Cáfolják a nagybankok, hogy a bankadó miatt kivonulnának

Sem a bankszövetségnek, sem az MNB-nek nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a magyar piacról. A nagybankok tulajdonosai elkötelezettek a magyar piac iránt, mondták a hitelintézetek illetékesei az után, hogy egy magyar lap azt írta, a bankadó miatt hárman is a kivonulást fontolgatják.

A Népszava keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy három bank gondolkodik a távozáson, azonban nem nevezte meg a pénzintézeteket, csak annyit közölt, hogy ezek mérlegfőösszegük alapján nem sokkal vannak az OTP mögött.

 

"Tudomásunk szerint egyetlen magyar nagybank külföldi tulajdonosa sem tervez a belátható időben kivonulást vagy a tevékenység megszüntetését Magyarországon" - cáfolta a felröppentett hírt az MTI-nek Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Más kérdés, hogy az üzletpolitikákban lesznek módosulások a bevezetett bankadó és a bankokra háruló egyéb teher miatt - tette hozzá.

 

A szakember szerint több külföldi bank jelezte: amikor mérlegelni kell majd, mely leánybanknak juttatnak tőkét vagy adnak pótlólagos finanszírozást, figyelembe veszik, mely országban milyen a jövedelemtermelő képesség. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a hazai pénzpiacról - mondta Király Júlia, az MNB alelnöke is egy keddi sajtótájékoztatón. Aláhúzta: a jegybank szerint a bankadó jelentős kockázata az, hogy csökkentheti a magyarországi bankszektor tőkevonzó képességét, és ezáltal hitelezési lehetőségeit, azaz a hazai bankpiacon tovább szűkülhet a vállalkozások és a háztartások hitelhez jutása.

 

A Raiffeisen Bank elkötelezett Magyarország iránt, nincs szándékában kivonulni a magyar banki piacról - írta e-mailben Peter Klopf, a bank szóvivője, a Bloomberg hírszolgálat keddi közlése szerint. A KBC is megerősítette elkötelezettségét a magyar piac iránt, és jelezte, nem kíván arról visszavonulni. Viviane Huybrecht, a KBC brüsszeli szóvivője kedden azt mondta, hogy Magyarország egyike a hazai piacaiknak, ahol jelen kívánnak lenni. Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója még hétfőn a Financial Times hétfői számában egyebek között azt nyilatkozta, hogy nincs olyan körülmény, amiért hátat fordítanának Magyarországnak.

 

Az Intesa Magyarországon stratégiailag érdekelt - jelentette ki a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo csoport szóvivője, akit ugyancsak a Bloomberg idézett. A szóvivő hozzátette: a bank megbízható és hosszú távú befektető Magyarországon. A Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) elemzése szerint a mérlegfőösszeg alapján a piacvezető Magyarországon az OTP Bank (20,7 százalék). Utána következik a K and H (10,1 százalék), az MKB Bank (9,4 százalék), az Erste Bank (9,2 százalék), a CIB (8,7 százalék) és a Raiffeisen (7,7 százalék).

 

A magyar bankszektor az NBK elemzése szerint az első félévben 176,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 20,7 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél. Az NBK szerint az elmúlt időszak legjelentősebb fejleménye az, hogy a bankrendszer erősen polarizálódik: 6-8 bank a piaci körülményekhez képest továbbra is jó, illetve megfelelő jövedelmezőséggel bír, 9 bank kisebb-nagyobb mértékben veszteséges, míg a többiek a korábbi időszaknál jóval alacsonyabb eredményt képesek felmutatni.

 

A bankoknak az NBK elemzése szerint 2010-ben közel 135 milliárd forint bankadót kell megfizetniük, amelynek a fele szeptember végéig volt esedékes. Az első félévi adózás előtti eredmény azonban 12 bank esetében nem nyújt fedezetet a bankadó első felének a befizetésére, nekik a szeptemberi befizetési kötelezettségből 20,5 milliárd forintot tőkével kell fedezniük. A magyarországi bankpiaci változásokat az eddigi tapasztalatok szerint alapvetően az anyabanki változások motiválták.

 

Például, ha a külföldi tulajdonosok egyesülnek, általában összeolvasztják leányvállalataikat is, mint a SanPaolo és Banca Intesa esetében történt, amelyek magyarországi leánybankjai (IEB, CIB) is fuzionáltak. Előfordul az is, hogy a változásokra azért kerül sor, mert a vezetőváltás miatt megváltozik a stratégia, és egy adott piac vagy tevékenység már kevéssé fontos, mint például az Unicreditnél, ahol nemrég neveztek ki új vezérigazgatót. Az olasz bankcsoport ezután a hazai és német piac mellett olyan területekre kíván koncentrálni, ahol erős az UniCredit pozíciója, míg a csekély piaci részesedéssel rendelkező érdekeltségeitől megválhat - jelentette be az új vezető.


Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás:

Az euró bevezetésének időpontjánál fontosabb annak eredményessége a jegybank elnöke szerint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az euró bevezetése Magyarország javára válhat, de a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére.
2026. 10. 11. 05:00
Megosztás: