Az egyiptomi krízis lefelé mozdította ma is a piacokat Európában
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,83 pontos csökkenéssel, 22.743,18 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,47 százalékkal gyengült. A vezető indexek gyengülésével indult a kereskedés hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.
A FTSE-100, a londoni tőzsde vezető mutatója 0,41 százalékos, a DAX-30 frankfurti index 0,20 százalékos, a CAC-40 párizsi mutató 0,25 százalékos csökkenéssel nyitott. A térségbeli tőzsdéken már a pénteki zárás körül terjedni kezdett az aggodalom, hogy az egyiptomi forrongás veszélyeztetheti az európai-ázsiai kereskedelmet, mivel annak jelentős része a Szuezi-csatornán át bonyolódik, a mutatók így gyengüléssel zártak.
Már a pénteki tőzsdei eseményeket is meghatározta az egyiptomi bizonytalanság, ami ma is meghatározó lehet .A dollár erősödése mögött is ezt a bizonytalansági tényezőt áll, érezhető, hogy a befektetők kiszállnak a feltörekvő piacok közel-keleti, ázsiai alapjaiból.
Hétfőn az eurózóna januári inflációs becslését várja a piac, ami azért is érdekes lesz, mert a kamatemeléssel kapcsolatos találgatások már elkezdődtek. A fogyasztói árindex emelkedésére lehet számítani, konkrétan 2,3-2,4 százalék közé tehető az infláció mértéke a januári 12 hónapos időtávot tekintve.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,87 pontos, 1,71 százalékos csökkenéssel, 22.850,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.