Az olimpia alatt a tévéképernyőre tapadnak a magyarok

A magyarországi 25 és 49 év közötti korosztály 62 százaléka fogja kiemelt figyelemmel kísérni az olimpiai játékokat – derült ki az OTP Alapkezelő megbízásából készült felmérés eredményeiből. További 18 százalék válaszolta, hogy azokat a versenyszámokat követi majd, amelyekben a magyar versenyzők is érdekeltek. A nemzetközi tapasztalatok is hasonlóak, hiszen az olimpia a világ legnézettebb sporteseményévé vált. A nézettség pedig már hosszú ideje felkeltette a szponzorok és a befektetők érdeklődését.

A magyar lakosság várhatóan kiemelt figyelemmel kíséri majd az olimpiát. Ennek bizonyítéka, hogy az OTP Alapkezelő megbízásából készült kutatás során megkérdezettek 80 százaléka állította, hogy legalább azokat a sportszámokat megnézi, amelyekben lesz magyar érdekeltség.

 

Érdekesség, hogy az eredmények szerint a fiatalabbak kevésbé érdeklődőek, hiszen a 25-36 éves válaszadók közel negyede nem fogja követni az olimpiát, míg a 37 és 49 év közöttieknél ugyanez az arány csak 16 százalék.

 

A tény, hogy az aktív korú lakosság túlnyomó többsége élénken érdeklődik az olimpia iránt, mutatja az esemény valódi értékét a szponzor vállalatok számára. Nem véletlen, hogy olyan világcégek támogatják a londoni olimpiát, mint az adidas, a Coca-Cola, a McDonald’s, a Samsung, vagy éppen a BMW.  Elvégre az olimpián a sikeres sportolók, és ezzel együtt a támogatóik is pozitív színben tűnhetnek fel, ezzel akár javítva piaci pozícióikon.

 

Az esemény természetesen nem kerülte el a befektetők figyelmét sem. A 2012. július 9-től jegyezhető OTP Világjátékok Alap 12 olimpiai főtámogató részvényeinek jövőbeli teljesítményeiből nyújt részesedést az alapot jegyzőknek.

 

„Úgy gondoljuk, hogy a 2012-es év legfontosabb sport- és ezzel együtt médiaeseménye az olimpia. Éppen ezért az alap mögöttes részvénykosarát 12 olyan cég alkotja, amelyeket a nyári játékok főszponzorai közül válogattunk. A világ legnézettebb sporteseményén való jelenlétük révén jelentősen megerősíthetik pozícióikat, amiből a mi befektetőink is profitálhatnak” – számolt be az új alap indításának hátteréről Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója.

 

Az érdeklődést igazolja, hogy a tőke- és hozamvédett OTP Világjátékok Alapba a jegyzés első két hetében már több mint 1,5 milliárd forint lakossági tőke érkezett.

 

Az OTP Alapkezelő a befektetések és sport kapcsolatának megvilágítására szakmai támogatóként segíti a www.sportbanahozam.hu című weboldalt, illetve annak a Facebookon található felületét. Az érdeklődők számos érdekes hír mellett rengeteg olyan cikkel találkozhatnak, amelyek megmutatják, hogyan lehet a sportos befektetésekből profitálni. A megszerzett ismereteket pedig hetente megújuló kvízjátékon tesztelhetik a látogatók, ahol hétről-hétre újabb nyeremények várják őket.


A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás: