Egy hónappal a határidő előtt üzembe helyezték a Novovoronyezsi Atomerőmű II-es kiépítés 2-es blokkját

Az új energiatermelő egység az orosz villamos energia hálózatra csatlakoztatása után 2019. május 1-én kezdte meg a villamos energia termelését. Ez már a harmadik, Oroszországban működő 3+ generációs blokk. Az első ilyen egységet ugyanezen erőműben 2016-ban helyezték üzembe, a második, a Leningrádi Atomerőmű II-es kiépítés 1-es blokkja pedig a 2017-es hálozatra kapcsolás után tavaly október óta termeli kereskedelmi üzemben az áramot.
Alekszandr Loksin, a Roszatom vezérigazgatójának az operatív irányításért felelős első helyettese, az ASZE Mérnöki Vállalat elnöke a blokk termelésbe állása után arról beszélt, hogy az ágazat több száz szakemberének munkája nyomán az orosz villamos energia hálózat újabb jelentős termelőegységgel bővült. Oroszország rendelkezik immár olyan, két erőművi blokkal szerelt atomerőmű típussal, amelyet a külföldi piacokra is ajánl. Az orosz atomerőművi szakemberek hatalmas tapasztalatra tettek szert az építés-szerelés, a munkaszervezés, a berendezések beszerzése és leszállítása terén, növelve a hatékonyságot, megfelelve ezzel a piac által támasztott követelményeknek.
Andrej Petrov, az orosz atomerőmúveket üzemeltető Roszenergoatom konszern vezérigazgatója, az ASZE Mérnöki Vállalat atomerőmű építésért felelős első alalnöke kifejtette: „Az új blokk üzembe állásával az Oroszországban működő blokkok száma 36-ra nőtt. A Novovoronyezsi Atomerőmű II-es kiépítés 2-es blokk (Novovoronyezs 7-es blokk) kereskedelmi üzembe helyezése arról tanúskodik, hogy a Roszatom sorozatgyártásban létesíti az új, 3+ generációs blokkokat. A Novovoronyezsi Atomerőmű területén ez már a 2. hasonló blokk és a harmadik 3+ generációs egység. Ezt a típust választotta többek között Finnország, Magyarország, Fehéroroszország és Banglades is”.