Brit választások - Londoni elemzők: a hozamemelkedés nem a politikai kockázatot jelzi

Érzékelhetően emelkedtek az utóbbi hetekben a brit államkötvény-hozamok, londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint azonban ez nem a csütörtöki parlamenti választásokkal kapcsolatos politikai bizonytalanságot jelzi.

Samuel Tombs, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza csütörtöki tanulmányában kimutatta, hogy a brit állampapír - gilt - hozama az irányadó tízéves lejáratra az elmúlt egy hónapban 1,6 százalékról 2 százalékra emelkedett. Tombs szerint ugyanakkor nem sok jele van annak, hogy ez a választásokhoz kapcsolódó piaci aggályokat tükrözné.

 

A brit szuverén CDS-tranzakciók, vagyis az államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek árazása is alacsonyan, mindössze 20 bázispont körül mozog - bár az aktivitás a gilt CDS-piacán a szokásosnál lanyhább -, és szűk a brit állampapíroknak az egynapos indexált swap-ráták feletti hozamfelára is, amely a befektetők által az elméletileg kockázatmentes eszközök rátája felett elvárt többletmegtérülést mutatja. Mindemellett szilárd a brit állampapír külföldi kereslete is.

 

A Bank of England - a brit jegybank - adatai szerint a nem rezidens befektetők az idei első negyedévben nettó 14,6 milliárd fonttal (hatezer milliárd forinttal) növelték portfolióikban a brit állampapírok állományát; ez a legnagyobb negyedéves növekedés 2013 negyedik negyedéve óta. A Capital Economics vezető londoni közgazdásza hangsúlyozta csütörtöki elemzésében azt is, hogy a szuverén adósságpapírok hozamemelkedése nem brit sajátosság: az amerikai kincstárjegy hozama az elmúlt egy hónapban nagyjából ugyanannyival emelkedett, mint a brit államkötvényé.

 

Tombs szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy a brit szuverén adósságeszközök hozamemelkedésének elsődleges hajtóereje nem a csütörtöki parlamenti választásokhoz kötődő bizonytalanság, hanem a deflációs aggályok enyhülése, amelyben szerepe van annak is, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára január óta 47 dollárról 67 dollárra emelkedett. A gilt hozamának mozgását befolyásolhatta az is, hogy az euróövezeti hozamok szintén emelkedtek, részben arra a spekulációra, hogy az eurójegybank (EKB) a vártnál hamarabb leállíthatja mennyiségi enyhítési ciklusát, mivel az euróövezeti inflációs kilátásokat terhelő, lefelé ható kockázatok enyhültek.

 

A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint mindezek alapján úgy tűnik, hogy a gilt piacának szereplőit nem nagyon aggasztja a választások utáni politikai bizonytalanság potenciális hatása a brit szuverén adósság iránti keresletre, és az a kockázat sem, hogy egy esetleges kormányváltás után nőhet az államkötvény-kibocsátás. Más nagy londoni házak is azt érzékelik, hogy nyugodtan várja a piac a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások eredményét, annak ellenére, hogy még a voksolás napján is teljesen bizonytalan volt a választások kimenetele és a következő brit kormány összetétele.

 

A Markit Financial Information Services piaci információszolgáltató cég a választások előtti utolsó londoni kereskedési hét adatainak összegzésében szintén kiemelte, hogy a brit szuverén CDS-tranzakciók az év eleje óta stabilan 21 bázispont körüli értéken mozognak. A ház szakértői kimutatták azt is, hogy a brit szuverén CDS-kontraktusok az előző, 2010-es választások előtt a jelenleginél több mint kétharmadával voltak magasabbak. Az akkori választások előtti utolsó héten 77 bázispontos CDS-középárfolyamot mértek az ötéves brit államkötvény esetében.

 

A 21 bázispont környékén mozgó jelenlegi árazás alapján egységnyi, tízmillió font névértékű ötéves brit államkötvényre 21 ezer font körüli középárfolyamon kínálnak CDS-kontraktusokat a londoni piacon. Ez a világ legjobb - vagyis a legcsekélyebb államadós-kockázatot jelző - szuverén CDS-árazásai között van. A súlyos adósságválsággal küszködő Görögország CDS-tranzakciói csütörtökön 2700 bázispont közelében mozogtak Londonban.

 

A Markit londoni elemzői szerint sem jeleznek érdemi piaci stresszhelyzetet a brit CDS-árfolyamok, annak ellenére sem, hogy a parlamenti választásokon a közvélemény-kutatások egybehangzó eredményei alapján sem a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt, sem legfőbb vetélytársa, a Munkáspárt nem lesz képes megszerezni az önálló többségi kormányzáshoz szükséges alsóházi többséget. A Markit londoni elemzői szerint e stabilitásnak az lehet a magyarázata, hogy csak e két nagy pártnak van esélye a kormányalakításra, és mindkettő továbbra is jórészt elkötelezett a költségvetési fegyelem mellett.   (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: