Bajnai szerint nincsenek rejtett aknák a költségvetésben

Alapvetően elégedett a kormány teljesítményével Bajnai Gordon, aki a Blikknek adott interjújában megerősítette: nincsenek rejtett aknák az idei költségvetésben, a büdzsé szigorú, következetes politikával végigvihető, az államháztartási hiány a cél közelében maradhat, és így az euró 2014. január 1-jén bevezethető. (MTI)

A napilap keddi számában közölt interjúban a miniszterelnök a kormány munkáját a vállalások teljesítésével minősítette. Azt mondta: egy évvel ezelőtt 3 feladatot vállaltak, ezek mindegyikét lényegében teljesítették.

 

Ide sorolta az ország visszafordítását gazdasági értelemben a "szakadék széléről", a hosszú távú gazdasági növekedés alapjainak megteremtését, illetve, hogy az ezekhez szükséges, "sokszor fájdalmas" intézkedéseket az elviselhetőség szintjén tartsák. A bizalom és a stabilitás jelei között említette a forint erősödését és a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra csökkentését, a járulék- és adómérséklést, illetve azt, hogy 40 évre biztonságossá tették a nyugdíjrendszert.

 

Ezáltal a gazdasági növekedés jövőre 3-4 százalék körül lehet, amelyet megfelelő lépésekkel évekig fent lehet tartani - hangsúlyozta. Elismerte, hogy voltak nehéz intézkedések, amelyeket igyekeztek ellensúlyozni, ahogy olyan elképzelés is volt, amelyet végül nem tudtak végrehajtani. Bár a kormány munkájára számszerű értékelést nem kívánt adni, hangsúlyozta: az egy évvel ezelőtt összeállított válságkezelő program 134 pontjából 129 teljesült.

 

 

Hozzátette: a kormány munkáját majd egy-két év távlatából lehet igazán jól megítélni. A - meg nem valósult elképzelések közé tartozó - vagyonadóról úgy vélte, hogy az Alkotmánybíróság által kifogásolt rész a jogszabályban parlamenti döntéssel könnyedén módosítható, "ha valakinek lesz hozzá bátorsága". A szavazatát firtató kérdésre kifejtette: azokat fogja támogatni, akik a parlamentben vállalták a jelenlegi kormányprogramot, és azt ígérik, hogy ezt a programot viszik tovább.

 

"Nehéz, népszerűséget csökkentő lépések voltak ezek, komoly politikai árat kellett értük fizetni. Bátorság és felelősségtudat kellett ahhoz, hogy egy párt ezek mögé odaálljon. Ezt a Magyar Szocialista Párt megtette. Ezek után én most nem is tehetek mást, mint hogy ezt a politikai erőt támogatom".

 

Bajnai Gordon szerint helytelen lenne aktív miniszterelnöknek a következő állásáról tárgyalnia, összeférhetetlenséget jelentene, zavarná a munkában. "Senkivel sem tárgyalok most semmiről, világosan eldöntöttem, hogy a miniszterelnöki felelősséget átadva egy hosszabb pihenőt szeretnék tartani" - mondta.

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás:

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
2025. 10. 19. 11:00
Megosztás: