Enyhe forintgyengüléssel indult a hét

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)

EUR/HUF (293,30 – 297,30): 0,6%-ot erősödve, jóval a 295-ös szint alatt fejezte be a múlt hetet a forint. Az egész régió jól teljesített, az amerikai problémák ellenére. A ma reggel kisebb gyengüléssel indul, amiben Mario Draghi, EKB elnök a devizahitelekkel kapcsolatos figyelmeztetésének is része lehet. A mozgás jól mutatja, hogy, bár pénteken voltak próbálkozások, továbbra sincs elég kraft a tartósan 295-ös szintek eléréséhez, illetve, hogy a múlt heti erősödés ellenére is a legkisebb negatív eseményre is reagál a forint.

 

 

Az elmúlt napok csendje után, a november 1-i időponthoz közeledve, az EKB elnökének szavai újra a hazai kockázatokra irányíthatják a figyelmet. A kormány elégedetlen a bankok eddigi javaslataival, így ha két héten belül nem történik előrelépés, a kormány saját javaslatainak elfogadásával rendezheti a kérdést. Ha a mai alacsony likviditásban még nem is, de a csütörtöki naphoz közeledve esetleg idegesebbé váló piaci hangulatban újra a gyengülésé lehet a főszerep.     
 
EUR/USD (1,3500 – 1,3620): Továbbra sincs megegyezés Amerikában, bár ez az árfolyamon még nem látszik. Egyre közelebb van 17-e, amikor is hivatalosan is eléri az adósságplafont az USA, a piac még bízik a (legalább átmeneti) megegyezésben. Ha ez mégis elmaradna, rövid ideig még akkor is tudná fizetni kötelezettségeit az ország. Az árfolyam mozgása jól illusztrálja a világ vezető hatalmának kivételes helyzetét: ha bármelyik más ország lenne pár napra a csőd lehetőségétől, az árfolyamok már régen szabadesésben lennének. Hogy ez nem történik az egyrészt a vezető tartalékdeviza szerepnek is köszönhető, illetve a fent említett piaci bizalomnak is. Más oldalról, az igazi piaci nyomás hiánya kényelmessé teheti a politikusokat, ami késleltetheti a megegyezést.

 

 

Az elfogadott költségvetés hiánya miatti részleges kormányzati leállás következtében továbbra sem érkeznek 100%-ban az adatok az óceán túlpartjáról, emiatt az euro zóna ma megjelenő ipari adatát övezheti nagyobb figyelem. Már csak azért is, mivel az utóbbi időben a kedvező PMI adatai ellenére sem jönnek a termelés bővülését, és a kilábalást mutató jelek, ami az euro zóna elhúzódó válságát vetítheti előre. A mai amerikai ünnep miatt csendes napra számíthatunk, az amúgy is kivárás uralta piacon, továbbra is az eddig jellemző sávban maradhat az árfolyam.       
 
CHF/HUF (237,00 – 241,00): Hosszú idő után pénteken ismét a 239-es szint alatt járt az árfolyam. A forint erősödése is kivette a részét az árfolyam alakításából, a tartósan az 1,23-as szint fölött járó EURCHF mellett ez is kellett ezen szintek eléréséhez.  

 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: