Az MSZP-ben többféle értékelés készül párhuzamosan

(MTI) - Az MSZP-n belül a héten elindult a "hivatalos" belső konzultáció, de ezzel párhuzamosan több vezető politikus kezdeményezett a saját elképzelései alapján különböző értékeléseket az elmúlt évekről és a párt választási eredményről.

Lendvai Ildikó távozó pártelnök kedden jelentette be, hogy az elnökség kezdeményezte a kongresszus összehívását és megindította az ehhez szükséges pártkonzultációt. Ennek keretében írásban kérnek válaszokat arra: hogyan értékelik a párttagok az elmúlt négy évet, min kell változtatni, javítani, milyen legyen az MSZP új ellenzéki, politikai stratégiájának az iránya, valamint milyen menetrendben végezzék el a tisztújítást.

 

A beérkező véleményeket a május 21-én vagy 22-én megtartandó választmány összegzi. Tájékoztatása szerint a kongresszus napirendjén a politikai értékelés, az ellenzéki politika aktuális feladatainak meghatározása, az önkormányzati választások előkészítése, új alapszabállyal kapcsolatos feladatok, a teljes, felmenő rendszerű tisztújítás feladatai, valamint az új pártelnök megválasztása szerepel.

 

Gyurcsány Ferenc egy nappal később a blogjában írt arról, hogy beleépítené a párttagok véleményét is abba az átfogó, írásos értékelésbe, amit még a júniusi kongresszus előtt tervez nyilvánosságra hozni az elmúlt évekről, valamint a következő időszakra vonatkozó javaslatairól. A volt kormányfő felhívására eddig ötszázan jelentkeztek, ők várhatóan már a jövő héten megismerhetik ezt az értékelő anyagot.

 

Mesterházy Attila listavezető a Magyar Televízió Az Este című műsorában szerdán javasolta, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak. Hozzátette: ezeken a rendezvényeken részt vehetne akár egy politológus vagy más szakember is, a párttagoknak pedig lehetőségük lenne egy "jóízű politikai vitára".

 

Annak vagyok a híve, hogy minél több értékelés és vélemény hangozzon el - közölte. Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban Lendvai Ildikó korábban azt mondta: egy olyan meghatározó politikustól, mint a volt kormányfő-pártelnök, el is várja, hogy részt vegyen a pártkonzultációban és hozzájáruljon a közös értékeléshez.

 

Mesterházy Attila is hasonlóan vélekedett: helyesnek tartja, hogy a korábbi miniszterelnök is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a kormányfő. Az lenne a baj, ha ő nem értékelne vagy nem beszélne ezekről a kérdésekről - mondta korábban. A listavezető hozzátette, az MSZP-ben továbbá jó néhány meghatározó politikus és több csoport elvégzi a saját szempontrendszere alapján az értékelést.

 

A végén ezeket mind össze kell gyúrni ahhoz, hogy minél több olyan múltbéli hibára, problémára rá lehessen irányítani a figyelmet, amelyet nem szabad újra elkövetni - hangsúlyozta. Az MTI úgy tudja, Szili Katalin volt házelnök is ki fogja kérni támogatói véleményét. A "politikai baloldal megújításáról" a Szövetség a Jövőért Mozgalom honlapján lesz lehetőség értekezni.

 

Az összegzést a mozgalom az MSZP-hez is eljuttatja majd. Mesterházy Attila a választások első fordulójának éjszakáján sajtótájékoztatóján közölte, hogy az értékelés időszaka április 25-e után lesz. Úgy fogalmazott: értékelni kell az elmúlt 4, 8 és 20 évet; azt ígérte, ennek a bázisán egy új magyar demokratikus baloldalt építenek. Két héttel később a második forduló után Lendvai Ildikó bejelentette, hogy lemond az MSZP elnöki posztjáról és a pártelnökség is felajánlja lemondását a kongresszusnak.

 

"Az MSZP tartozik jelenlegi és egykori választóinak, tartozik az országnak azzal, hogy szembenézzen saját hibáival is. Szembenézzen azzal, hogy az elmúlt nyolc év az ország számára ugyan nem volt kudarc, de nem hozott sikert az MSZP számára" - fogalmazott, megjegyezve, hogy a párt vezetése vállalja a felelősséget és levonja a konzekvenciákat. Erről a pártvezetésnek jelenleg két forgatókönyve van, amelyek közt az alapvető különbség, hogy az önkormányzati választások előtt vagy után a legyen felmenő rendszerű tisztújítás. A kérdésben a júniusi kongresszus dönthet.


Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás: