Az OMV továbbra is érdekelt a fekete-tengeri földgáz kitermelésében

Az OMV-Petrom továbbra is érdekelt a fekete-tengeri földgáz kitermelésében, és fontos előrelépésnek tekinti, hogy a beiktatásra váró új román kormány a befektetők számára kedvezően akarja módosítani a kitermelésre hatással levő törvényeket - közölte az osztrák cég a harmadik negyedévi pénzügyi jelentésében, amelyet szerdán tettek közzé.

A jelentés szerint az új román kormány szándéka egy új offshore törvényt elfogadni, ez szabályozza ugyanis a fekete-tengeri földgázkitermelést. A román parlament már tavaly októberben elfogadta a jogszabályt, de az olyan feltételeket tartalmaz, amelyet nem tartanak elég vonzónak a befektetők, ezért az OMV-Petrom és az amerikai ExxonMobil egyelőre elhalasztotta a fekete-tengeri, Neptunnak nevezett lelőhelyen talált nyersanyag kitermelését.    

Emellett a román kormánynak szándékában áll módosítani a 2018/114-es sürgősségi kormányrendeletet is, amely kedvezőtlen előírásokat tartalmazott az energiacégek számára. Az osztrák vállalat azt is üdvözölte, hogy Románia gyorsabb ütemtervet fogadhat el a román gázpiac árliberalizációjáról. "A párbeszéd újrakezdése e Románia számára alapvető fontosságú témakörökben fontos előrelépésnek számít" - olvasható a vállalat pénzügyi jelentésében.
   
A Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában 42-84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt. Tavaly magyar vállalatok kötötték le a két ország gázhálózatát összekötő román-magyar interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

Hozzászólások

Mélypontra jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok

Mélypontra, irányíthatatlanul rossz állapotba jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok a fegyverzetellenőrzésről és a hadászati stabilitásról szóló dokumentumok iránti felelősség kérdésében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva, Kreml, Putyin című heti magazinműsorában.
2020. 07. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A német online kiskereskedelmi üzletek áraiban nem jelent meg a csökkentett áfa

A németországi online kiskereskedelmi üzletek szinte egyáltalán nem adják tovább vevőiknek a konjunktúracsomag keretében csökkentett áfát az Idealo összehasonlító portál által a Welt am Sonntag lap számára készített felmérés alapján.
2020. 07. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végéig tart a veszélyhelyzet Olaszorszábgan

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.
2020. 07. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva és Peking harmadszor is megvétózta az ENSZ határozatát

Moszkva és Peking pénteken harmadszor is megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a határon átnyúló humanitárius segélyezésről szóló határozatot, amely elsősorban Szíriára vonatkozott.
2020. 07. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől szerdáig előrehozott választást tartanak Észak-Macedóniában

Hétfőtől szerdáig előrehozott választást tartanak Észak-Macedóniában, a pártok a koronavírus-járványt is kihasználták politikai üzeneteik közvetítésére.
2020. 07. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött az első orosz vakcina tesztelése

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban a meggyógyult fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót.
2020. 07. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró korlátozta a belépést, Koszovó is szigoríthat

A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel.
2020. 07. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a járványhelyzet Olaszországban

Hét koronavírussal fertőzött beteg halt meg egy nap alatt Olaszországban, utoljára a járványterjedés kezdetekor volt ilyen alacsony a halálesetek száma.
2020. 07. 12. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban - derült ki a válságstáb szombati közleményéből. Zágráb szigorít a nem uniós állampolgárok beutazási feltételein, az uniós állampolgárok, köztük a magyarok, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt.
2020. 07. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország vezető energiakereskedőjét

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország első számú földgázkereskedőjét, az innogy Česká republika (iCR) társaság 100 százalékos tulajdoni részesedését - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.
2020. 07. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az olasz miniszterelnök megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.
2020. 07. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 20 százalékkal csökkent a román export

Az első öt hónapban 19 százalékkal, 23,752 milliárd euróra csökkent a román export, miközben az import is 13,5 százalékkal, 31,093 milliárd euróra mérséklődött - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2020. 07. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés után pluszban zártak a tőzsdék

Gyenge kezdés után nyereséggel zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt az infláció Csehországban

Júniusban 3,3 százalékra nőtt az éves szintű infláció Csehországban a májusi 2,9 százalékról - közölte a cseh statisztikai hivatal pénteken Prágában.
2020. 07. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fitch: Közép-Európa erős helyzetben van

A Fitch Ratings közölte csütörtökön, hogy az általa osztályzattal ellátott feltörekvő térségi bankok többségének besorolásaira már negatív kilátás van érvényben a koronavírus-járvány okozta globális recesszió hatásai miatt, a közép-európai bankrendszerek alapvető mérőszámai ugyanakkor erőteljesek.
2020. 07. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a koronavírus terjedése Moszkvában

Moszkvában csütörtökre 568-cal nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma, ami a legalacsonyabb napi növekmény április 5. óta az orosz fővárosban.
2020. 07. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország teljesíti a tüntető kórházi dolgozók követeléseit

Hat hétig tartó tárgyalások után csütörtök virradóra megszületett Franciaországban a megállapodás a szakszervezetek és a kormány között arról a nagyobb állami ráfordításról, amelyet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg Emmanuel Macron elnök.
2020. 07. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország felkészült a járvány második hullámára

Csehország megfelelő mennyiségű, hat hétre elegendő védőeszközökkel rendelkezik arra az esetre, ha kitörne a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter csütörtökön.
2020. 07. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai piacok is

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 07. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: