Brutális megszorításokkal szembesülhetnek a görögök

Az egy hónappal korábban bemutatott intézkedéseknél komolyabb megszorításokat tartalmaz az az öt éves költségvetési kiigazítási program, amelyről csütörtök késő este állapodott meg a görög kormány nemzetközi hitelezőivel.

A 2011-2015 időszakra vonatkozó megszorítási csomag értéke eléri a 28,4 milliárd eurót (7.637 milliárd forint), ami mintegy 155 millió euróval több a korábbi terveknél. Az athéni kormányzat a parlamentnek pénteken benyújtott törvénytervezet szerint 14,32 milliárd euróval csökkenti kiadásait, míg bevételeit 14,09 milliárd euróval növeli. A görög törvényhozás hétfőn kezdi meg a csomag tárgyalását, szerdán délben pedig már szavazhat is róla. A végrehajtási törvénycsomagról ezt követően, csütörtöktől folyhat parlamenti vita.

 

A görög kormány korábban június 30-i határidőt szabott meg az újabb megszorítások parlamenti jóváhagyására annak érdekében, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-i találkozóján döntés születhessen a Görögországnak nyújtott 110 milliárd eurós mentőhitel újabb, 12 milliárd eurós részletének folyósításáról. A Papandreu-kormány ugyanakkor nehézségek elé nézhet a program megszavazásakor, mivel az ellenzék elutasítja az újabb megszorításokat és több kormánypárti képviselő is aggályait fejezte ki a reformok miatt.

 

Thomas Robopulosz a kormányon lévő szocialista párt képviselője egy pénteki televíziós interjúban úgy fogalmazott: "A középtávú programot jelenlegi formájában nem tudom megszavazni, de végső döntést hétfőn hozok majd, a parlamenti vita során". A szocialista frakciónak 155 képviselője van a 300 fős görög parlamentben. Egy képviselő már korábban jelezte, hogy nem szavazza meg a csomagot.

 

Az adóemelések mértéke az idei évben 2,32 milliárd, 2012-ben 3,38 milliárd, 2013-ban 152 millió, míg 2014-ben 699 millió euró lesz. A terv többek között egy 1,38 milliárd eurós szolidaritási adót tartalmaz, amelyet a háztartások jövedelmeire, 1 és 5 százalék közötti adókulccsal vetnének ki. A kormány évi 12 ezer euróról 8 ezer euróra csökkentené a személyi jövedelemadók adómentességének felső határát.

 

Emelik az ingatlanadót, szigorítják az engedély nélküli ingatlanok szabályozását, luxusadót vetnek ki a drága jachtokra, autókra, illetve úszómedencékre, valamint 13 százalékról 23 százalékra emelik a vendéglátó-ipari termékek áfáját. A kormány csökkenti a közszféra bérköltségeit is, 2011-ben 770 millió, 2012-ben 600 millió, 2013-ban 448 millió, 2011-ben 300 millió, míg 2015-ben 71 millió euróval. A megtakarítást számos intézkedéstől reméli a Papandreu-kormány, így korlátozzák az új munkafelvételek számát, csökkentik a munkavállalói juttatásokat és elbocsátják a határozott idejű szerződéssel alkalmazottakat.

 

A kormány az idei évben nyugdíjba vonuló közalkalmazottainak 10 százalékát, a következő években pedig csupán 20 százalékát pótolná. A szociális juttatások idén 1,09 milliárd, 2012-ben 1,28 milliárd, 2013-ban 1,03 milliárd, 2014-ben 1,01 milliárd, míg 2015-ben 700 millió euróval csökkennek a jogosultsági felülvizsgálatok hatására. A bevételek pedig rendre 629 millió, 259 millió, 714 millió, 1,14 milliárd, illetve 504 millió euróval nőnek; ezt a tb-befizetések növelésével és az elkerülés csökkenésével érne el Athén. A görög kormány az állami intézményrendszerben idén 490 millió eurót, az elkövetkező években további 700 millió spórolna meg különböző bezárásokkal és összevonásokkal. Az adóelkerülés elleni küzdelemtől 2013-ban 878 millió, 2014-ben 975 millió, míg 2015-ben 1,15 milliárd euró többletbevételt remélnek.

 

A tervezet szerint az állami beruházások összege az idei évben 850 millió euróval csökkenhet, katonai kiadásokra pedig 2012-ben 200 millió, 2013-tól kezdve évi 333 millió euróval költenek majd kevesebbet. Az egészségügyi ellátórendszerre idén 310 millió euróval 2013-2015 között 1,81 milliárd euróval kevesebbet fordítanak. A bejelentett privatizációs intézkedések szinte az állami vagyon teljes spektrumára kiterjednek és összesen 50 milliárd euró többletbevételt hozhatnak a kormánynak. Athén 5 milliárd eurót remél a szerencsejáték-monopólium OPAP-ban, a Hellén Postabankban, a pireuszi, illetve theszaloniki kikötőkben, illetve a theszaloniki vízszolgáltatóban tartott részvénycsomag értékesítésétől.

 

A korábban bejelentett eladások között szerepel a görög telekommunikációs vállalat 10 százalékos tulajdonhányadának privatizálása is. A kormány már lehívta eladási opcióját, így 400 millió euróért adhatja tovább a Deutsche Telekomnak. Az athéni vízszolgáltató, a Hellén Petróleum olajfinomítója, az elektromos közműcég PPC, valamint az ATEbank értékesítése, valamint számos további kikötő, repülőtér, autópálya koncesszió, illetve föld- és bányahasználati jog értékesítése 10 milliárd eurót hozhat a költségvetésnek 2013 és 2015 között. A tervek között szerepel az állami ingatlanvagyon egy részének értékesítése, amely 2013-ban 7 milliárd, 2014-ben 13 milliárd, míg 2015-ben 15 milliárd euró bevételt eredményezhet. (MTI)

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás: