Csak az OTP nyújtott ma jó teljesítményt
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a forgalom nagyon alacsony volt, amiben vélhetően közrejátszott, hogy a londoni piac zárva tartott hétfőn, így elmaradtak a magyar tőzsdén a forgalom tetemes részét adó brit befektetők.
A jórészt eseménytelenül telt kereskedési nap egyetlen említést érdemlő momentumaként a szakértő azt emelte ki, hogy az OTP valamennyit korrigált a pénteki, 3 százalékot meghaladó veszteségéből, ugyanakkor a bankrészvény forgalma is alacsony maradt.
A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 940 forintra erősödött, 755,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 71 forinttal, 1,76 százalékkal 4099 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 373 forintra csökkent, forgalma 285,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,38 százalékkal 3925 forintra esett, a részvények forgalma 301,7 millió forintot ért el.