EBRD: nélkülözhetetlen a magántőke az infrastruktúra fejlesztésében és működtetésében
Thomas Maier az állami és a magánszektor beruházási együttműködésének (PPP) előmozdítására szervezett, PPP Days 2015 című, kétnapos EBRD-konferencia keddi nyitónapján, a bank londoni központjában tartott előadást. Elmondta: jelenleg a globális infrastruktúra-fejlesztési beruházások alig 10 százalékát valósítják meg PPP-konstrukcióban, márpedig az erre fordítható állami kiadásoknak a világon mindenhol kemény korlátok szabnak határt. Maier szerint a világgazdaságban a konszenzusos becslés alapján évente 3700 milliárd dollár értékű infrastruktúra-beruházásra lenne szükség, ám ebből csak 2700 milliárd dollárnyi valósul meg.
A különbséget a költségvetési szektorok nem tudják egyedül finanszírozni, az EBRD-hez hasonló nemzetközi pénzügyi szervezetek kapacitása pedig csak e hiány 10 százalékának közvetlen finanszírozására elegendő. E finanszírozási korlátok miatt "egyszerűen szükség van" arra, hogy a magánszektor a jelenleginél sokkal nagyobb súllyal legyen jelen az infrastrukturális beruházásokban, és az infrastruktúrák működtetésében is elengedhetetlen a magánszféra szakértelme - mondta az EBRD igazgatója. Maier szerint a világgazdaságban elégséges az ehhez felhasználható likviditás, de közel sem elegendő az olyan karakterisztikájú beruházások száma, amelyekhez hozzá lehetne rendelni e likviditástömeget.
Az EBRD vezető szakértője szerint mindezek alapján az infrastrukturális hálózatok fejlesztése "kritikus mértékben függ" a magánszektor mozgósításától, a magántőke részvétele e beruházásokban döntő jelentőségű az életminőség javítása, a munkahelyteremtés és a versenyképesség szempontjából világszerte. Thomas Maier hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az infrastruktúra-fejlesztési PPP-programok "politikailag érzékenyek", tekintettel arra, hogy jellegüknél fogva hosszú ideig tartanak, rendszerint túlnyúlnak a választási ciklusokon, és ha a választások kormányváltást eredményeznek, az gyakran a PPP-programokkal szembeni kormányzati hozzáállás változásával is jár.
Ezért az ilyen beruházási programok hosszú távú sikerességének fontos eleme az erőteljes politikai akarat, az előrelátás és a folyamatosság. Erre komoly figyelmet kell fordítani a PPP-programok előkészítése és végrehajtása során, különös tekintettel a politikai kockázatok kiegyensúlyozott kezelésére - hangsúlyozta keddi londoni előadásában az EBRD illetékes vezérigazgatója. A szakkonferenciát megnyitó beszédében Sir Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke kijelentette, hogy az infrastruktúra-fejlesztési beruházások a gazdasági növekedés serkentésének kulcsfontosságú elemei.
A globális felzárkózó térség a világgazdaság növekedésének több mint a háromnegyedét adja, és mindezek alapján döntő jelentőségű a nemzetközi pénzügyi szervezetek bővülő és hatékonyabb részvétele a felzárkózó gazdaságok infrastrukturális beruházásainak felgyorsításában - mondta az EBRD elnöke. Sir Suma Chakrabarti szerint e pénzügyi szervezeteknek "ambiciózus közös programjuk" van az infrastrukturális PPP-beruházások támogatására világszerte. (MTI)