is egyre többet költenek a neten, 2011-ben becslések szerint 155 milliárd forint értékben. A tavaly mintegy 1,2 millióan döntöttek úgy, hogy a hagyományos kereskedelem mellett az online térben is vásárolnak.
A GKIeNET adatai alapján tavaly november és december között egymillióan rendeltek a fa alá valamit webáruházból. Az éves átlagos netes költés - 20.000 forint - jelentős része, 22 százaléka is erre az időszakra esik. Ilyenkor leginkább ruhaneműk, játékok és könyvek kerülnek a virtuális kosárba.
A kutatóintézet becslése szerint az idén tovább növekszik a netes vásárlók száma és a mostani karácsonyi időszakban a korábbi évekhez képest is növekedni fog a webshopok ünnepi forgalma - áll a közleményben. Hogy minél több ember ismerje meg a netes vásárlás előnyeit, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület online vásárlásösztönző kampányt szervezett a MasterCard támogatásával. A december elejétől induló program célja, hogy közérthető nyelven, példákkal illusztrálva mutassa be, miért kényelmes, olcsó és biztonságos az internetes vásárlás. (MTI)