Döntöttek a kórházigazgatói pályázatokról

Döntés született a fekvőbeteg-ellátó intézmények élére júliusban kiírt pályázatokról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága pénteken az MTI-vel. A 47 kórház vezetői tisztségére kiírt pályázat 32 poszt esetében zárult eredményesen, 15 helyen eredménytelen lett.

A Magyar Nemzet egy héttel ezelőtt írt arról, hogy több tucat kórház élére az eredeti tervek szerint november elsejével kellett volna kinevezni az új főigazgatókat, de ez nem történt meg. A lap szerint a kormánypárti frakción belül komoly viták voltak ez ügyben. Aznap az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a kórházigazgatói pályázatokkal kapcsolatos döntéshozatal folyamatban van, az eredményt rövidesen nyilvánosságra hozzák.
    

Az államtitkárság pénteki közleményében felidézte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) július 29-én írt ki pályázatot az állami fenntartásba került városi egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire, valamint azoknak a korábbi megyei önkormányzati és fővárosi egészségügyi intézményeknek a főigazgatói posztjára, ahol a pályázatot előzőleg eredménytelennek nyilvánították. A pályázati időszak lezárult, és megszületett a döntés: a 47 kórház vezetői tisztségére kiírt pályázat 32 poszt esetében zárult eredményesen. (A teljes lista elérhető a következő internetcímen: http://www.gyemszi.hu/site/index.php?mid=440&lang=hu)
    

A Soproni Erzsébet Oktató Kórházban Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős volt államtitkára, a miniszterelnök fejlesztésekért felelős megbízottja nyújtotta be a nyertes pályázatot. A politikus, aki egyébként a Fidesz regionális politikai igazgatói tisztségét is betölti, korábban a Kisalföld című lapnak úgy nyilatkozott: át kell gondolnia, mely feladatait tartja meg a poszt elnyerése esetén. Elmondta, a miniszterelnök melletti feladatait szeretné a továbbiakban is ellátni és országgyűlési mandátumát is kitöltené.
    

A Bajai Szent Rókus Kórházat a jövőben is a jelenlegi igazgató, Tóth Gábor vezeti. A Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben Kallai Árpád, a Keszthelyi Kórházban Kvarda Attila, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban Trombitás Zoltán marad az igazgató.  Változás lesz viszont például a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban, amelyet mostanáig Repa Imre vezetett, helyette Moizs Zsuzsanna lesz a kórházigazgató. Szintén új igazgató, Ficzere Andrea vezeti a jövőben a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházat, ahol korábban Golub Iván töltötte be ezt a posztot. E két kórház vezetésére a pályázatot most második alkalommal írták ki, miután az első kör eredménytelennek bizonyult. Akkor több 62 éves, illetve annál idősebb pályázó nem nyerte el a posztot. Repa Imre ebben az évben a 62., míg Golub Iván a 65. életévét tölti be.
    

A 47 kórház vezetői posztjára kiírt pályázat 15 esetben eredménytelenül zárult, ezek közül 11 helyen 30 napon belül új pályázatot írnak ki. Utóbbiak közé tartozik a kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház, a Győr-Moson-Sopron megyei Csornai Margit Kórház, a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház, a váci Jávorszky Ödön Kórház, a karcagi Kátai Gábor Kórház, a Móri Kórház és Rendelőintézet, az Orosházi Kórház, a Selye János Kórház, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet, a Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház, a tatabányai Szent Borbála Kórház.
    

Az emberi erőforrások minisztere 10 kórházat érintő integrációról döntött, amelyet 2012. december 31-ig kell elvégezni. Ez a mostani pályázati körben 4 kórházat érint: a Kalocsai Szent Kereszt Kórházat, a Marcali Kórház-Rendelőintézetet, a Kiskunfélegyházi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központot, valamint a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházat. Az ezeken a helyeken kiírt intézményvezetői pályázatokat az integráció miatt eredménytelennek nyilvánították, és ott nem is hirdetnek újra pályázatot - derül ki az államtitkárság közleményéből. A kiírás szerint a kórházvezetői megbízás öt évre szól.

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás:

Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak

Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
2026. 04. 06. 09:00
Megosztás:

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás: