Berlin igyekszik felkészülni a görög kilépésre is

Nem számíthat engedékenységre a német kormánytól Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök, akinek első hivatalos külföldi útja Berlinbe vezet, s ahol pénteken megbeszélést folytat Angela Merkel kancellárral.

Antonisz Szamarasz a látogatást felvezető német lapinterjúkban hangsúlyozta, hogy Görögország az utolsó centig visszafizeti a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsönöket, ugyanakkor a hitelmegállapodásokhoz kapcsolódó reformprogram végrehajtásához a tervezettnél több időre van szüksége. Athén azt próbálja elérni, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államháztartási hiányt az előírtnál két évvel később, 2016-ra csökkenthesse a 3 százalékos szintre. A görög vezetés a takarékoskodási kényszer enyhülésétől azt reméli, hogy hamarabb elindul a növekedés az ötödik éve recesszióval sújtott országban.

 

A júniusban hivatalba lépett miniszterelnök pénteken Berlinben, szombaton Párizsban mutatkozik be. A hazai közvélemény azt várja tőle, hogy a reformok fájdalmain enyhítő engedményeket csikarjon ki Angela Merkeltől és Francois Hollande francia államfőtől, az euróövezet két legbefolyásosabb vezetőjétől. Konkrét döntés azonban egyik találkozótól sem várható, hiszen előbb be kell várni a hitelezői trojka - az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - jelentését a reformok állásáról.

 

A jelentést az eredeti tervek szerint szeptember második hetére várták, a Handelsblatt című német üzleti lap azonban pénteken az IMF-től származó információkra hivatkozva azt írta, hogy csak október elejére készül el az átfogó elemzés. Ennek megállapításaitól függ, hogy Görögország megkaphatja-e a hitelcsomag soron következő, 31,2 milliárd eurós részletét. Antonisz Szamarasz a napokban hangsúlyozta, hogy a támogatás nélkül a görög állam idén ősszel fizetésképtelenné válhat.

 

Angela Merkeltől a konzervatív uniópártok és a német lakosság nagy része szigorúságot vár, a kancellár így várhatóan kitart az eddig képviselt álláspontja mellett, amely szerint a vállalt kötelezettségeket teljesíteni kell és a reformprogram felpuhítására nincsen lehetőség. Határozottságot sürgetnek az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek is, több vezető szociáldemokrata politikus azonban méltányolhatónak tartja azt a kérést, hogy 2014 helyett 2016-ra tűzzék ki a 3 százalékos deficitcélt, de csak akkor, ha Athén nem igényel egyúttal újabb euró tízmilliárdokat.

 

A német kancellár és a francia elnök csütörtökön Berlinben munkavacsorán egyeztetett a görög válság kezeléséről. A kiszivárgott információk szerint Merkel és Hollande abban állapodott meg, hogy ugyanazokat az elemeket hangsúlyozzák majd a görög kormányfővel folytatott megbeszéléseken. Kiemelik majd, hogy az euróövezeti válság elsősorban bizalmi válság, a gazdasági növekedést pedig a versenyképesség fokozásával lehet elindítani. Arról nem szivárogtak ki információk, hogy a kancellár vagy az elnök miként viszonyulna a kétéves haladékra vonatkozó felvetésre, ha Szamarasz valóban elővezeti a kérést a találkozókon.

 

Az mindenesetre tudható, hogy Berlin a görög válság valamennyi lehetséges kimenetelére igyekszik felkészülni, így arra is, ha Görögország végül az euróövezet elhagyására kényszerül. A Financial Times Deutschland című német üzleti lap pénteki beszámolója szerint a pénzügyminisztériumban már fel is állt egy munkacsoport, amely terveket készít elő erre az esetre. A minisztérium szakértői számításokat végzenek a görög kilépés lehetséges pénzügyi következményeiről, és azt vizsgálják, hogy miként lehetne megelőzni az úgynevezett dominóhatás kialakulását, vagyis azt, hogy Görögország távozása után újabb tagok is kiessenek a közös európai fizetőeszközt használó országok csoportjából.

 

Elemzők felhívják a figyelmet, hogy Görögország akár a német ellenállás dacára is megkaphatja a kétéves haladékot, hiszen a második görög mentőcsomaghoz kapcsolódó megállapodás vonatkozó pontja szerint el lehet nyújtani a reformprogram végrehajtását, ha a vártnál mélyebb recesszió alakul ki a görög gazdaságban. A reformok állásáról és a gazdaság állapotáról viszont csak a trojka jelentése adhat pontos képet, a végső döntést így csak legkorábban szeptemberben, vagy októberben hozhatják meg. (MTI)

Kiderült, hogy okosabbak a kutyák, mint hinnénk

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
2026. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás:

Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 01. 11. 14:00
Megosztás:

Meteorológia: országos átlagban mínusz 12 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban

Bár új szezonrekord nem született, a szombat éjszaka is zimankós volt: országos átlagban mínusz 12 fokig csökkent a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 01. 11. 13:00
Megosztás:

Mikor kell visszafizetni a közszolgálati otthontámogatást? Ezek a hibák milliókba kerülhetnek!

A otthontámogatás egy rendkívül kedvező, vissza nem térítendő juttatás, amely az önrész előteremtésében vagy a havi törlesztőrészletek csökkentésében nyújt hatalmas segítséget a közszolgálatban dolgozóknak. Azonban, mint minden állami támogatásnak, ennek is szigorú feltételei vannak. Ha ezeket nem tartjuk be, a támogatást kamatostul kell visszafizetni.
2026. 01. 11. 12:00
Megosztás:

A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
2026. 01. 11. 11:00
Megosztás:

Indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 11. 10:00
Megosztás:

Az új évben is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul

A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul térítésmentesen elérhető platform nemcsak a diákoknak és a tanároknak, hanem a Kréta-azonosítóval rendelkező szülőknek is lehetőséget ad a fejlődésre, a tanulásra, a nyelvtudásuk felfrissítésére.
2026. 01. 11. 09:00
Megosztás:

Tetőzhetett a budapesti lakásár-növekedés

Miközben több vármegyében fokozódott a lakások és házak áremelkedése tavaly év végén, Budapesten, ha csak kicsit is, de mérséklődött a drágulás üteme - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Ennek ellenére a főváros legolcsóbb kerületei is vetekszenek a legdrágább vármegyeszékhelyek hirdetési négyzetméteráraival.
2026. 01. 11. 08:00
Megosztás:

Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe, hiába drágult a gabona

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint decemberben tovább csökkentek az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest, mivel a tejtermékek, a hús és a növényi olajok jegyzéseinek visszaesése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor árának emelkedését.
2026. 01. 11. 07:00
Megosztás:

Otthon Start: mit okozna, ha eltörölnék a támogatott lakáshitelt?

Az MNB lakáshitel statisztikái alapján 273,99 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok novemberben. Ezen összegből 222,64 milliárd forint kapcsolódott valamilyen támogatott kölcsönhöz. Ez a teljes havi összeg 81,26 százaléka, mondhatni csak minden ötödik forintot helyeztek ki a bankok piaci alapon. De ez egy jó hír, vagy inkább probléma?
2026. 01. 11. 06:00
Megosztás: