Belassult az orosz feldolgozóipar

Lassult az orosz feldolgozóipar teljesítményének növekedése áprilisban, elsősorban a termelés bővülésének a mérséklődése és az új megrendelések csökkenése miatt.

Belassult az orosz feldolgozóipar

A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet kedden azt közölte, hogy az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a márciusi 51,1 pontról áprilisban 50,4 pontra gyengült. A mutató februárban még a kétéves csúcsnak számító 51,5 ponton állt.
    
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését jelzi, az áprilisi mutató már a negyedik egymást követő hónapban haladta meg ezt a szintet.
   
A jelentésért felelős szakértő rámutatott arra, hogy bár áprilisban nőtt a termelés, bővülési üteme azonban lelassult, és hogy részben a magasabb értékesítési ár hatására csökkentek az új megrendelések, először tavaly december óta.  
   
Oroszországban a feldolgozóipar adja a hazai össztermék (GDP) mintegy 16 százalékát.
   
Tavaly az orosz ipari termelés 2,6 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Felgyorsult az infláció Csehországban

Csehországban áprilisban éves összehasonlításban 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ami tavaly szeptember óta a legnagyobb emelkedés - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal kedden.
2021. 05. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak is emelték az inflációt

Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékponttal 5,1 százalékosra nőtt az éves infláció áprilisban, a növekedést döntően az üzemanyagok áremelkedése okozta, ami 2,3 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez - állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2021. 05. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a tőzsdéken

Jelentős, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, miután előző nap New Yorkban újabb erős eladási hullám indult a technológiai részvények körében, ami lerántotta az indexeket az ázsiai piacokon is.
2021. 05. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen lesz a nyitás Ausztriában

Ausztriában május 19-én kinyitnak a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután.
2021. 05. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mercedes beelőzte a Ferrarit – ezek brandek nyerték meg az internetezőket tavaly

A 2020-as évben az autómárkák mozgatták meg legjobban az online közösséget, szépségápolás kapcsán a fórumokon történt a legtöbb bejegyzés, a koronavírus hozta korlátozások miatt pedig megnövekedett az internetes párbeszéd az élelmiszerboltok körül. A magyar online közönség véleményét mérő Social Index 6 kategóriában, 338 márka kapcsán kutatta az internetezők véleményét. Az SentiOne adatelemzésének alapját a 2020-as online említések mennyisége mellett azok minősége, és a kommentek érzelmi töltete adta.
2021. 05. 11. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akadozik az oltás Olaszországban

Elfogyott a Pfizer-BioNTech-oltóanyag, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban, ahol hétfőtől egyetlen tartomány sem tartozik már kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös zónába.
2021. 05. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Okostelefonunk vált az otthonunkká

Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint. Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat - olvasható a The Guardian által szemlézett tanulmányban.
2021. 05. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött Romániában a tízévenként végzett agrárcenzus

Elkezdődött hétfőn Romániában a tízévenként végzett agrárcenzus, amelynek során várhatóan 3,2 millió gazdaságról és farmról gyűjtenek adatokat a számlálóbiztosok - közölte Tudorel Andrei, a román országos statisztikai intézet elnöke.
2021. 05. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimálisra csökkent az idegenforgalom Csehországban

Minimálisra csökkent az idegenforgalom Csehországban. Az első negyedévben a csehországi szállodákban és panziókban sokkal kevesebb személy szállt meg, mint a tavalyi év bármelyik negyedében. A probléma alapvető oka a tavaly március óta tartó koronavírus-járvány - mutattak rá piaci elemzők, akik szerint az állami támogatások megszűntével a szálláshelyek egy része várhatóan csődbe megy.
2021. 05. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkentették a brit járványkészültségi szintet

Egy szinttel alacsonyabbra, a középső - hármas - fokozatra csökkentette a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget hétfőn a brit kormány. Február óta immár másodszor csökken a brit járványügyi készenléti szint, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását.
2021. 05. 10. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa legszebb bélyegeit keresi a PostEurop

Elindult az internetes közönségszavazás a PostEurop (Európai Postaüzemeltetők Egyesülete) honlapján, amelyen eldől, hogy melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A bélyegszépségversenyen idén a védett hazai állatok témakört dolgozzák fel az indulók és a mezőnyben szerepel magyar bélyeg is - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel hétfőn.
2021. 05. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd euró felett a BioNTech nyeresége

Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.
2021. 05. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb állomáshoz érkezett az EU adóelkerülés elleni harca

Az Európai Unió Parlamentje és az Európai Unió Tanácsa nemrégiben beterjesztette javaslatát egy olyan új uniós jogszabálytervezettel kapcsolatban, amely az egyes országokban megfizetett társasági adóval kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát írná elő bizonyos vállalkozásoknak és vállalatcsoportoknak.
2021. 05. 10. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai részvénypiacok

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, a bányaipari részvények árfolyamát megdobta a nyersanyagok drágulása, a ciklikus részvényekét pedig a gazdaságok újranyitását és a laza monetáris politikát övező optimizmus húzta felfelé.
2021. 05. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra fellángolhat a skót függetlenségi törekvés

A csütörtökön megtartott brit választások a vártnak megfelelő eredményt hoztak.
2021. 05. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulnak a német elektrotechnikai ipar termelési kilátásai

A csökkenő állományú molnárfecskék és füsti fecskék megtelepedését segítő fecskehotelt adtak át hétfőn a tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumnál a madarak és fák napja alkalmából.
2021. 05. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új beteget jegyeztek fel Ukrajnában

Ukrajnában hétfőre kevesebb, mint háromezer, a megelőző napinál mintegy két és félezerrel kevesebb új koronavírusos beteget jegyeztek fel, s az elhunytak száma sem érte el a 120-at, ami hosszú ideje a legalacsonyabb napi halálozás.
2021. 05. 10. 12:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Macedóniában nyár végére elérhető a tömeges immunitás

A koronavírus elleni vakcinák folyamatos érkezése derűlátásra ad okot, Észak-Macedónia a nyár végére elérheti a tömeges immunitást - jelentette ki Venko Filipce egészségügyi miniszter a Vesti.mk szkopjei hírportál hétfői beszámolója szerint.
2021. 05. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás mutat rá, hogy káosz uralkodik a magyar cégek marketingjében

A középvállalkozások mindössze hat százaléka tudta nagymértékben növelni a marketingtevékenységét 2020-ban, derül ki egy friss kutatásból. A felmérés arra is rávilágított, a cégek megszokás útján terveznek, ha terveznek egyáltalán és a többségnek nincs arra vonatkozó stratégiája, hogyan tudna tovább növekedni. Marozsák Szabolcs, a Clientfactory CEO-ja arról beszélt, tapasztalataik szerint csak a vállalkozók töredéke költi legalább bevételei 5 százalékát a marketingre, pedig egyetlen forint sem lenne kidobott pénz megfelelő előkészítés esetén.
2021. 05. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: