Az igazi mélyütést még a kilenvenes évek elején kapta az állami nyugdíjrendszer

A kilencvenes évek elején a foglalkoztatási válság - a munkaerőpiac egyharmadának eltűnése, a keresetek és befizetett járulékok csökkenése, valamint a gazdaság befeketülése - jóval nagyobb veszteséget okozott az állami nyugdíjrendszernek, mint a 2008-as gazdasági válság a magánnyugdíjkasszáknak - ez derül ki a Tárki csütörtökön bemutatott tanulmányából. (MTI)

Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója csütörtökön, a Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készült tanulmányt ismertetve elmondta: 1992 és 1997 között a mindenkori GDP 60 százalékának megfelelő - mai áron mintegy 10 ezer milliárd forint - értékű veszteség keletkezett a járulékvagyonban, amely 52 ezer milliárdról 42 ezer milliárd forintra csökkent.

 

A magyar felosztó-kirovó pillér már 1992-es önállósulásakor komoly hiánnyal küszködött, amit a járulékvagyon gyors csökkenése tovább fokozott. A járulékfedezet 1992-ben 30 százalékkal maradt el a hosszú távú nyugdíjkötelezettségek jelenértékétől, és a helyzet a nyugdíjreformig csak tovább romlott. Az esés különösen erőteljes volt 1994-1995-ben, amikor a Bokros csomag jelentősen csökkentette a bérek, s így a járulékok súlyát a GDP-n belül.

 

A nettó nyugdíjkötelezettség - elsősorban az 1997-es nyugdíjreform és a későbbi politikai beavatkozások miatt - erőteljesebben ingadozott, mint a járulékvagyon. Mivel a rendszerből hiányoztak az automatikus alkalmazkodás algoritmusai, csak külső kényszerek hatására, válságok árán, drasztikus lépésekkel lehetett korrigálni.

 

Ilyen korrekció volt például az 1997-es nyugdíjreform (a nők nyugdíj korhatára 7 évvel, 62 évre emelkedett, a teljes bérindexről fél bérindexre álltak át), amely az akkori GDP 1,8-szeresének megfelelő összeggel, mai értéken több mint 40 ezer milliárd forinttal csökkentette a nettó nyugdíjkötelezettségeket. Brutális korrekció volt, a biztosítottak nyugdíjvárományának 60 százaléka eltűnt - mondta a kutató.

 

Hasonlóképpen drasztikus korrekció volt a 2009-es csomag, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt, és leszorították a már megállapított járadékok éves indexét - folytatta. A 2009-es kiigazítás a kutató szerint a Ratkó-nemzedéket célozta, amelynek ilyen mértékű megterhelésére nem lett volna szükség, ha a rendszernek lenne tőketartaléka.

 

A tanulmány szerint, ha 1992-ben egy egyszeri korrekcióval egyensúlyba hozták volna a rendszert, onnantól pedig a jogosultságok mindig a járulékvagyon éves növekményével növekedtek volna, akkor 1991 és 2008 között a rendszer 2,4 százalékos reálhozamot produkált volna a teljes időszakra összesen. Ha a kezdő korrekcióra nem került volna sor, a kumulált hozam már 2003-ban pozitívvá vált volna, és 2008-ra már közel lett volna a 40 százalékhoz.

 

Ebben az esetben a rendszer a kiinduló hiányt folyamatosan tolta volna maga előtt, nem számolta volna fel, de nem is tett volna hozzá. Ám 1992-ben nem volt korrekció, és utána a várományok és járadékok nem a járulékvagyon indexével nőttek, valamint a nyugdíjvagyonnak voltak független mozgásai is.

 

A nyugdíjformula változása, a korhatár felemelése, az árindex felváltása svájci indexszel, majd a 13. havi juttatás bevezetése mind olyan korrekciók voltak, amelyek a járulékvagyon alakulásától függetlenül befolyásolták a nyugdíjvagyont. Banyár József, a Nyugdíj- és Időskori Kerekasztal (Nyika) szakértője a tájékoztatón úgy vélekedett: a felosztó-kirovó rendszer tulajdonképpen egy pilótajáték.

 

Nem azok kapják meg a járulékokat, akik befizetik, és nem is teszik nekik félre; csak azért tud ilyen sokáig működni, mert kötelező - mondta. A szakértő szerint a felosztó-kirovó rendszert szanálni kell, fokozatosan feltőkésíteni, s hosszabb távon a megreformált magánnyugdíj-pénztári rendszerbe kell átirányítani a forrásokat, s azt tenni a fő nyugdíjrendszerré.

 

Ha nem vetünk számot azzal, hogy milyen a felosztó-kirovó rendszer kapacitása, akkor brutális válságokon keresztül, szükségszerű korrekciók következnek. Ez eddig működött, de nem biztos, hogy ezután is így lesz - figyelmeztetett. A szakértő elmondta: a jövő héten mutatják be a Nyika jelentését, aminek egyik megállapítása, hogy mindenképpen szükség van a járulékok, kötelezettségek egyéni nyilvántartására, ez mindenféle továbblépésnek az alapja. Mészáros József egyetemi tanár hozzátette: a rendszert egyensúlyi pályán kellene tartani, önszabályozó mechanizmust kellene beépíteni.


Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás:

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás: