Elemzők - ismét kamatot vághat az MNB

Megoszlik a londoni elemzők véleménye az MNB monetáris enyhítésének folytatásáról még ebben a hónapban, de több szakértő sem zárja ki, hogy az augusztusi kamatcsökkentést újabb követi kedden.

A londoni elemzők közül ugyanakkor többen is úgy vélték, hogy a monetáris tanácson belül észlelhető megosztottságnak negatív piaci következményei lehetnek, főleg a külső piaci kondíciók romlása esetén. Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak közül a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piaci elemzői úgy vélekedtek, hogy a magyar kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kapcsolatos "viszonylag békülékeny álláspontja" lehetőséget teremt az újabb kamatcsökkentésre a jövő héten. A ház elemzői ugyanakkor maguk is elismerték, hogy ez "szoros esélyű" előrejelzés.

 

    

 Hozzátették azonban, hogy mivel "viszonylag konstruktívan" ítélik meg az IMF/EU-tárgyalások várható kimenetelét, arra számítanak, hogy az MNB-alapkamat a jelenlegi 6,75 százalékról az idei év végére 6,00 százalékig csökken.   A Bank of America-Merrill Lynch jelenleg érvényes távlati előrejelzése az, hogy a magyar jegybanki kamatszint 2013 második negyedévére 5,00 százalékig süllyed tovább.

 

A 4cast nevű vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég közgazdászai úgy fogalmaztak, hogy a 4-3-as szavazataránnyal eldöntött augusztusi kamatcsökkentéssel a monetáris tanács külsős tagjai "megtörték a jeget", és precedenst teremtettek, amelynek alapján további, szűk többségű kamatcsökkentési döntések várhatók.  A 4cast elemzői közölték: arra számítanak, hogy az MNB kedden újabb 0,25 százalékpontos enyhítésre szánja el magát.  A ház közgazdászai hozzátették: a monetáris tanács tagjaival nemrégiben tartott megbeszélésük, valamint a külsős tagok részéről elhangzott több nyilatkozat alapján azt várják, hogy ameddig a magyar kockázati mérőszámok nem kerülnek jelentős nyomás alá, a monetáris testület külsős tagjai - akár IMF/EU-megállapodás nélkül is - folytatni fogják a kamatcsökkentést. Annak ellenére is, hogy a három belső tag ezt ellenzi, és jó eséllyel a szeptemberben esedékes új inflációs jelentés sem fogja egyértelműen alátámasztani a monetáris enyhítést - jegyezték meg. A 4cast elemzői szerint ugyanakkor a szoros szavazatarányokat és a monetáris tanácson belüli nézetkülönbségeket sok piaci szereplő észleli, és ez a tényező felerősítheti a potenciális árfolyamesési lendületet a magyar piacokon, ha a külső környezet kedvezőtlenebbé válik.
    

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci közgazdászai pénteken ugyancsak azt valószínűsítették, hogy az MNB monetáris tanácsa kedden szoros, 4-3-as szavazataránnyal ismét kamatcsökkentésről dönt. A ház londoni közgazdászai szerint a keddi kamatdöntő ülés fontos próbája lesz annak, hogy a magyar jegybank mennyire eltökélten törekszik az alacsonyabb kamatszint elérésére. Az új inflációs jelentés a Morgan Stanley elemzői szerint is "szinte bizonyosan" felfelé módosítja a várható inflációs pályát, mivel az inflációs ütem máris 0,6 százalékponttal magasabban jár a júniusi prognózisban valószínűsített szintnél, és a 2013-as teljesítésű határidős élelmiszerkontraktusok árfolyamai is meredeken emelkedtek.
    

Forintértéken számolva a határidős nyersolajárfolyamok jórészt stagnálnak ugyan, és a forint június óta hozzávetőleg 5 százalékkal erősödött az euróval szemben, valószínűtlen azonban, hogy ezek a tényezők ellentételezik az inflációra ható felhajtóerőket. Mindemellett a jelek szerint most már az MNB is egyre kevésbé hisz abban, hogy a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés érdemben csökkenti majd az inflációt - fejtegették a Morgan Stanley elemzői. A ház londoni szakértői szerint mindez erőteljes érvekkel szolgál ugyan az MNB "héjáinak" a kamatcsökkentés elvetéséhez, ám ennek ellenére is valószínű, hogy a monetáris tanács négy külsős tagja megint felülkerekedik a keddi kamatdöntő ülésen.
    

Az enyhítést pártoló külsős tagok érvei között lehet, hogy az MNB most már elsősorban a maginflációs szinten érvényesülő enyhébb inflációs nyomásra összpontosít, a magyar kockázati mérőszámok konszolidálódtak az elmúlt időszakban elért alacsonyabb szinteken, és a kormány továbbra is kapcsolatban áll az IMF-fel és az EU-val. Emellett a gazdasági növekedésre helyezett nagyobb hangsúly is érvként szolgálhat az újabb kamatcsökkentéshez.
    

A Morgan Stanley londoni elemzői ugyanakkor megerősítették azt a már korábban is kifejtett véleményüket, hogy a monetáris tanácson belül kialakuló megosztottság veszélyes, mivel jelentős bizonytalanságot teremthet az intézményi befektetők körében például azzal kapcsolatban, hogy az MNB milyen mértékű forintgyengülést kész eltűrni a növekedés serkentése érdekében. A Morgan Stanley jelenlegi alapeseti előrejelzési forgatókönyve az, hogy az MNB-alapkamat az idei év végéig 6,50 százalékra, 2013 harmadik negyedévéig 5,00 százalékra csökken. A ház londoni elemzői kifejtették ugyanakkor, hogy ha helytálló az a feltevésük, miszerint az MNB reagálása egyre inkább a maginflációra összpontosít, és immár helyet kapott benne a növekedésserkentési pillér is, akkor a magyar jegybank enyhítési ciklusa a Morgan Stanley által jelenleg vártnál is gyorsabb ütemre válthat. (MTI)


Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás: