Csökken a palagázt kutató vállalatok száma Lengyelországban

Csökken a palagázt kutató vállalatok száma Lengyelországban, a tizennégy cég közül, amelyek eddig legalább egy kutatófúrást végeztek, öt visszavonult - írta a Rzeczpospolita hétfőn. A napilap a kitermelés technikai nehézségei mellett a kedvezőtlen jogi környezetet is az alternatív energiaforrás iránti csappanó érdeklődés fő okai közé sorolta.

A Lengyelországban 2007-től kibontakozó „palagáz-forradalom”, amely előtérbe helyezte a hazai gázszükségletet évtizedekre kielégítendő, egyes becslések szerint 5,3 billió köbméternyi készletek hasznosítását, egyelőre nem hozza a várt eredményt. A Rzeczpospolita rámutat: „következetesen csökken” a palagázt kutató cégek száma. Lengyelországban jelenleg 69, a kőolaj- és a földgázrétegek kutatására és azonosítására vonatkozó koncesszió van hatályban, két éve pedig még 115 ilyen koncesszió volt érvényben.

 

Csökken a kutatófúrások száma is, az idén csak tizenhármat végeztek, elsősorban az állami részesedésű PGNiG és a PKN Orlen volt a kivitelező. Eredetileg tizennégy, kutatásokat indító vállalat volt, közülük öt nem folytatja már a pala hasznosítására irányuló próbálkozásokat, és rajtuk kívül más cégek is az reméltnél rosszabbnak minősítik az eddigi eredményeket. Néhány koncesszióval rendelkező cég anélkül mondott le, hogy próbafúrást végzett volna.

 

Felfüggesztette lengyelországi tevékenységét például az amerikai ExxonMobil, az írországi San Leon Energy birtokában lévő Vabush Energy, az amerikai Marahton Oil és a kanadai Talisman Energy is. A Rzeczpospolita felidézi azt is, hogy néhány napja a ConocoPhilips megvette a 3Legs Resources lengyelországi, a palagáz kutatásába befektető részvényeit, mert az utóbbi vállalat a reméltnél rosszabbnak találta az itteni palagáz hasznosításáról végzett tesztek eredményeit.

 

A palagáz hasznosítására irányuló kutatást „ásványtanilag és műszakilag a vártnál igényesebbnek” minősítik a hazai cégek is, köztük az eddig legtöbb fúrást végző PGNiG. A napilap az elvárásoktól elmaradó kutatási eredményekről Andrzej Szczesniak energetikai szakértőt kérdezte meg, aki szerint továbbra is érdemes próbafúrásokba befektetetni.

 

„A kutatások első, megbízható eredményeire bizonyára leghamarabb öt év múlva teszünk szert” - mondta Szczesniak, hozzátéve, hogy jelenleg „a viszonylag nagy, régebben már felderített hagyományos, csak a kitermelésre váró lengyelországi gázkészletek” hasznosítására kellene összpontosulni. A palagáz-hasznosítás technikai nehézségei mellett a Rzeczpospolita a fennálló jogi környezetet nevezi meg a befektetők visszavonulásának okaként.

 

A 2010 óta készülő, a palagáz kitermelését szabályozó törvényt csak az idén júniusban fogadták el. A lap szerint „az előírások igazából azonnali javításra szorulnak.” Hozzáteszi: a külföldi befektetők a kitermelésre irányuló „törvényszabályozás ingatagsága, valamint az ezzel kapcsolatos adóelőírások homályossága” miatt is lemondanak a lengyelországi palagáz-készletek kutatásáról.   (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: