Donald Trump igazából sikertelen üzletember?

A Clinton-kampánycsapat az Egyesült Államokban új videót hozott nyilvánosságra, amelyben leszögezi, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump sikertelen üzletember, aki mások kárán gazdagodott meg. Eközben hétfőn megjelent egy új közvélemény-kutatás, miszerint Clinton 6 pontra növelte előnyét Trumppal szemben.

Donald Trump igazából sikertelen üzletember?

Hétfőn délelőtt, Hillary Clinton Twitter-oldalán jelent meg a rövid kampányvideó. "Donald Trump kudarcos üzletember, aki a ti károtokon gazdagodott meg, ezt mutatja az adóbevallásáról szóló háromoldalas dokumentum" - közli a videó, majd azzal zárul: "képzeljük csak el, mi mindent takargathat még".
   
A rövidke videó arra az információra utal, amelyet vasárnapra virradóra a The New York Times hozott nyilvánosságra internetes oldalán, s amely szerint 1995-ben Donald Trump 916 millió dolláros veszteséget jelentett, s ennek következtében - a törvény adta lehetőségekkel élve - tizennyolc éven keresztül nem fizetett szövetségi személyi jövedelmi adót.
   
Trump munkatársai és szoros szövetségesei egyébként vasárnap egymás után adták az interjúkat arról, hogy Trump, más üzletemberekhez hasonlóan, lényegében a törvény adta lehetőséggel élt. Rudy Giuliani, New York volt polgármestere pedig több interjúban is egyenesen "zseniálisnak" nevezte Trumpot azért, mert az óriási veszteséget így "írta le".  A Trump-kampány közleményben firtatta a dokumentumok megszerzésének és nyilvánosságra hozatalának jogszerűségét, de maga Trump nem reagált a kiszivárogtatott dokumentumra, még a hétfőn délelőtt Virginiában veteránokkal tartott kampányrendezvényén sem. Igaz, ott az amerikai hadsereg állapotáról, a kiberbiztonságról, és a veteránok ellátásáról esett szó, s a jelenlévők még kérdéseikben sem vetették fel neki a témát.
   
A Politico hétfőn közzétett közvélemény-kutatása szerint Clinton immár 42-36 arányban vezet Trumppal szemben, mindössze 5 héttel a választások előtt. Ugyanez a felmérés a múlt hét eleji elnökjelölti vita előtt még Trump előnyét jelezte 39-38 arányban: azaz az új adatsor elég rossz hír a republikánus elnökjelölt számára.
   
S Trump számára rossz hír az is, hogy hétfőn délelőtt Michael Chertoff, a republikánus George W. Bush elnök kormányzatának belbiztonsági minisztere jelentette be, hogy a demokrata Hillary Clintont támogatja az általa "hisztérikusnak" minősített Donald Trump helyett. Chertoff a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában azzal indokolta döntését, hogy szerinte Hillary Clinton erősebb és felkészültebb nemzetbiztonsági kérdésekben Donald Trumpnál, s ráadásul a republikánus elnökjelölt képtelennek látszik uralni a hangulatváltozásait. Chertoff azt is hozzátette: a közte és Clinton között korábban meglévő konfliktusok elhalványulnak azon fenyegetés mellett, amelyet Donald Trump elnökké választása jelentene az amerikai nemzetbiztonságra. Michael Chertoff ugyanis még évtizedekkel ezelőtt azt a szenátusi bizottságot vezette, amely a Clinton-házaspár arkansasi vélelmezett korrupciós botrányát vizsgálta.


Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: