Csillagászati hiány az amerikai költségvetésben

Az Egyesült Államok szövetségi költségvetésének hiánya a mostani pénzügyi év júliussal zárult első tíz hónapjában elérte az 1.300 milliárd dollárt, közölték az amerikai kongresszus költségvetési hivatalában. A hiány 880 milliárd dollárral több, mint az előző költségvetési év első tíz hónapjában volt. (ProfitLine.hu)

A hivatal előrejelzése szerint a szeptemberrel záruló teljes pénzügyi évben a költségvetés hiánya el fogja érni az 1,8 billió dollárt. A hiány növekedése részint a bankmentő programokból és az Obama-kormány tavasszal meghirdetett, 787 milliárd dolláros gazdaságösztönző programja időarányos részének elköltéséből, részint a bevételek gazdasági visszaesés okozta csökkenéséből adódik.

 

Csak munkanélküli segélyekre két és félszer annyit költöttek, mint egy évvel korábban, miközben az állástalanok aránya 9,5 százalékos rekordra ért júniusban. Elemzők szerint a számok igazolni látszanak, hogy az állami gazdaságösztönzés egyelőre nem túl hatásos, miközben az állami mentőövek költsége és a miatta növekvő államadósság inflációs hatása és a finanszírozás terhe maga is nehezíteni fogja a kilábalást, új feszültségeket gerjesztve a nemzetközi hitelpiacokon is. Az idei eredeti amerikai költségvetési törvény, amelyet még az előző elnök, George W. Bush idején, tavaly szeptemberben hagytak jóvá, 611 milliárd dolláros hiánnyal számolt.

 

Az amerikai kongresszus költségvetési hivatala tavasszal 11,9-12,3 százalék közötti GDP-arányos államháztartási hiányt jósolt a mostani költségvetési évre az Egyesült Államoknak - a második világháborút követő pár év óta a legnagyobbat -, és 7,9 százalékosat a következő évre. Ennek a hivatal szerint az lesz a következménye, hogy az Egyesült Államok szövetségi közadóssága 2019-re meghaladja a hazai össztermék (GDP) 82 százalékát, és ez - szerinte - csőddel fenyeget.

 

A nemzetközi hitelminősítők persze nem veszik komolyan az efféle ítéletnapi forgatókönyveket, az elmúlt hetekben rendre jelezték, hogy nincs napirenden az Egyesült Államok lehető legjobb, "AAA" osztályzatú szuverén adósságának leminősítése, azonban az amerikai közadósság növekedése máris érezhető elmozdulásokhoz vezet a nemzetközi pénzügyi-gazdasági kapcsolatrendszerben, nem utolsó sorban a kínai exportpolitika megítélésében.

 

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter júniusi pekingi látogatásakor nagyra értékelte a kínai vezetés "megértését" az amerikai költségvetési politika iránt, cserébe megígérte, hogy a kínai kormány amerikai befektetéseit nem érheti kár, de főleg: hangfogót tett a korábban hagyományos amerikai követelésre, hogy Kína értékelje föl a jüant, kereskedelmi többletének csökkentése végett. Kína az amerikai államadósság legnagyobb egyedi vásárlója, utolsó adat szerint 768 milliárd dollárja feküdt március végén amerikai kincstárjegyben, és a kínai kormány az utóbbi időben többször aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a növekvő amerikai költségvetési deficit és a Fed dollárhígító politikája nyomában fenyegető infláció rontani fogja e befektetés értékét.

 

Az amerikai államháztartás hiánya ebben a költségvetési évben, a GDP-hez viszonyított arányát tekintve, várhatóan négyszer nagyobb lesz a gazdaságélénkítés miatt szintén növekvő kínai hiánynál. A kínai kormány, a nemzetközi nyomás hatására, 2005 júliusában tette lehetővé a jüan napi lebegtetését, azóta a kínai valuta több mint 20 százalékkal drágult a dollárhoz képest. Ám tavaly nyár óta, éppen az export támogatása végett, a kínai kormány fékezi a jüan erősödését, ezért erőteljesen vásárolja a dollárt, amelyet viszont közvetlenül - árfolyamkockázat nélkül - csak amerikai eszközökbe fektethet. Ezzel segít finanszírozni az amerikai deficitet, és ez most találkozik Washington érdekével.


Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás: