Építőipari árdrágulás - módosítható-e a vállalkozói díj?

Mostanában gyakran halljuk, hogy perek, jogviták sokaságára lehet számítani az építőiparban amiatt, hogy idén is nagymértékben drágultak az építési anyagok, illetve egyre több pénzbe kerül a munkaerő és a háttérszolgáltatások megfizetése. A legtöbb vállalkozó ugyanis 5-7 százalékos árnövekedéssel számolva alakította ki fix vállalási árait, ám eközben átlagosan 25 százalékos, de sok esetben még nagyobb mértékű költségnövekedés következett be. Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben jogosult-e a vállalkozó a vállalkozói díjat módosítani? A KCG Partners Ügyvédi Társulás erre kíván választ adni.

Építőipari árdrágulás - módosítható-e a vállalkozói díj?

Főszabály szerint a szerződést a felek közös megegyezéssel módosíthatják; egyoldalúan kizárólag akkor módosíthatja valamelyik fél a szerződést, ha ezt a szerződésben kikötötték, vagy ha a felet erre jogszabály feljogosítja. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a felek a vállalkozói szerződésben az árváltozás kérdését elmulasztották szabályozni, úgy jogszabály alapján van-e a feleknek jogosultsága és ha igen, akkor milyen feltételekkel arra, hogy rögzített vállalkozói díj módosítása iránti igényüket érvényesítsék.

 

Fontos tudni, hogy a hatályos Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad az érvényes szerződés bíróság általi módosítására, ezzel érvényesítve a „clausula rebus sic stantibus” elvét, vagyis a „dolgok jelenlegi állására vonatkozó záradékot”, amely a szerződési jogban a szerződésben beállott alapvető változásokra utal. A bíróság általi szerződésmódosításnak azonban szigorú feltételei és korlátai vannak – fejti ki Kamocsay-Berta Eszter, a KCG Partner Ügyvédi Társulás szakértője.
Az általános szabály az, hogy a felek közötti jogvita esetén a szerződés tartalmától a bíróság sem térhet el. Az érvényes szerződés tartalma a felek egymás közötti viszonyában olyan, mintha jogszabály lenne, a bíróságot tehát köti a szerződés, azt hivatalból nem módosíthatja. A bírói szerződésmódosítás törvényileg csak szűk körben biztosított a Ptk. által, amely kimondja, hogy bármelyik fél kérheti a szerződés bírósági módosítását, ha a felek közötti tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően előállott körülmény következtében a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené, és
a) a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható;
b) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő; és
c) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.


A fentiek alapján jól látható, hogy
-A bíróság a szerződést kizárólag valamelyik fél kifejezett kérelmére módosíthatja; fel sem merülhet, hogy a bíróság a szerződés tartalmát - függetlenül attól, hogy azt helyesnek, méltányosnak tartja vagy sem - hivatalból felülvizsgálja és megváltoztassa. A jogalakító döntéshez kifejezetten erre irányuló kereset szükséges.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

-A felek közötti között tartós jogviszonyt hoz létre a szerződés. A tartós jogviszony szempontjából nem a szerződéstípus a meghatározó. A kivitelezési szerződés is lehet tartós jogviszony, ha az a felek magatartását, jogait és kötelezettségeit egymás iránt hosszabb időre megszabja.

-Egy irányadó bírósági határozat kimondja, hogy egy kivitelezési szerződés által létrehozott tartós jogviszony esetében, a szerződés megkötésekor nem volt előrelátható a gazdasági viszonyok megváltozása, köztük a nagymértékű inflációs hatás és a nyersanyagárak emelkedése. A kivitelezési szerződésben kikötött átalánydíj pedig nem tette lehetővé a kötelezett részére a szerződés teljesítését. A bíróság indokolása szerint a szerződés bíróság általi módosításának célja a szolgáltatás és ellenszolgáltatás valóságos egyensúlya a szerződés teljesítése során is fenntartható legyen.

A szerződésmódosítás feltétele továbbá az is, hogy a szerződés megkötését követően következzen be valamely új körülmény, és ezzel okozati összefüggésben álljon elő olyan helyzet, amely a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése esetén a fél lényeges jogi érdekét sérti.

Nem kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását az a szerződő fél, akinek a körülmények változásával a szerződéskötéskor számolnia kellett (a körülmény előrelátható volt), vagy az a rendes üzleti kockázatába tartozik, továbbá az sem, aki a változásokat maga idézte elő. A gazdasági élet szereplőinek maguknak kell felmérniük a szerződéskötéssel együtt járó üzleti kockázatot, amelynek bírói csökkentésére a törvény szerint nincs lehetőség – magyarázza az ügyvéd.

A bírói gyakorlat több esetben úgy foglalt állást, hogy a piaci viszonyok között a gazdasági körülmények akár drasztikus megváltozása az üzleti kockázat része, amely a szerződési jogi kapcsolatok tartalmát nem változtatja meg. A megváltozott piaci viszonyok miatt kialakult érdeksérelem csak szerződési jogi eszközök igénybevételével orvosolható.

 

A bíróság hangsúlyozza azt is, hogy alapvetően mindkét fél érdekeinek az összevetése szükséges, ezáltal teremtve meg az egyensúlyt a szolgáltatás- ellenszolgáltatás között. Fontos tartalmi korlátja a szerződés bíróság általi módosításnak, hogy egy fél jogi érdeke se sérüljön.


Összegezve elmondható, hogy a nyersanyagárak emelkedése az építőiparban a szerződések nagy számát érinti. Nem várható, hogy a bíróság minden esetben és feltétel nélkül helyt ad a kivitelező vállalkozók ebből fakadó, jogi úton érvényesíteni kívánt igényének. A fent felvázolt főbb feltételek és a szerződéses jogviszony egyedi feltételeinek figyelembevétele esetén a bíróság azonban orvosolhatja a kivitelező vállalkozókat ért hátrányos következményeket – mondta Kamocsay-Berta Eszter.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor 

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: