Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék
A londoni FTSE-100 index 0,19 százalék (10,81 pont) csökkenéssel 5661,59 ponton fejezte be a napot. A frankfurti DAX-30 index 0,08 százalékkal (4,94 ponttal) 6304,57 pontra gyengült. A párizsi CAC-40 index 0,52 százalékkal (19,63 ponttal) 3748,86 pontra süllyedt. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékkal 1071,82 pontra hanyatlott.
Többen arra számítanak, hogy a jegyzőkönyv alapján tisztább képet lehet majd kapni a Fed további lépéseiről, esetleg arról is, hogy tervez-e újabb állampapír-vásárlási programot beindítani. Az is gyengítette a tőzsdemutatókat, hogy esett a nyersolaj ára, és ezzel az olajipari cégek árfolyama Szaúd-Arábiának arra a jelzésére, miszerint az OPEC nem változtat termelésén a szervezet csütörtöki bécsi ülésén. Az olajipari papírok 0,9-2,6 százalék közötti mértékben gyengültek.