Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint.

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság

A légitársaság a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia. A hitelezők támogatják a cég átszervezési terveit - írja a közlemény, hangsúlyozva, hogy a légitársaság zavartalanul üzemelteti tovább járatait.
   
Az 1923 októberében alapított és így világszerte az egyik legnagyobb múlttal rendelkező légitársaság jelenleg 430 alkalmazottat foglalkoztat, háromszázzal kevesebbet mint egy évvel korábban. Az egykor cseh állami légitársaság 2018 óta a Smartwings diszkont légitársaságot is üzemeltető Jiri Simane vállalkozó tulajdonában van.
   
A CSA tavaly 1,57 milliárd cseh korona (60 millió euró) veszteséget szenvedett el a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.

Hozzászólások

Kazah-magyar megállapodás: jelentősen nőhet az Ázsiából Európába irányuló vasúti áruforgalom

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom jelentős növekedését, valamint az európai exporttermékek vasúti szállítását teszi lehetővé a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködés. A moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás keretében a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A megállapodás bejelentésekor Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a fényeslitkei beruházással Magyarország ismét a nemzetközi vasúti szállítás meghatározó szereplőjévé válhat.
2021. 04. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb pert veszített a Ryanair

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizapiacon.
2021. 04. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs eredménye

A vártnál sokkal nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Goldman Sachs befektetési bank az első negyedévben, amit a rekordszintű globális vállalati ügyleteknek és a koronavírus-járvány következményeként kiugró tőzsdei forgalomnak köszönhet.
2021. 04. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A tőzsdék többsége pluszban zárt

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az oltási kampányok alakulására figyeltek.
2021. 04. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa: Alacsony kamatok és stabilabb mérlegek

Pozitívan ítélik meg az előttünk álló évet a Fidelity International Európával foglalkozó elemzői. Bár a könnyebben terjeszthető Covid-19 mutánsok megjelenése sok ágazatban késlelteti a gazdasági tevékenység megélénkülését, így januárban a havi mutatók és a vállalatvezetők hangulata is visszafogott volt, a konszenzusos nézet szerint az év második fele sokkal kedvezőbb lesz majd. Az elemzők arra számítanak, hogy a vakcinák megjelenésével és az átoltottság növekedésével a Covidhoz kapcsolódó korlátozásokat enyhíteni fogják, és a bizalom is visszatér majd, ahogy a lakosság visszanyeri a mozgásszabadságát.
2021. 04. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörösére nőtt a JP Morgan Chase nyeresége

Jól indult az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban: a vártnál nagyobb bevételek mellett az egy évvel korábbihoz képest ötször nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase, amely a nagyvállalatok közül elsőként hozta nyilvánosságra beszámolóját.
2021. 04. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 25-ig meghosszabbítják a korlátozások többségét Lengyelországban

A kórházak leterheltsége miatt április 25-ig meghosszabbítják a járványügyi korlátozások többségét, de a jövő héttől megnyílnak az óvodák és a bölcsödék, lehetséges a szabadtéri csoportos sportolás is - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
2021. 04. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új tervezési igazgató és igazgatóhelyettes a KÖZTI-nél

Új struktúrában működik a legpatinásabb hazai építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI). Áprilistól Tima Zoltán Ybl-, és Prima Primissima díjas építész tölti be a tervezési igazgatói posztot, a tervezési igazgató helyettese Peschka Alfréd Ybl Miklós-díjas építész.
2021. 04. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hedge fundok miatt vizsgálódik az EKB

Az Archegos Capital Management csődje miatt az EKB kiegészítő adatokat kért az európai bankoktól a hedge fundokkal szembeni kitettségükről.
2021. 04. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív évkezdés az SAP-nál

Tegnap piaczárást követően tette közzé első negyedéves előzetes eredményét az SAP. A társaság a várt 1,52 milliárd eurós operatív profit helyett 1,74 milliárd eurós eredményről számolt be.
2021. 04. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szerb-magyar földgázkapacitást

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére - jelentette be Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra - közölte szerdai közleményében a hivatal.
2021. 04. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb külföldi cégekkel bővült a Netrisk-csoport

Tovább bővült a Netrisk-csoport kelet-közép-európai online biztosításközvetítő platformja, miután a csoport megvásárolta a cseh Porovnej24.cz és a szlovák Netfinancie.sk összehasonlító portálokat működtető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét.
2021. 04. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új befektetési stratégiát indít az Amundi

Az Amundi új befektetési stratégiát indít Just Transition for Climate néven, az aktívan kezelt kötvényalap úgy támogatja az energia átmenetet, hogy annak társadalmi hatásait is szem előtt tartja - közölte a legnagyobb európai alapkezelő, az Amundi Asset Management az MTI-vel.
2021. 04. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandia még nem enyhít

Hollandiában április 28-ig érvényben maradnak a lezárások és a kijárási tilalom a koronavírusos esetek növekvő száma és a kórházi telítettség miatt - közölte kedden a helyi sajtó.
2021. 04. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden személyesen találkozna Putyinnal

Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2021. 04. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovákia is enyhít a korlátozásokon, méghozzá így

Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.
2021. 04. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van, ahol korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZenecát

Szlovéniában eltörölték azt a korlátozást, hogy csak a 60-64 éves korosztály kaphatja meg a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát, amellyel ezentúl minden, 18. életévét betöltött felnőttet beolthatnak - jelentette a helyi sajtó kedden a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) közleményére hivatkozva.
2021. 04. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosdiagnosztikai céget vásárolt a 77 Elektronika Csoport

Több mint 20 éves üzleti együttműködést követően a 77 Elektronika Csoport megvásárolta a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG 100 százalékát - közölte a magyar tulajdonú orvostechnikai vállalat kedden az MTI-vel.
2021. 04. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország leállította a légi közlekedést Brazíliával

A koronavírus fertőzőbb brazil variánsától tartva a francia kormány újabb utasításig felfüggesztette a légi közlekedést Brazíliával.
2021. 04. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA megerősíti katonai jelenlétét Németországban

Az Egyesült Államok megemeli Németországban állomásozó katonái számát - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden Berlinben.
2021. 04. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások: