Brüsszel átalakítaná a társasági adózás rendszerét

Egyelőre kevés részletet közölt, de alapvető változásokat javasol a társasági adóztatás rendszerében az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy visszaszoruljon az adóelkerülés, javuljon a gazdasági környezet, az adórendszerek pedig hatékonyabbá és méltányosabbá váljanak, jobban támogassák a növekedést.

Az intézkedési terv keretében a bizottság ismét kísérletet tesz az egységes, konszolidált társaságiadó-alap megteremtésére, emellett olyan keretet is szeretne megalkotni, amely lehetővé teszi a hatékony adóztatást ott, ahol a profit keletkezik. Emellett a tagállamoktól begyűjtött adatok alapján először tettek közzé közös uniós listát azokról az országokról, amelyek adórendszer szempontjából nem hajlandóak együttműködni az uniós és tagállami szervekkel, adóparadicsomként működnek.

 

Valdis Dombrovskis korábbi lett kormányfő, a bizottság euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke szerint az akcióterv ambiciózus, de realista. Pierre Moscovici volt francia pénzügyminiszter, most a többi között adóügyi biztos álláspontja szerint a társasági adóztatás alapvető átalakításra szorul, és mindenkinek ki kell vennie a részét a közterhek viseléséből.

 

A bizottság úgy véli, hogy a társasági adóztatás uniós rendszere nem tartja a lépést a modern gazdaság működésével, a koordinálatlan tagállami intézkedések és szabályok hálójában néhány vállalat sikeresen manőverezve kerüli meg az adófizetés kötelezettségét. Ez jelentős bevételkiesést jelent a tagállamoknak, nagyobb adóterheket az adófizetőknek és versenyhátrányt azoknak a cégeknek, amelyek tisztességgel befizetik, amit be kell fizetni - érvel a bizottság.

 

Az egységes, konszolidált társaságiadó-alapról egyelőre többet nem árult el a bizottság. Ennek bevezetésére a testület már 2011-ben javaslatot tett, de arról a kezdeményezésről megrekedtek a tárgyalások a társjogalkotókkal. Brüsszel most azt ígéri, jövőre új javaslatot készít. Egyelőre csak annyi derült ki, hogy az adóalap alkalmazása nem önkéntes, hanem kötelező jellegű lenne, és fokozatosan vezetnék be. Ez Brüsszel szerint kizárná az adóelkerülés lehetőségét.

 

A profit keletkezésének helyén való adóztatás Brüsszel szerint adóharmonizáció nélkül is lehetséges, ha a tagállamok bezárják a kiskapukat, szigorítják az adható kivételek szabályait. Az átláthatóság növelése érdekében a márciusban ismertetett, az unión belüli transzparenciát javítani hivatott csomagot követően most annak a 30 országnak a listáját is közzétette az Európai Bizottság, amelyek a legkevésbé működnek együtt a tagállamok adóhatóságaival. Az adóparadicsomok Top 30-as listáján többnyire miniállamok és kis szigetországok szerepelnek.

 

Az adóügyi főigazgatóság honlapján közzétett lista és interaktív térkép tanúsága szerint több mint egy tucat uniós tagállam nem vezet nyilvántartást az adóparadicsomokról, köztük Magyarország sem. A lista közzétételén túlmenően Brüsszel egyelőre más intézkedést nem javasol ezekkel az országokkal szemben, pusztán megállapítja, hogy a lajstrom alapján ki lehet alakítani közös uniós stratégiát velük szemben. Az átláthatóságot növelné azt követően és annak révén is a bizottság, hogy nyilvános konzultációt indít arról, szükséges-e az, hogy a vállalatok bizonyos adózási információkat kötelesek legyenek nyilvánosan közzétenni.  (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: