AutoWallis - rekordot hozott 2019, az idei év pedig nagy kihívásokat fog

Minden szempontból rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult: a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a belföldi disztribúciós üzletág bővült, amit 19 százalékos növekedéssel az autóipari szolgáltatói üzletág követett. A bővülés a legtöbb esetben a piaci átlag felett történt, így a magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal, 2,982 millió forintra bővült.

AutoWallis - rekordot hozott 2019, az idei év pedig nagy kihívásokat fog

Az AutoWallis Nyrt. leányvállalatai a legfontosabb piaci mutatókat meghaladó növekedést értek el 2019-ben, ezzel rekordszintre emelkedett a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele és eredménye – derül ki a társaság kedden közzétett vezetőségi és üzleti jelentéséből. A csoport konszolidált árbevétele 19 százalékkal, 75,3 milliárd forintra bővült tavaly, melyhez mindhárom üzletágának (Nemzetközi disztribúciós, Belföldi disztribúciós, Autóipari szolgáltatói) növekedése hozzájárult. A 12,1 milliárd forintos bővülés túlnyomó része a belföldi és nemzetközi disztribúciós értékesítésben is megmutatkozó – a nyugat-európai új autó regisztráció stagnálása ellenére megvalósult – növekedésből származik. Az AutoWallis csoport működése nem független a változó európai autópiac egészétől, de tevékenysége, hatékonysága, üzleti lehetőségei, értékteremtő képessége szempontjából tényleges működési területének Közép-Kelet-Európának és a Balkánnak a gazdasági teljesítménye a mérvadó. Az Európai Autóipari Gyártók Szövetsége (ACEA) adatai alapján a nyugat-európai piacok új autó eladásainak kisértékű növekedéséhez képest a 2014 után csatlakozott tagállamok többsége továbbra is jelentős mértékben növekedett. Tavaly az új autó piac átlagosan 1,2 százalékkal nőtt az EU tagállamaiban, melyen belül a magyar autópiac 15,6 százalékos folyamatos és kiegyensúlyozott növekedést mutatott. Az AutoWallis a hazai és nemzetközi piacain is elsősorban a prémium szegmensben van jelen, ahol az általa képviselt BMW és MINI márkák esetében 18 százalékos növekedést ért el, szemben a magyar prémium-piac 14,5 százalékos növekedésével.

2019-ben az AutoWallis árbevételének növekedése javuló működési hatékonyság mellett történt: az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 17 százalékkal, azaz 2,6 milliárddal nőtt 64,4 milliárd forintra. Az anyagköltségek, elsősorban a megnövekedett szervízszolgáltatások költségeinek emelkedésének köszönhetően nőttek 23 százalékkal, míg az igénybe vett szolgáltatások értéke 41 százalékkal bővült, elsősorban az új nemzetközi piacok és a modellkínálat megújulása miatti magasabb marketingköltség miatt.

A személyi jellegű ráfordítások 34 százalékos emelkedése (a csoport átlagos statisztikai létszáma 14 százalékkal 309 főre nőtt) meghaladta a forgalomnövekedés átlagát, de a növekedés összege az árbevétel növekedésnek mindössze 4 százaléka, és csak kismértékben múlta felül a leginkább humánerőforrás-igényes autóipari szolgáltatási üzletág forgalmának növekedését. Az AutoWallis átfogó eredménye így 14 százalékkal 951 millió forintra nőtt, míg a menedzsment megítélése szerint az eredményességét legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA 17 százalékkal nőtt, és megközelítette a 3 milliárd forintot. Az eredménynövekedés fő oka a – a nyugat-európai új autó regisztráció csökkenése ellenére – nemzetközi disztribúciós üzletág több tényezőtől sújtott bázis időszakhoz képest elért jobb teljesítménye, valamint az AutoWallis stratégiájának megfelelően a folyamatosan növekedő hatékonyságot elérő autóipari szolgáltatói üzletág által megtermelt eredménynövekedés és a működési hatékonyság fejlődése volt.

Az AutoWallis Csoport három üzletága közül a nemzetközi disztribúciós üzletág árbevétele 8 százalékkal nőtt a nyugat-európai teljes autópiaci stagnálásával szemben. Az AutoWallis Csoport a hazai autópiacon is leginkább a prémium szegmensben van jelen, melynek 14,5 százalékos hazai növekedésénél magasabb, 21 százalékos növekedést ért el a társaság (+562 darab, melyből 210 darab a DriveNow, mai nevén ShareNow indulásához kapcsolódó egyszeri tételnek köszönhető), ezzel a belföldi disztribúciós üzletág árbevétele 31 százalékkal bővült. A növekedés abból a szempontból is jelentős, hogy az értékesítés a legfontosabb ügyfélkapcsolati belépőpont az AutoWallis kiemelkedően eredményes autóipari szolgáltatói üzletága számára, melynek árbevétele 19 százalékkal 8,1 milliárd forintra emelkedett.

Ormosy Gábor, a csoport vezérigazgatója a 2019-es eredmény kapcsán elmondta: a számok alátámasztják, hogy az AutoWallis a tavaly év elején meghatározott ötéves stratégiája mentén halad, melyben azzal számolnak, hogy a 2018-as (65,5 milliárd forint) árbevételt 2024-re megduplázzák, és 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatói lesznek. A növekedést a társaság egyrészt organikus, másrészt akvizíciós úton kívánja megvalósítani.

A csoport régóta megbízható partnere a globális autóipari szereplőknek, így erre alapozva a jelenleg képviselt márkákat további országokban szeretnék megszerezni, míg az AutoWallis által jelenleg lefedett 14 országban további 2-3 új autómárka képviseletét szeretnék elnyerni, illetve kiskereskedelmi hálózatukat a régióban is kiterjeszteni. Kiemelt cél a jelenlegi (szerviz, autókölcsönzés) és a gyorsan növekvő mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatási portfolió bővítése. A növekedés során az AutoWallis építeni kíván a csoporton belüli szinergiákra, így cél a méretgazdaságos működés és a magasfokú hatékonyság, valamint az AutoWallis brand nemzetközi megismertetése és erősítése. A növekedési stratégia része, hogy idén áprilistól az AutoWallis leányvállalata látja el Magyarországon is a Jaguar Land Rover kizárólagos márkaképviseletét a Wallis Automotive Europe, valamint idén tavasszal a csoport tulajdonába került a legnagyobb magyar OPEL és a harmadik legnagyobb KIA kereskedést üzemeltető Wallis Kerepesi Kft. is.

Az AutoWallis részvények tőzsdei árfolyama a BÉT-en

Emellett az Iniciál Csoporttal 2019-ben kötött szakmai együttműködés első lépéseként a társaság idén februárban megvásárolta az ICL Autó Kft. üzletérészének 60 százalékát. A vezérigazgató kijelentette, hogy az AutoWallis idén is a stratégiai céljainak megfelelően halad tovább, mert bár rövid távon a koronavírus-járvány megakadályozása érdekében hozott korlátozó kormányzati intézkedések jelentős negatív gazdasági hatásaira is felkészül, ugyanakkor a vállalatvezetés jelenlegi értékelése alapján a krízist követően megnyíló akvizíciós lehetőségek tovább erősíthetik a társaság piaci pozícióját. A csoport tagjai az új helyzethez alkalmazkodva már rövid távon az egészségvédelmet nem érintő költségcsökkentéseket vezettek be, és számolnak a kormány által elrendelt finanszírozási moratórium, valamint a különböző várható támogatások kedvező hatásaival is. Mindettől függetlenül az AutoWallis Csoport önmagában, bármilyen intézkedés és forrásbevonás nélkül is legalább 12 havi zavartalan működést biztosító tartalékokkal rendelkezik. Noha a tavalyi eredmény az osztalékfizetést is lehetővé tenné, a koronavírus miatti kiszámíthatatlanabb környezet, és a növekedés finanszírozása érdekében a társaság Igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését az idei évben.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: