Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

Csökkenéssel zártak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a globális piacok negatívan reagáltak a két amerikai elnökjelölt ádáz televíziós vitájára.

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

A londoni FTSE 100 index 0,53 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,51 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,59 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,24 százalékos mínuszban, míg a madridi IBEX - kivételként - minimális, 0,04 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
   
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,11 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,05 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,64 százalékkal esett.
   
A piacokat nyugtalanítja az is, hogy újra fellángolt a koronavírus-járvány. Szerte a világban a járvány halálos áldozatainak száma meghaladja az egymillió 14 ezret, az igazoltan megfertőződötteké pedig megközelítette a 34 milliót.
   
A vártnál jobb kínai, európai és amerikai gazdasági adatok javítottak ugyan a hangulaton, de az amerikai elnökválasztás előtt öt héttel, kedden tartott első televíziós vita aggodalmakat keltett. A kaotikus, gyakran erős személyeskedés és sértegetések által kísért vitában a hivatalban lévő Donald Trump és demokrata párti kihívója, Joe Biden dühödten, folyamatosan egymás szavába vágva beszéltek, legyen szó a járványról, a gazdaságról, a legfelsőbb bíróságról vagy bármi másról.
   
Biden közölte, hogy elfogadja a választás eredményét, bármi is legyen az, míg Trump elnök szavazásra ösztökélte híveit, és esetleges választási csalásokra figyelmeztetett. Ebből az elemzők azt olvasták ki, hogy nem lesz zökkenőmentes a hatalom átadása, ha Donald Trump veszít.
   
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,50 százalékos, az S&P 500-as index 1,19 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,25 százalékos pluszban állt. A vártnál jobb adatok mellett az is kedvez a részvénypiacoknak, hogy ismét napirendre került az új masszív gazdaságösztönző csomag elfogadása.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is emelkedik.
   
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,55 százalékos pluszban, 41,79 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,69 százalékos nyereségben, 39,56 dolláron forgott kora este.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal 1898,57 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,18 százalékkal 1906,70 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1737 dollárt adtak, 0,04 százalékkal gyengült az euró.

Hozzászólások

Olaszországban tovább szigorítanak

A vendéglátóhelyek este hat órai bezárását jelentette be a koronavírus-járvány elleni újabb szigorításként vasárnapi sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, arra kérve a lakosságot, hogy csak munkavégzés vagy iskolába járás miatt hagyja el otthonát.
2020. 10. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot

A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
2020. 10. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban meghaladta a másfél milliót az eddig megfertőződöttek száma

Oroszországban az elmúlt napon 16 710-zel emelkedett az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma, az eddig megfertőződöttek száma ezzel meghaladta a másfél milliót (1 513 877) a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2020. 10. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában a fővárosban és az erdélyi megyékben terjed leginkább a koronavírus

Romániában főleg az ország fejlettebb térségeiben, a fővárosban, az erdélyi megyékben gyorsult az utóbbi két hétben a koronavírus-járvány terjedése - állapítható meg a stratégiai kommunikációs törzs szombaton közzétett jelentéséből.
2020. 10. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT heti forgalma

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 33 655,10 ponton zárt pénteken, amely 429,95 ponttal, 1,29 százalékkal magasabb a múlt pénteki záróértéknél.
2020. 10. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország február 16-ig meghosszabbította a rendkívüli állapotot

A francia nemzetgyűlés első olvasatban megszavazta szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások kihirdetéséhez törvényi keretet biztosító egészségügyi rendkívüli állapot meghosszabbítását, miközben az elmúlt 24 órában több mint 45 ezer új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít.
2020. 10. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a régióban

Sorozatban másodszor a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
2020. 10. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommillióan fertőződhettek meg Spanyolországban

Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.
2020. 10. 24. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Htezer feletti új beteget regisztráltak Ukrajnában

Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szombatra is hétezer feletti új beteget és több mint száz elhunytat regisztráltak, az egészségügyi miniszter pedig arról számolt be, hogy megint nagyon sokan kerültek kórházba.
2020. 10. 24. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Kijárási tilalom lépett érvénybe Szlovákiában

Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában.
2020. 10. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan terjed a vírus Csehországban

Csehországban pénteken 15 252 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt adatokból.
2020. 10. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban vita folyik az ismételt országos lezárás elrendeléséről

Az egészségügy a tavaszihoz hasonló országos zárást sürget, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret pénteken, és már hat régióban elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat.
2020. 10. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU és NATO egészségügyi segítséget nyújt Csehországnak

Katonai egészségügyi személyzettel fogják kisegíteni az Európai Unió és a NATO tagállamai Prága kérésére Csehországot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.
2020. 10. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak a Brexit

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak az EU-tagság megszűnése (Brexit), pedig Nagy-Britannia még nem is vált ki teljesen az Európai Unióval akadálytalan kereskedelmi forgalmat biztosító gazdasági viszonyrendszerből és a közös szabályozói környezetből - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.
2020. 10. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb szigorú intézkedések Szlovákiában

Szlovákiában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hétfőtől egy hónapra bezárnak az iskolák. Már szombaton kijárási tilalom lép életbe a járvány által leginkább érintett négy északi járásban, majd november 2-tól két hétig ez az egész országban érvényes lesz - döntött csütörtökön Pozsonyban az országos válságstáb.
2020. 10. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődbe mehet Romániában a Blue Air légi társaság

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, amely a második legnagyobb szereplő a román légi közlekedési piacon.
2020. 10. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Japánnal a brit kormány pénteken. A londoni külkereskedelmi minisztérium ismertetése szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz.
2020. 10. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte az egymilliót a regisztrált fertőzöttek száma Franciaországban

Franciaországban is átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, miután az egészségügyi hatóságok az elmúlt 24 órában 42 032 új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít - közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium. Emmanuel Macron államfő nem zárta ki az újbóli karantén lehetőségét.
2020. 10. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még idén elkezdődhet a német lakosság oltása

Célegyenesbe érkezett egy vakcina fejlesztése Németországban, így már az idén elkezdődhet a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - jelentette a hírportálján a Bild című német lap.
2020. 10. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szlovén kormányfő győzelemre biztatja Trumpot

Janez Jansa szlovén kormányfő pénteken Twitter-oldalán támogatásról biztosította és győzelemre buzdította Donald Trump amerikai elnököt demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben - jelentette a helyi sajtó.
2020. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: