Bankba készülsz ügyintézni? Ne vegyél ki ezért szabadságot, mint sokan!

A koronavírus járvány közepette célszerű minden olyan lehetőséget kihasználni, amellyel ügyeink intézése során csökkenthetjük a személyes kontaktusok számát és a várakozási idő hosszát. Ennek ellenére, banki ügyintézés esetén előre tervezés helyett a lakosság egyharmada szabadságot vesz ki jelenleg is - derül ki az OTP Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából. A megoldás az OTP Bank már mobil applikáción keresztül is igénybe vehető időpont foglalási szolgáltatása, amelynek segítségével egyeztetett időpontra érkezve, soron kívül tudjuk pénzügyeinket elintézni, ha bankfiókba kell mennünk.

Bankba készülsz ügyintézni? Ne vegyél ki ezért szabadságot, mint sokan!

Hiába közhely, az adatok alapján sokunk számára még mindig nem egyértelmű, hogy az idő pénz. A kutatásban részt vevő válaszadók közül – banktól függetlenül – minden harmadik ember vesz ki szabadságot banki ügyintézés miatt, még úgy is, hogy sokan munkaidőben, ebédszünetben vagy a szabadidejük terhére intézik pénzügyeiket: a válaszadók egyharmadának több mint egy óra esik ki a munkaidejéből banki ügyintézés miatt, a megkérdezettek 45 százalékánál már előfordult, hogy ügyintézés következtében kellett lemondani az ebédszünetről, míg a válaszadók több mint fele mindig szabadidejében intézi ügyeit. Pedig, ha személyes tanácsadásra van szükségünk egy-egy összetettebb banki ügy miatt, előzetes időpontfoglalással az ügyintézés lerövidíthető, soron kívül vehetünk igénybe számos banki szolgáltatást, jócskán csökkentve a várakozással és a pénzügyek intézésével töltött időt.

Milyen bankügyeket lehet előzetes időpontfoglalással intézni?

Talán még sosem volt fontosabb teendőink gondos megtervezése, a jó időbeosztás, mint a mostani járvány során. Banki ügyeket illetően a jó hír az, hogy a tanácsadást igénylő esetek mindegyikénél van lehetőségünk arra, hogy előre tervezéssel időt spóroljunk. Az adatokból kiderül, hogy tízből hét ember tisztában is van azzal, hogy létezik az előre lefoglalt időpont, mint lehetőség a bankfióki ügyintézés gyorsítására, az online időpontfoglalás rendszeres igénybevételét azonban mindössze a válaszadók 15 százaléka, időnkénti használatát pedig csak 29 százalékuk jelezte.  

Márpedig, mint többnyire mindenhol, az előrelátás itt is kifizetődik, ezt a válaszadók többségének saját tapasztalata is igazolja: a kutatásban részt vevők visszajelzései szerint előzetesen lefoglalt időpont esetén teendőiket gyorsabban el tudták intézni. Ilyenkor ugyanis soron kívül fogad bennünket a banki tanácsadó, és azt is kiválaszthatjuk előre, hogy milyen ügyben szeretnénk tanácsadásra időpontot kérni. Legyen szó hitelekkel kapcsolatos kérdésről, bankszámlákról vagy bankkártyákról, megtakarítások vagy befektetések kezeléséről, vagy akár biztosításokkal kapcsolatos ügyintézésről, bármelyik esetben érdemes előre megtervezetten, a hozzánk legközelebbi fiókot kiválasztva, időpontra érkezni.

„A korlátozások következtében különösen megnőtt annak a jelentősége, hogy az időnket minél hatékonyabban tudjuk beosztani, így a korábbiaknál jóval többen használják ki az OTP Bank időpontfoglalási szolgáltatását is: tavaly a fióki ügyfélforgalomban az időpontfoglalásra érkező ügyfelek aránya jelentősen megnőtt, közel félmillió foglalás történt”nyilatkozta Horváth Ádám, az OTP Bank felelős üzleti területének vezetője.

A banki időpontfoglalásnak köszönhetően tervezhetőbbé válik a napunk, ami különösen nagy előny egy olyan időszakban, amikor a járvány miatt egyébként is célszerű teendőinket átgondolva és időnket jobban beosztva intézni ügyeinket.

Az OTP Bank egyik fő stratégiai célkitűzése digitális szolgáltatásainak fejlesztése, amit a koronavírus járványtól függetlenül, már évek óta folyamatosan végez, és amelyek a járvány ellenére is fennakadás nélkül folytatódnak. Az utóbbi időben a banki ügyintézésben is egyre jobban nő az igény a mobiltelefonos megoldások iránt, ezért a foglalási lehetőséget már telefonos applikációnkon, a SmartBankon keresztül is elérhetővé tette a bank. Az applikáció segítségével ügyfeleink bárhol, bármikor le tudják foglalni a kiválasztott szolgáltatásra alkalmas időpontot. Így tanácsadóink segítségével fiókjainkban gyorsan, kényelmesen és biztonságosan tudják pénzügyeiket elintézni” tette hozzá Horváth Ádám.

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás: