Erősödéssel zártult az USA-ban a keddi kereskedési nap
A DJIA indexe 0,58 százalékkal (64,10 ponttal) 11.188,72 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,78 százalékkal (9,19 ponttal) 1.193,57 pontra erősödött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,14 százalékkal (28,68 ponttal) 2.533,52 pontra nőtt.
A kereskedés elején még leginkább az ázsiai régióban lezajlott kamatemelések (Ausztrália, India) okozott optimizmust a befektetők körében, a kamatemelések nyomán gyengülő dollár növelte az igényeket a kockázatosabb befektetések iránt, mint pl. a részvények. A nyersolaj ára egy százalékot meghaladó drágulással hat hónapja legmagasabb szintjén zárt kedden, elsősorban a dollár gyengülésére.
Árnövelő tényező volt Katarnak az a közlése is, hogy a 70-90 dollár közötti olajár lenne a termelők számára a legelfogadhatóbb. Hasonló kijelentést tett hétfőn az OPEC vezető olajtermelője, Szaúd-Arábia is. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta decemberi hordónkénti ára 95 cent (1,15 százalék) emelkedéssel május 3-dika óta legmagasabb szinten, 83,90 dolláron zárt.
A befektetők azonban a Fed kétnapos kamatdöntő ülésének, illetve az időközi választás lezárultának végéig kivárnak, így a piacok a reggeli megugrás a nap folyamán lényegében stagnáltak.