Az okos városok fejlődése megállíthatatlan

Október elején Győrben tartotta éves konferenciáját és szakkiállítását az Okos Jövő Innovációs Klaszter, a Széchenyi István Egyetem társszervezésében. Az esemény fő témája idén az okos technológiák alkalmazása az energetika és az okos városok fejlesztésének területén.

Az okos városok fejlődése megállíthatatlan

Borkai Zsolt, Győr polgármestere; Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár; és Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora nyitotta meg a rendezvényt köszöntőbeszédével, majd az első nap délelőttjének főszereplői az energiapolitikai trendek voltak.
 
Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint az utóbbi évek technikai fejlődése komoly lehetőséget kínál arra, hogy Magyarország hosszútávon megteremtse energiafüggetlenségét, és a jelenleg 80% import kőolaj felhasználása helyett egyre nagyobb szerepet kapjon az elektromos közlekedés. Ennek támogatására jött létre az EU egyik első átfogó elektromobilitási stratégiája, a Jedlik Ányos Terv. A program célja ténylegesen megteremteni az elektromos mobilitás alapjait – törvényi és infrastrukturális szinten egyaránt. A program olyan elemekkel ösztönözné az elektromos járművek terjedését, mint az ÁFA tartalom mérséklése – vagy akár teljes elengedése - az út-, parkolási és behajtási díjak alóli mentesség, vagy a buszsávok használata.  
 
Robert McNamara, a TechUK nevű szervezet társelnöke az Egyesült Királyságban épülő okos hálózatokkal kapcsolatos tapasztalatokat ismertette a közönséggel. Előadásában kiemelte, hogy a szervezet célja 2020-ra minden brit háztartásba eljuttatni az okosmérőket, amelyek segítségével lehetőség nyílik a fogyasztás optimalizációjára, amellyel végeredményben jelentős energiamegtakarítás érhető el. Számítások szerint az Egyesült Királyságban 19 milliárd fonttal lenne olcsóbb az okoshálózatok fejlesztése, mint a jelenlegi, hagyományos hálózatok ugyanolyan arányú megújítása. 
 
Bertalan Zsolt, az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke előadásában kiemelte, hogy Magyarország követi a nemzetközi trendeket az okos városok fejlesztésében. A szakember reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a kelet-közép európai régióban Budapest kiemelkedő szerepet tölthet be az okos hálózatokkal kapcsolatos projektek terén. Ehhez a Okos Jövő Innovációs Klaszter folyamatos szakmai porondot kínál mind a gazdasági élet, mind a kormányzat szereplői számára. 
 
Dr. Grabner Péter a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal képviseletében beszélt a 2017-től kezdődő új árszabályozási ciklusról, valamint kiemelte, hogy bizonyos ügyféltípusok – például az előre fizetők, a késedelmes és rendszeres hátralékkal fizető ügyfelek - esetén eltérő problémák kezelésére jelenthet megoldást az új technológiák alkalmazása az energetikában. 
 
A nap további részében a jövőbeli környezetünk volt az egyik fő téma, aminek keretében Dr. Szépszó Gabriella, az Országos Meteorológiai Szolgálat kutatója hangsúlyozta, hogy fontos felkészülni a klímaváltozásra, mivel 2050-ig nagyjából 1-3 C°-kal, míg az évszázad végére 4-5 C°-kal emelkedhet Magyarországon az éves középhőmérséklet. Dr. Kertész Miklós, az MTA tudományos főmunkatársa előadása szerint pedig a jövő nagy kihívásai a vízhez kapcsolódnak majd – kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre, ugyanakkor több árvízre lehet számítani. 
 
Dr. Varga Zoltán, a Széchenyi István Egyetem docense előadásában kiemelte, hogy az e-mobilitás területén jelentkező kihívásokat különböző időtávokban kell megoldani. A szakember által bemutatott előrejelzések szerint az elektromos áram leginkább középtávú megoldás, de hosszútávon a hidrogén üzemanyagcella jelentheti a jövő mobilitási megoldását.
 
A Jedlik Ányos Klaszter képviseletében Vörös Tamás ismertette a Jedlik Ányos Terv további részleteit, köztük a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. 
 
Gyenes Péter, a PwC senior menedzsere a jelen és a közeljövő trendjeibe engedett bepillantást, kiemelve a sharing ecomony és az M2M kommunikáció szerepét az okos városok fejlesztésében.
 
Szappanos Sándor, az E.ON Energiatermelő Kft. ügyvezető igazgatója szerint nagy kihívást jelent minden szolgáltató számára a fogyasztók szerepének változása, amint azok termelő, vagy részben termelő szerepben jelennek meg az energetika területén. A szakember ismertetett a közelmúltban, Győrben az E.ON segítségével megvalósult okos város projekteket, mint a Városindex, a Városszervíz, az okos közvilágítás, valamint az épület-energia menedzsment.
 
Az IBM iparági szakértője, Prikk János kiemelte, hogy új ipari forradalomban élünk, amelyben az emberek is szenzorokká válnak okos eszközeiken keresztül, amely nagyban segítheti az okos városok fejlődését. A szakember szerint fontos a szinergiák felismerése és kihasználása – például egy intelligens forgalomirányító rendszernek köszönhetően megszűnnek a dugók és gyorsabb lehet a vészhelyzeti reakció. 
 
Kardos Eszter, az IP Systems termékmenedzsere az okos mérésről tartott előadást, amely az elosztóknál pontosabb méréseket és optimalizálást, a kereskedőknél extra profitot, míg a fogyasztóknál személyre-szabhatóságot és ellenőrizhetőséget eredményez.
 
A Cisco képviseletében Fulajtár József az okos városok kommunikációs architektúráját mutatta be a vállalat megoldásainak segítségével.
 
Az Okos Jövő Fórum második napját Csepreghy Nándor, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese nyitotta meg, beszédében kiemelve az energiabiztonság kérdését, amelynek elérése érdekében először diverzifikálni szükséges Magyarország energiafüggőségét. Kijelentette továbbá, hogy a kormány tervei szerint a megújuló energiák használata a következő fejlesztési ciklusban 7-ről 15%-ra emelkedhet. A miniszterhelyettes ismertette továbbá, hogy a következő fejlesztési ciklusban 750 milliárd forintnyi forrás áll majd rendelkezésre innovációs célok megvalósítására, ami a korábbi érték háromszorosa.
 
Vígh Zoltán, az evopro BUS Kft. stratégiai tanácsadója a vállalat által fejlesztett moduláris busz bemutatása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb károsanyag-kibocsátó jelenleg a transzport szektor. Krizsó Gergely, az AREUS Infokommunikációs Zrt. tanácsadója pedig az okos városok adatközpontjairól tartott előadást. 
 
Musza István, a SAS Institute Kft. cégvezetője a dolgok internetéről szóló előadásában kiemelte, hogy a folyamatos innováció mellett a jelenlegi folyamatok optimalizálásáról, finomhangolásáról sem szabad megfeledkezni. Czinege Zoltán, a Persecutor Kft. energetikusa pedig az egyre több energiát használó adatközpontok energiafelhasználásának optimalizációjáról beszélt előadásában.
 
Dr. Almássy Kornél, a BKK Közút Zrt. vezérigazgatója bemutatta a vállalat által nemrégiben használatba vett statikus lézer mérési rendszert, amelynek segítségével minden eddiginél pontosabb képet kaphatnak a főváros infrastruktúrájáról. Először a négyes metrót, a rakpartokat, valamint a közúthálózatot térképezték fel az új módszerrel. Az új 3 dimenziós városmodell olyan új lehetőségeket tartogat, mint a precíz nyomvályú nyilvántartás, vagy akár a belógó faágak nyilvántartása. A BKK Közút jelenleg 1100 jelzőlámpát üzemeltet, amelyek működésének optimalizálásával folyamatosan javítható a közlekedés. Ehhez kapcsolódó fejlesztés lehet például az intelligens detektorok beépítése a lámpákba, amelyek az adott időszak forgalmi terheléséhez igazítják a működést. A fővárosban jelenleg 73 intelligens kamera és 347 db forgalomfigyelő kamera működik, amelyek rövidesen egy hálózatban segítik majd a hatékony közlekedést információk nyújtásával a központ számára.
 
Dr. Ferenczi Kristóf, az Andrékó Kinstellar ügyvédi iroda partnere előadásában hangsúlyozta, hogy az okos városok sok elemből állnak, amelyek szabályozása viszont eltérő. Gondoljunk csak az adatkezelés, az adatmegosztás, az elemzések és a végrehajtás szabályozásának eltéréseire. 
 
Dr. Huszty Csaba, az Entel Kft. ügyvezetője a közeljövőben megjelenő 5G-s mobilhálózatról, valamint az alacsony energiafelhasználású LPWLAN hálózatokról tartott előadást, míg Kmethy Győző, a DLMS Felhasználói Szövetség elnöke a szabvány okos fogyasztásmérés területén történő felhasználását és lehetőségeit ismertette. 
 
Monek Ferenc, az MVM NET Zrt. fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a vállalat állami és professzionális felhasználásra kiépült M2M hálózata jövőre elérheti a 95%-os országos lefedettséget. A hálózat felhasználási lehetőségei között a szakember kiemelte a rendőrségi-, kormányzati- és honvédségi felhasználást, valamint az okosmérők kommunikációját. 
 
A napot Szabó Ervin, a Prolan Zrt. vezérigazgató-helyettesének előadása zárta, aki az intelligens közvilágításról beszélt, kiemelve az olyan szolgáltatásokat, mint a lámpánkénti diagnosztika lehetősége a karbantartás-tervezés szolgálatában.   

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás: