Egyeztetés az alakuló ülésről - az ellenzék készül javaslataival az új fordulóra

(MTI) - A kormányoldal várja az ellenzék javaslatait az Országgyűlés alakuló ülésével, a bizottsági struktúrával kapcsolatban, az ellenzéknek készül és lesznek indítványai - így összegezhetőek azok a megszólalások, amelyeket az érintett politikusok az alakuló ülésről tartott pénteki egyeztetés után osztottak meg újságírókkal.

Az idei választáson parlamentbe jutott pártok pénteken egyeztettek először - a törvényhozás alakuló ülésének összehívását május 14-re tervező - államfő kezdeményezésére a témában, a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-KDNP javaslatára pedig jövő szerdán ismét összeülnek. Az Országház Delegációs termében tartott nyilvános, mintegy 30 perces megbeszélést követően a fideszes Lázár János újságíróknak azt nyilatkozta, a Fidesz a KDNP-vel egyeztetve "a nemzeti együttműködés rendszerének" első lépéseként azzal a javaslattal élt, hogy a parlamenti kétharmad birtokában várja a parlamenti egyharmad kezdeményezéseit az Országgyűlés alakuló ülésével, a parlament munkájával, a bizottsági struktúrával kapcsolatban.

 

A Fidesz leendő frakcióvezetője szerint "láthatóan az MSZP képviselőit ez meglepte, nem az együttműködés, hanem a diktatórikus kormányzás volt eddig rájuk jellemző a parlament alakulása kapcsán is". Hozzátette, reméli, hogy "gyors változáson eshetnek majd át", és tudomásul veszik, hogy egy új rendszer kiépítésében a Fidesz szeretne mindenki segítségére, támogatására számítani. A nemzeti együttműködés jegyében szeretnék a parlamentben is megteremteni az ország újjáépítésének feltételeit - jegyezte meg. A fideszes politikus közölte, megérkezésük után határozottan kérték, hogy a tárgyalássorozat nyilvános keretek között történjen az elmúlt húsz év szokásaival ellentétben.

 

A magyar Országgyűlés működéséről nem zárt körben, "politikai mutyikkal" kell megállapodni, hanem a nyilvánosság teljes bevonásával - fogalmazott Lázár János. Hangsúlyozta, a Fidesz tiszteletben tartja a köztársasági elnök kezdeményezését a tárgyalássorozatra, és tiszteletben tartja azt is, hogy az államfő mikor, milyen időpontra fogja összehívni az Országgyűlés alakuló ülését. Az MSZP az alakuló ülés technikai kéréseibe nem akar beleszólni, elfogadja a szokásjogot, de az új Országgyűléssel kapcsolatos tartalmi ügyekben lesznek javaslatai - derült ki Mesterházy Attila és Lendvai Ildikó szavaiból az egyeztetés után.

 

A szocialisták frakcióvezetője szerint a Fidesz által javasolt május 5-i következő egyeztetésre lesznek konkrét javaslataik, de ezekről egyelőre nem akart beszélni. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: örömmel veszik, hogy nem diktátumként kell a parlament alakuló ülését végigcsinálni. Lendvai Ildikó ehhez annyit tett hozzá, az MSZP jóhiszeműen feltételezi, hogy az egyeztetés tartalmi kérdésekről szól. Nem kívánunk beleszólni abba, hogy hány fanfár legyen az ülésen és a leendő miniszterelnök hányas cipőt hordjon, de tartalmi javaslatainkat kialakítjuk - jelezte.

 

AZ MSZP távozó elnöke kitérő választ adott a parlamenti alelnöki posztra vonatkozó kérdésre. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke és kijelölt frakcióvezető-helyettese újságíróknak nyilatkozva elmondta: örülnek annak, hogy a Fidesz-KDNP az eddigi szokásoktól eltérően a lényeges kérdésekben nem egy előre eldöntött javaslattal érkezett a megbeszélésre, hanem várja az ellenzéki frakciók véleményét is. A brüsszeli mandátumáról lemondó, a Jobbik által parlamenti alelnökké is jelölni kívánt politikus ugyanakkor megjegyezte, bíznak abban, hogy a leendő kormánypártok nem csak a javaslatkérések alatt viselkednek demokratikusan, hanem a viták, és a döntések alatt is figyelembe veszik az ellenzéki javaslatokat.

 

Hozzátette: a Jobbik konkrét elképzeléseiről szerdáig írásban tájékoztatják a parlamenti pártokat. Az LMP szóvivője, Schiffer András úgy fogalmazott, örültek annak, hogy a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, szakítani kívánnak az elmúlt húsz év gyakorlatával és meghallgatják az ellenzék javaslatait is. Hozzátette, azon viszont meglepődtek, hogy például az alakuló ülés napirendjéről vagy az ülésrendről nem tudtak érdemben beszélgetni.

 

Úgy vélekedett, hogy a Fidesz-KDNP vagy nem készült fel, vagy belül vannak vitáik. Kijelentette, hogy ők készültek a bizottsági struktúrával kapcsolatos vitára, és szeretnének egy új bizottság létrehozására javaslatot tenni. Azt, hogy milyen bizottságról van szó, nem árulta el. Annyit elmondott, hogy az LMP számára a környezetvédelem, az emberi jogok, az oktatás és a foglalkoztatás területei preferenciát élveznek.


Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás: